Döntöttek a képviselők, átalakul Orbán Viktor kormánya
Idén utoljára ülésezett az Országgyűlés.
Idén utoljára ülésezett az Országgyűlés.
Ennek érdekében kidolgozták a 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet.
Benyújtották a javaslatot.
Nem számít gyengének a magyar lakáshitelpiac?
Az értékesítést a minisztérium költözésével indokolták.
A tervezett intézkedéseket üdvözlik, ám ezúttal is jelen van az ingatlanárak elszállásának veszélye.
Itt a kormány válasza a kritikákra.
A lakosság egyre bátrabban és többet költ a szaktárca szerint.
Ugyanakkor minden negyedik magyar munkahelyet érint egy új veszély.
Hatalmas vitát gerjeszt a munkaerőhiány.
1200 fős csökkenés történt tavalyhoz képest.
Lassan zárul a két gazdasági vezető közötti adok-kapok.
A projekt első részének köszönhetően több mint tízezer fiatalt sikerült munkába állítani.
Úgy tűnik, nem kell senkinek, jöhet az árleszállítás.
Óvatosságra int a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tiszta vizet öntött a pohárba.
Már senki sem titkolja, hogy nagy a baj.
A háztartások és a vállalatok büdzséjét terhelték meg.
Az új bázis pedig Romániában nyílt.
Több állami támogatásra lenne szüksége az iparágnak Magyarországon is.
A kormányhivatalok is segítik a megemlékezők biztonságát.
Jelentős támogatást jelent a családok számára.
Reszketve várja a fizetőeszközünk a hétfőt.
Persze nem kerülték meg a korábban felmerült problémák rendezését sem.
Már a saját elitje temeti Európát, itt vannak az okok.
Bemutatták az akcióterv részleteit.
A program keretein belül egy évre elengedik a hitelek kezességvállalási díját.
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv három alappilléren nyugszik.
Az éttermi borravalókra is kiterjed az új csomag.
Már lakásfelújításra is felhasználható.
Kína közben céltudatosan előzi Európát.
Egyértelműen a gázra lép a nagyhatalom.
Lehull a lepel a mindannyiunk jövőjét meghatározó tervekről.
2025. január 1-től élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Az év első nyolc hónapjában a feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot.
A tárcavezető szerint Kína ellenintézkedéseivel tovább fokozódhat a kereskedelmi konfliktus.
Nem mindegy, hogy milyen a fő kereskedelmi partnerünk immunrendszere.
Reagáltak Airbnb-ügyben, csak a fővárosban szigorítanak.
Mélyzuhanás után jöhet a repülőrajt.
Legutóbb másfél éve láttunk ilyet.
Az Európai Bizottság a kiskereskedelmi különadót kifogásolja.
Fellépnek azok ellen, akik tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak.
Az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok miatt született meg a döntés.
Nagy bajba került a Dunaferr.
Magyarország egyelőre dacol a német betegséggel.
Magyarország teljes mértékben támogatja a nyugat-balkáni országok csatlakozási törekvéseit.
A tavalyi jelentős reálbércsökkenés hatására a mostani pozitív adatok bérfelzárkózásként aposztrofálhatók.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a munkavédelmi szabályok betartása érdekében lépett fel.
Az ezer eurós minimálbért a nemzetgazdasági miniszter szerint 2028-ra érhetjük el.
A kormány felkészült, de még várja Szentkirályi Alexandra javaslatát.
Akadt belőlük bőven.
A cél a növekedés és a fejlődés.
A nemzetgazdasági miniszter az Eurofi konferenciáján szólalt fel.
Elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott szabályozás létrehozása
A jogszabályok betartására hívja fel a figyelmet a miniszter.
A benzint és gázolajat is érinti a változás.
Nagy dobásra készül a csúcsminisztérium.
Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium is felszólította a tulajdonost.
Az otthonteremtés, lakásfelújítás egyben vagyoni értékállóságot is jelent.
Kedden kell nagyon figyelniük azoknak, akik a volán mögé ülnek.