
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
Három kapus maradt a keretben.
Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.
Harmincfős keretet hirdetett Vincenzo Montella szövetségi kapitány.
Az olasz kapitány két újoncot is meghívott a törökök elleni NL-meccsekre.
Magyarország a törökök ellen vívhatja ki a bennmaradást az A divízióban.
Az első hazai mérkőzését február 25-én játssza majd Szarvas Alexandra együttese.
Ez lesz az első alkalom az aranyszintű klubtagok elővásárlási jogának érvényesítésére.
Az Aranycsapatot idéző rajttól a biztató évzárásig, avagy a törökveréstől a törökök elleni osztályozóig.
Előbbi esetben München és Stuttgart, utóbbiban két torinói stadion lesz a helyszín.
Pénteken röppent fel a hír: elcsábítanák a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.
Lengyelország leszerepelt a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában – új kapitánnyal vigasztalódna a szövetség.
Korábban a norvég és a dán együttest is irányította.
Az MLSZ szerint nincs olyan szabályozás, amely helyettesíthetné az egyén kulturált viselkedését.
Az olasz tréner szerint egyik csapat sem esélyese a párharcnak.
Marco Rossi együttese március 20-án idegenben kezd, három nappal később lesz a hazai visszavágó.
Vélhetően az UEFA is megválik tőlük.
A Rossi-legénység legközelebb márciusban találkozik a lelkes drukkerekkel.
Szoboszlai Dominik teljesítményére ugyanakkor nehéz szavakat találni.
Csoportkörös NL-szereplésünk számunkra több volt, mint felismerés, tükörbe pillantás. Visszatértünk a gyökerekhez.
A Koszovó elleni mérkőzésnek valóban 3–0 lett a vége, csak nem úgy, ahogy a vendégek remélték.
A válogatott pályaedzője gratulált a nemzeti együttes németek elleni pontszerzéséhez.
A magyar válogatott csapatkapitánya az álomcsapatba is bekerült.
Minden, amit a pénteki Nemzetek Ligája-sorsolás előtt tudni kell, egy helyen.
A társakat nem lepte meg, hogy a csapatkapitány az utolsó másodpercekben is mert pengés megoldást választani a büntetőnél.
Julian Nagelsmann vitatta a magyar tizenegyes jogosságát.
A magyar válogatott 6 ponttal végzett NL-csoportjában harmadikként, és várja a pénteki sorsolást.
A magyar csapatkapitány a 99. percben egyenlített ki Budapesten.
A szakmai stáb tagja a hollandiai mérkőzésen lett rosszul, majd került kórházba.
Szoboszlai Dominik az egész Nemzetek Ligája-mezőny legjobb helyzetteremtője.
Hiányukban együttesük 4–2-re kikapott.
A patinás Serie A-gárda sportigazgatója figyelte meg a magyar válogatott csatárát.
Spanyolország és Portugália is veretlenül zárt.
Egy bravúr idegenben, és többen beszélnek az országról, mint ahány lakója van.
A német szakember úgy készül: a Puskás Arénában védekezőbb felfogású magyarokkal találkozik, mint Düsseldorfban.
Az Amszterdamban rosszul lett Szalai Ádám kérése, hogy a nyilvánosság ne firtassa, mi van vele.
Szerinte ignorálni kell a közösségi oldalakon megjelenő kommenteket.
Daniel Perec nevét érdemes lesz megjegyezni.
A mieink az osztrákokat és a görögöket is megkaphatják.
Már az edzőtábort is elhagyta.
A gyors és szakszerű segítségnyújtást is megköszönte.
Korábbi operációhoz lehet köze a történteknek.
„Kedden folytatjuk, együtt” – áll a bejegyzésben.