Egy világháborús bomba hatástalanítása felbolygatja a hétvégi közlekedést
A vasúti, a HÉV- és a buszközlekedés is érintett.
A vasúti, a HÉV- és a buszközlekedés is érintett.
A lépés a tárcavezető szerint érezhető tehercsökkenést eredményez majd.
Fennakadásokra kell számítani a vasúti közlekedésben.
Elmondása szerint nagyon komoly változásokra készülnek.
Ennek segítségével szednék rendbe a MÁV-ot az államtitkár szerint.
Nem költöztek ki önként a nyugdíjaskorú lakók.
Az oktatáshoz és az egészségügyhöz hasonlóan – közölte a párt.
Az árhullám miatt kellett leállítani a közlekedést.
Az ügyben hatósági vizsgálat indult.
A miniszter hét embert tüntetett ki négy kategóriában.
A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt pótlóbusz közlekedik az érintett szakaszon.
Jelentős késésekre kell számítani a dél-balatoni vasútvonal járatainál.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a MÁV.
Ismét egy ajtó meghibásodása okozott problémát.
Szeptember 16-tól lép életbe az új rendszer.
A kocsi ajtaja az előtérbe fektetve folytatta az utat.
A szegedi vonalon estig tartó késésekre kell számítani.
Kedd délután ez már a második eset volt.
A figyelmetlenség miatt történik egyre több baleset a vasút területén.
Tiszafüred hivatásos tűzoltóit riasztották a helyszínre.
A volt államtitkár a GYSEV-beszerzésből vezette le meglátásait.
Karácsony Gergellyel ez kimaradt.
Vitézy Dávid számolt be a fejleményekről.
A volt főpolgármester-jelölt sem hagyta szó nélkül Orbán Viktor kötcsei kijelentését.
Szerinte emberei úgy vezetik félre a kormányfőt, mint Kádár Jánost Grósz Károlyék.
Csökkentették a kábítószer-birtoklók számát.
Befutott a Tokaj IC, a fedélzetén a Tisza elnökével.
Nem csitul a MÁV körüli posztcunami.
Érdemes odafigyelni a járatokon.
A párt szerint az építési és közlekedési miniszter csak egyetlen feltétellel maradhat.
A MÁV szerint az esti órákig jelentős késésekre kell számítani.
Összejön a találkozó?
Válaszokat vár a miniszterelnöktől.
Szünetel a közlekedés Nagykanizsa és Nagyrécse között.
Mindkét esetben a figyelmetlenség okozta a tragédiát.
Vitézy Dávid is reagált a miniszter kijelentéseire.
Átszállás nélkül lehet eljutni Budapestről 1-2 óránként a Balatonra szeptember 22-ig.
Vele és a miniszterelnökkel utaznának Ceglédre vagy Szolnokra.
A helyszínelés már befejeződött.
A két politikus hamarosan személyesen is találkozhat egymással.
Új, módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A Kibeszélő Extra vendége Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke.
Volt, ahol be sem mondták, hogy a vonat nem megy tovább, de a klíma sem működött.
„Engem sokat csesztetnek itt a közlekedéssel” – mondta a közlekedésért felelős miniszter.
A korábbi közlekedési államtitkár volt az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége.
A rendszer Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott.
Szakértők bevonásával folytatják a nyomozást.
Kiderült, mi volt a szerencsétlenség pontos oka.
Az élővilág pusztulására is figyelmeztetnek a városvédők.
A szakemberek küzdenek az elemekkel.
Posztháborúba kezdett a két politikus.
A miniszter visszaszólt Vitézy Dávidnak, árulásról és csúsztatásokról beszél.
Lázár János „gyakorlatilag mindent leállított”, ami segíthetett volna megelőzni a balesetet – írta.
Vége a korlátozásoknak, de „pár perces késések még előfordulnak.”
A szakember szerint a miniszter éppen a vidékiekkel tolt ki a leginkább.
A kijelzőkön egy szó nem volt arról, hogy nem járnak a vonatok.
Véleményük szerint a miniszter nem képes megfékezni a MÁV összeomlását.
Újabb vonatbaleset történt.
Ismét két vágányon haladnak a vonatok.
A volt főpolgármester-jelölt azt is elárulta, miért nem áll készen Budapest a 2036-os olimpiára.