magyarország
A korábbi bokszvilágbajnok szerint Ukrajna nagyon sok mindent tud ajánlani a befektetőknek.
Az államfőt Bóka János fogadta.
Sikerével ellenfelünk ugyanakkor bebiztosította a helyét az elitben.
Elkeserítőek a 2024-es számok minden tekintetben.
Egy csodálatos fejezet véget ért, a felejthetetlen utazás lezárult.
„Nem adtunk a magyaroknak semmi esélyt, nagyon büszke vagyok a csapatra.”
Különleges nap a mai, de szinte senki nem tud róla.
Az állami ösztönzőknek és a vállalati fejlesztéseknek egyaránt kulcsszerepe van.
A magyar–ukrán viszony egyre feszültebbé válik, és ennek még lehetnek komoly következményei.
Elállták az intézmény bejáratát.
Mindent megadnak, csak menjünk oda üzletelni.
Harminc perc után mintha lemerült volna az akksi, a házigazda az utolsó harmadban szétcincálta a mieinket.
Az előzetes tervek szerint a főpolgármester részt vesz a brüsszeli Pride-on.
A végére alaposan kinyílt az olló a felek között.
Az Európai Unió átlagánál is jobb eredményt produkált.
A népligeti közönség még kapusgólt is láthatott a döntő utolsó felvonásán.
Az első harmadban 15, a harmadikban 14 másodperc után találtak be a mieink.
A horvát balátlövőt azóta is kórházban ápolják.
Tőkekorlátozásokra és vámokra lehet számítani.
Már azt is be lehet saccolni, mennyibe kerülhetnek.
A gyanúsítás szerint egy titkosított mobiltelefonnal tartották a kapcsolatot megbízóikkal.
Az Európai Bizottság nem kertel, tiltaná az orosz gázimportot.
A kiutasítások csak olajat öntöttek a tűzre.
A nagykanizsai záráson 13 találattal diadalmaskodott nemzeti együttesünk.
Magyar Levente külügyi államtitkár lemondta a hétfői magyar–ukrán tárgyalást.
A németek elleni nyitány után ismét hatot kapott a magyar válogatott.
Nem véletlen, hogy Kína technológiai óriásai Magyarországot választják.
A Kecskemét sorsa az MTK ellen pecsételődött meg.
A hajdúságiak továbbra is az utolsó előtti helyen állnak.
Ambrus Gergő szerezte a mieink becsületgólját a csoportkör első fordulójában.
Ha bűnösnek találják őket, akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik őket.
Azután közölte, hogy előző nap bejelentették Gyurcsány Ferenc visszavonulását.
A frakcióvezetői posztjáról még a bejelentés előtt lemondott az egykori miniszterelnök.
Akár július 1-jétől érvénybe léphet a törvény.
Ferenc pápa delegációjának a tagja volt.
Kezdetét vette a 2025-ös AI Symposium.
A kormány még 2016-ban jelentette be a haderőfejlesztési programot, míg a honvédség készültsége az ukrajnai háború miatt változott.
Érkeznek a reakciók Gyurcsány Ferenc lemondására.
A 38 éves támadó nem sokat töprengett a tárgyalóasztalnál ülve.
A társadalmi válasz gyenge. Van ennek így értelme? – teszi fel a kérdést Nagy Attila Tibor.
Az unió keményebb fellépést vár.
A márkák között is hatalmas a küzdelem.
George Simion interjút adott.
A Majoross-csapatnak megvoltak a helyzetei a szépítéshez.
A kormány azt ígéri, a jövőben is olcsóbban tankolhatunk.
A miniszter élesen bírálta a Tisza Párt uniós szövetségeseit is.
Cél az online biztonság megerősítése.
A felek a nemzetközi szervezetek átpolitizálásával nem értenek egyet.
A Fidesz már nem a kakaós csiga közepe. Kóczián Péter írása.
A nyomtatott sajtó súlya jelentősen visszaesett.
Tíz éve gondolni sem mertek arra, hogy így kinövi magát a sorozat.
Megvett munkabéke, keserű mustárral. Nagy Attila Tibor politikai elemző írása.
Az államadósság csökkenésére számít az intézet.
A magyar emberek többsége előbb fordul háziorvosához, mint magánszolgáltatóhoz.
A többség szerint az álhírek is komoly problémát okoznak.
Komoly szlovák–magyar összefogás jöhet.
Az Ovális Irodában fogadta őt.
Debrecen a második legélhetőbb magyar város a jelentés szerint.
Rémálomba illő történet: káosz, több ezer ember a sötétségben, és erre még jött a lopás is.