
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
Szócsatákból nem volt hiány, de a főpolgármester támogatja az önazonosság védelméről szóló törvényt.
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
Bemutatjuk a két politikust.
Nem szeretné azt látni Magyarországon, amit Lengyelországban is.
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
Rogán Antal lett az általános politikai koordinációért felelős miniszter, míg Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez került az informatika.
Emellett alkalmazkodni kíván Amerikához és a háborús helyzethez is.
Fényjátékkal ellátott hálószobát is találtak.
A politikai elemző a nyertes CDU/CSU és a bukott szociáldemokraták házasságát tartja valószínűnek.
A közgazdász szerint a miniszterelnök beszéde a torta újraelosztásáról szólt, nem arról, hogyan tudna nagyobb lenni a torta.
Egymást érik a fejlemények, nem győzzük kapkodni a fejünket.
Öt javaslattal készül a Podmaniczky Mozgalom a Fővárosi Közgyűlésre.
A miniszterelnök szerint hiába az áttörés a politikában, ha nem tudják megfékezni az inflációt.
A miniszterelnök megtartotta hagyományos évértékelő beszédét.
Reagál a miniszterelnök a Ruszin-Szendi Romulusz-ügyre az évértékelőjén?
Megjelent a legfrissebb Magyar Közlöny.
Magyarország a termelésben és tárolásban is élenjáró szerepre tör a minisztérium szerint.
Az ellenzéki párt a háborús veszélyhelyzettel kapcsolatban nyújt be törvényjavaslatot.
A béke ügye is előkerült.
Beszállnak a Európai Bizottság oldalán.
Most tárgyalják Brüsszelben.
Hiába a politikai rendszer és az intézmények változása.
Rekordot döntött a Török Áramlat.
Már a republikánusok asztalán van a kettős adóztatás elkerülésének kérdése.
Bemutatjuk a bizalmi vagyonkezelés hátterét.
Már kilenc bank jelentette be az inflációs díjemelését.
Többségük családi házak tetején működik.
Több milliárd euró mozdult meg.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban adott interjút.
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
Hamarosan érkezik egy rejtélyes könyv is.
Már meg is történt a bejelentés.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója megemlékezett a Tisza elnökének színrelépéséről.
Pénzek, igazgatók, szerződések kereszttüzében nehéz biztos választ adni.
Szerintük a szervezet a Soros György és a demokraták által pénzelt hálózat része.
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
A kormány számol az új energiaforrással.
A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
Karácsony Gergely főpolgármester közben győzelmet hirdetett.