Óriási magyar űrsiker, most a BME tájáról
Bekerültünk a NASA barátai közé.
Bekerültünk a NASA barátai közé.
A tervek szerint 1,8 milliárd mérföldet tesz meg az Europa Clipper.
Macik, angyalok, ajtó és porördög.
Élőben közvetíti a NASA a Jupiter holdját vizsgáló szonda kilövését.
Az űrhajózási hivatal nagyon szenved attól, hogy későbbre hagyták a begyűjtést.
A SpaceX sürgetné, a légügyi hivatal lassítaná az űrhajó kilövését.
Az évszázad egyik legpusztítóbb vihara érkezett meg.
Nem csak a bolygónkon mutatkozik meg az emberi tevékenység hatása.
A két asztronauta előtte sikeresen landolt a nemzetközi űrállomáson.
A két űrhajós vasárnap kezdi meg küldetését az állomáson.
A Nemzetközi Űrállomáson nyolc űrhajós maradt.
Csak a repülő ragugalacsinokat kell kikerülniük.
Az űrszikla a hangsebesség 26-szorosával halad felénk.
Már készül a jövő évtized tudományos szenzációja.
A Neptunusz után következő aszteroidamezőt egy újabb követi.
Van ok az optimizmusra.
Sikeres volt a landolás.
De van egy szerencsénk.
Mesterséges hullócsillagok érkezhetnek a Földre.
Csalódottak az ügynökségnél.
Különös égitest, nem is biztos, hogy csillag.
Az űrben ragadt legénységet legkésőbb februárban hazahozzák, de nem biztos, hogy jó, ha az új űrhajó üresen tér vissza.
A NASA két lehetséges forgatókönyvet mérlegel.
Nem a Starliner-asztronautái az elsők, akiknek a tervezettnél kicsit hosszabbra nyúlt az űrutazásuk.
Jelenleg jóváhagyásra várnak.
A kutatók bizakodnak.
Augusztus 10-én lesz a legközelebb bolygónkhoz.
Kezdődik a visszaszámlálás.
Ferencz Orsolya az Indexnek beszélt arról a stresszkamráról, ahol a magyar űrhajósjelöltek 48 négyzetméteren 144 órát töltöttek el.
Soha ilyen közel még nem jutottunk a földönkívüli élet felfedezéséhez.
A képsorok segíthetnek megérteni, milyen hatása van a gáznak.
Az Europa Clipper ősszel indulna, de mint kiderült, nem bírja a sugárzást.
Két hetet tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
Sokat csúszott és sokba is került.
Már a Vénuszon is hallható a sláger.
Olyan űrhajót terveznek, amely óránként 160 ezer kilométer megtételére képes.
Augusztusban ünnepelte volna 92. születésnapját.
A NASA két űrhajósa nem aggódik, töretlen a bizalmuk.
Betűlevest alkotnak a plazmabuborékok.
Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.
Michael Jordan is jól érezné magát a vörös bolygón.
Muskék építhetik az űrhajót, ami az irányított lehozatalt elvégzi.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhetnek vissza a Földre.
Még mindig nem vagyunk különbek a dinóknál.
Inkább fent, mint lent.
Veszélybe sodorta a lakókat, átszakította a tetőt, és még padlót is tönkretette.
Évtizedes késés, milliárdos bukás, szivárgó hélium. A Starliner azonban mégsem rossz.
A kutatók szerint a furcsa képződmény segíthet megérteni a bolygó ősi múltját.
A NASA asztronautái legkorábban június 26-án térhetnek vissza a Nemzetközi Űrállomásról.
Fedélzeti műszerei felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltatnak.
A sugárzás jelentős kockázatot jelent a jövőben a bolygóra lépő űrhajósok számára.
Szabad szemmel is látható lesz.
Magyarázkodni kényszerültek a történtek után.
Elfogynak a veterán eszköz technikai tartalékai.
A 450 méter átmérőjű űrszikla 26 500 kilométer/órás sebességgel száguld a bolygónk felé.
A Starship repülésének minden lépését videón mutatjuk.
Videón az indulás pillanatai.
A küldetés már évekkel van lemaradva a tervezettől.
Ezúttal héliumszivárgást fedeztek fel.