Egymásra mutogat az ENSZ és Izrael, közben Magyarország is elítélte az akciót
40 ország tiltakozott, amiért Izrael tankokkal hatolt be az UNIFIL táborába.
40 ország tiltakozott, amiért Izrael tankokkal hatolt be az UNIFIL táborába.
A terrorszervezet arra számított, hogy a zsidó állam összeomlik a teher alatt.
Több incidens is történt.
Egyelőre nem azonosították, hogy ki adta le a lövést.
Az akció nem érte el a célját, 22 ember azonban meghalt.
A Hezbollah vezetője és a Hamász parancsnoki központja volt a célpont.
Háború a Közel-Keleten – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Háború a Közel-Keleten – az Index keddi hírösszefoglalója.
Teljesen megváltozik a zsidó állam katonai doktrínája.
Tavaly október 7. óta több mint tízezer ember halt meg Izrael fegyvereitől.
Háború a Közel-Keleten – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Háború a Közel-Keleten – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Nagy bajban van a Hezbollah.
Arról nincs hír, hogy mikor hoznák őket haza.
Háború a Közel-Keleten – az Index szombati hírösszefoglalója.
Háború a Közel-Keleten – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Közlésük szerint a Hezbollah egy nagy invázióra készült a határon.
Egyre intenzívebb és kiterjedtebb katonai akciók zajlanak az országban.
Fokozódik a helyzet Izrael körül.
Izrael gyakorlatilag mindent tud a Hezbollahról, és ez volt a megfelelő pillanat.
Az izraeli haderő ezzel szemben további csapásokról számolt be.
Az Egyesült Államok aggódik, de jóváhagyta a katonai műveletek elindítását.
Addig folytatják a hadműveleteket, amíg el nem érik a háborús céljaikat.
A védelmi miniszter közölte: újabb szakaszba lép a háború.
Nem a mostani volt az első eset, hogy egy vezető életét vesztette a libanoni fővárosban.
Küszöbön a háború Libanonban, több európai állam is az ország elhagyására szólít fel.
Csapást mértek a főhadiszállásra, Haszan Naszrallah után kutatnak.
A zsidó állam meglepő akciójának beláthatatlanok a technológiai következményei a radikális csoportok körében.
„A civilek megvédése a cél” – nyilatkozott Anthony Blinken.
Számos nyugat-európai és arab ország is csatlakozott hozzájuk.
Tartanak az eszkalációtól.
Ritka, hogy a Hezbollah ilyen mélyen támadja a zsidó államot.
Totális háború törhet ki Libanon és Izrael között.
Az izraeli miniszterelnök a libanoni lakosoknak is üzent.
A háború eszkalálódása a küszöbön áll.
Izrael az eddigi legnagyobb légicsapást hajtotta végre a Hezbollah ellen.
Több mint száz lövedéket indítottak az ország felé.
Még kedden szállt fel egy repülőgépre, azóta semmit sem tudni róla.
Mindenki azt találgatja, meglépik-e, de a kormány még nem döntött.
A csipogók felrobbantásának üzenete: bárhol, bármikor és bármilyen eszközzel képesek elérni a terroristákat.
A helyi rendőrök nem büntetőügyben nyomoznak, szerintük senki nem követett el terrorcselekményt.
Galileát akarta támadni a terrorszervezet.
Cristiana Bársony-Arcidiacono édesanyja legalábbis ezt állítja.
Miután a Hezbollah 140 rakétát indított ellenük
A szervezet át is vizsgálta őket, mielőtt robbantak volna.
„Ebben az ügyben is mindenkinek tisztán kell látnia, mert ez Magyarország érdeke!” – írta.
A légierőt és a tüzérséget is bevetették, de a libanoni határt még nem lépték át a katonák.
Újabb öt ember halt bele a detonáció következtében súlyos sérüléseibe.
Az izraeli hadseregen belül önállóan működik, és gyakran kap szabad kezet.
A legfontosabb ügyfelük a Hezbollah volt.
Csipogók után walkie-talkie-k robbantak a Hezbollah fegyvereseinél.
A távirányítással, egyszerre végrehajtott akcióval az izraeli titkosszolgálatot vádolják.
Robbanások rázták meg a közel-keleti országot.
Az egyik célszemély a Hezbollah nevében toborzott palesztinokat.
Izrael vasárnap hajnalban nagy erejű megelőző légicsapást mért a Hezbollahra.
„Aki árt nekünk, annak mi is ártunk” – fogalmazott Benjamin Netanjahu.
Az áramszolgáltatás folyamatosan akadozik az országban.
Hozzászoktak már a robajhoz.
A környező országok minden eszközt bevetnek a békéért.
A térségben nagy a riadókészültség, miután Irán bosszút esküdött Izraelnek.