15 találat az Indexről, és a környékéről.
Szerinte a magyar kormányfő nem törekszik párbeszédre Romániával.
Szerinte Erdélynek az egyesült Európa az érdeke.
„A polgárok befizetnek kisebb-nagyobb összegeket, ebből tudjuk a díjakat kifizetni.”
Markó Bélának a budapesti alvilágban is rettegték a nevét, Pintér Sándor előtt sem volt ismeretlen.
Kós Károly egy másik unokája viszont pont Markó Béla felesége, akinek az egésszel semmi baja.
Állandóan le akarják gyűrni a torkunkon a többpártrendszer gondolatát, mondta egy interjúban.
Elsősorban azoknak kell szavazniuk, akik viselik is döntésük következményeit, mondta Markó Béla a határon túli magyarok választójogáról.
Románia miniszterelnök-helyetteseként egyelőre nem tartja szükségesnek.
2010. december 11., 11:17
A politikust a beszéde végén hosszan megtapsolták.
2009. december 20., 13:26
Aláírták a koalíciós megállapodást a Demokrata-Liberális Párttal.
Markó Béla elnök nem vállalta, ezért az ügyvezető elnök indulhat az őszi romániai elnökválasztáson.
Markó Béla szerint az EP sokat segíthet az erdélyi magyarság helyzetén.
Az európai parlamenti választásokon így indulhat a magyar összefogás listája.
Az RMDSZ viszont nem koalíciót, csak közös listát szeretne.
A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének III.