Épül Ellinikon, az első európai okosváros, Athén tőszomszédságában
2008-ban tervezték az első kapavágást, a válság miatt több mint egy évtizedet késett.
2008-ban tervezték az első kapavágást, a válság miatt több mint egy évtizedet késett.
Alig több mint ezer kilométerre tőlünk már számos dolgot az MI irányít.
Mintegy 8 ezer lakosnak nyújt egyedülálló otthonokat.
2024-ben is jelentősen növekedhet a számuk.
Gyakorlatilag önálló, ám igencsak drága szövetként tündököl majd a főváros testében.
Két-három év múlva valóság lehet.
Az élő laboratóriumban önjáró járműveket, robotokat és mesterséges intelligenciával működő eszközöket tesztelnek.
A kis kedvenceket az iskolákba, idősgondozó intézményekbe is beengednék.
A világ második és harmadik legnagyobb autógyártója grandiózus jövővíziót mutatott be a CES-en. Új autót nem, de egy Hyundai-Uber légitaxit azért láttunk.
Bécs keleti sarkában, az egykori repülőtér helyén épül Seestadt Aspern, az okosváros, ahol a legújabb technológiákkal kísérletezenek a jövő városának mérnökei.
Nehéz pakolóhelyet találni, állandó kín a bevásárlás, és belepusztulunk a környezetszennyezésbe. A megoldás hitech, de a lényeg a pénz útvonala és a szokások megváltoztatása.
Moszkva okosvárosként készül a világbajnokságra, mindenfelé van wifijük, blockchainben szavaznak, és készülnek az 5G-re.
A CES egyik új kiemelt témája az okosváros, szóval ez már a fogyaszókat is érinti. A sokmilliárdos piac sokmilliárdos spórolást és jobb életet ígér.
A milliárdos egyik befektetőcége 21 milliárd forintért vett földet Arizona államban.
A Panasonic bemutatta, milyennek képzeli a jövő okosvárosát és otthonait.
A központi szerephez a mostaninál több fejlesztés kell. Jó lenne például, ha a parkolóhelyek is okosodnának. A Smart konferencián jártunk.
Alapvető beállításokon múlhat a biztonság, így különös gonddal kell eljárni a tervezésnél.