Cristiano Ronaldo 39 évesen is tarthatatlan, a spanyolok a végén örülhettek
Kétszer is megpattanó lövés jelentette a sikert.
Kétszer is megpattanó lövés jelentette a sikert.
Lee Carsley állásába kerülhet a Nemzetek Ligája-vereség.
Elképesztő munkával sikerült felvenni a versenyt a világ elitjével.
Szoboszlai és Sallai is arról beszélt, a válogatott visszatalált arra az útra, amin sikeresek voltak.
Nikitscher Tamás berobbanása még a kapitányt is meglepte.
Sallai Roland góljára a 83. percben emberhátrányban feleltek a vendégek a Puskás Arénában.
Pontosztozkodás lett a vége.
Ellentmond ennek a komáromi drukker. A békés egymás mellett „élés” tipikus esete.
Az elmúlt napokban ő az ötödik, akit az eredeti elképzeléshez képest nélkülöznie kell Rossinak.
Ebből aligha jön ki jól a Real Madrid 25 esztendős klasszisa.
A Manchester City támadója a norvég válogatottban folytatta remek sorozatát.
A 33 éves kapus a hollandok elleni összecsapásról is beszélt.
Csoboth továbbra is csodacsere, Gulácsi lépésével egyértelmű a kapushelyzet a válogatottnál.
Az Eb-döntőst háromszor is a les mentette meg, a végén azonban már semmi.
Didier Deschamps sztárjai komolyabb megerőltetés nélkül is négy gólt lőttek a Nemzetek Ligájában.
Az Index Manchesterben látogatta meg az időközben a magyar válogatottba is behívott szélsőt.
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa Manchesterben fogadta az Indexet.
A legutóbbi összecsapásnak óriási zakó lett a vége…
Kis túlzással minden napra jut egy sérülés.
Szerencsés Marco Rossi. Ami a kapusposztot illeti, mindenképp. Hrutka János írása.
A két válogatott legutóbbi találkozóján nyolc gólt kapott a magyar csapat.
Azt is elmondta, mi a legnagyobb célja a nemzeti csapattal.
Helyére a Mainzban játszó Jonathan Burkardt kapott meghívót.
A támadó másra szeretne koncentrálni a jövőben.
Helyettese még sosem lépett pályára a nemzeti tizenegyben.
Ian Maatsen és Mats Wieffer is meghívót kapott.
Már azt is tudni, milyen pozícióban számítanak rá.
Sorra nyerte a trófeákat, de az elmúlt években folyamatosan sérülésekkel küszködött.
„Az, hogy Eb-n tudtunk szerepelni már önmagában is nagy dolog.”
Julian Nagelsmann már a 2026-os vb-re épít csapatot.
A szakvezető már tudja, hol hibázott, és a csapat fejlődése érdekében korszerűbb játékra váltana.
Marco Rossi megmutatta, mit szeretne és valójában mit tud válogatottunk.
Másodszor is 2–0-ra győzött az Európa-bajnoki döntős.
Szoboszlai Dominik szerint a válogatott elindult a jó irányba. Nagy Zsolt úgy éli meg a döntetlent, mintha kikaptunk volna.
A mezőny legjobbja a vendégek kapusa volt, aki több alkalommal bravúrral hárított.
Ádám Martin fejében maradt a győztes gól a 89. percben.
Ousmane Dembélé gólja és gólpassza, javítottak a franciák.
A németországi a 17. óriási zakója volt a nemzeti együttesnek.
Leginkább a gólja mellett hármat előkészítő Jamal Musialát magasztalták az NL-meccs másnapján.
A kapitány szerint Németországtól ki lehet kapni, de 5–0-ra kikapni szégyen.
A nationalelf úgy vágott öt gólt, hogy Havertznek még volt két kapufája is.
A magyar csapatot tönkreverte a német válogatott.
Georgia lelépte Csehország, Görögország pedig Finnországot küldte padlóra.
Generációváltás után lépne túl eddigi gyenge NL-szereplésén a nationalelf.
A segítségre szoruló szurkolók a helyszínen is segítséget kaphatnak.
Az olasz válogatott a játéknap rangadóján hátrányból nyert Franciaország ellen.
A kapitány szerint a válogatott jobb állapotban várja a németországi meccset, mint az Eb-n.
Nagelsmann jóval támadóbb szellemű játékot vár Marco Rossi együttesétől, mint az Eb-n.
Kényszer szülte az átalakulás, de valódi korszakhatárt is jelenthet Telkiben ez az ősz.
Kezdődik a mieink számára talán legkedvesebb versenysorozat.
Helyére nem hív be új játékost Marco Rossi szövetségi kapitány.
A magyar csapat mérlege eddig hibátlan vele.
Bolla Bendegúz szerint itt az esély, hogy kijavítsanak néhányat az Eb-n elkövetett hibák közül.
Három helyen már biztosan változik az Eb-n látott kezdőcsapat.
Ilkay Gündogan visszavonulása hozta kényszerhelyzetbe a mieink szombati NL-ellenfelét.
A sérülése után bombaformába lendülő futballista örülne, ha úgy zárna a magyar csapat, mint legutóbb.
Lee Carsley ideiglenes szövetségi kapitány is debütál a kispadon.
Egy újonc és két visszatérő Julian Nagelsmann csapatában.
Válogatottunk szeptember 7-én Németország ellen, majd három nappal később a bosnyákokkal meccsel.
A Svájc elleni első félidőt fájlaló kapitány úgy kezeli a sorozatot, mint a világbajnoki selejtezőt.