Orbán Balázs szerint az 1956-os kijelentéseinek utóélete mindössze egy dezinformációs kampány
A politikai igazgató már nem szeretne az üggyel foglalkozni.
A politikai igazgató már nem szeretne az üggyel foglalkozni.
A diplomata a Német Szövetségi Köztársaság kárára követett el hibát.
Forrnak az indulatok Pestszentimrén.
A párt szóvivője Szijjártó Péternek üzent.
Továbbra is a kormányfő oldalán tűnt fel a politikai igazgató.
Nemzetközi konferencián szólalt fel a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az újságíró megköszönte a politikai igazgató szavait.
Az influenszer szerint Orbán Balázs szembeköpte a teljes magyar történelmet.
Ismét előkerült Orbán Balázs kijelentése.
Orbán Balázsnak már az óvodában is fehér zászló volt a jele – mondta.
Ezt üzente az Országgyűlés elnöke.
Röviden válaszolt az 1956-tal kapcsolatos kijelentéseit illetően a politikai igazgató.
Mélységesen felháborított nyilatkozata – indokolta a Második Reformkor Párt elnöke.
Telefonos közvélemény-kutatást tartanak a kérdésről.
„És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni” – írta.
A cél, hogy minél többen dolgozzanak a béke feltételeinek megteremtésén.
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy fejünket a bárd alá hajtjuk – vélekedett a történész.
Előbbi szerint a háborúkat el kell kerülni, utóbbi úgy érzi, a rendszer szemen köpi.
Szerinte most hazafias ellenzékre van szükség.
Méretes politikai öngólról írt az elemző.
Ismét elnézést kért a politikai igazgató félreérthető mondata miatt.
Időközben Gulyás Gergely és Magyar Péter is reagált.
Videóban reagált a miniszterelnök politikai igazgatója.
Sorra reagáltak a magyar közélet szereplői az elhangzottakra.
Szerinte az EU a sodródás, az intézményi tehetetlenség jeleit mutatja.
A Tisza Párt elnöke már két alkalommal elutasította a lehetőséget.
A közmédiától érkező újabb lehetőséget már nem tudta az árvízre hivatkozva visszautasítani a pártelnök.
Folytatódik a szócsata, Menczer Tamás is kifejtette véleményét.
Megérkezett a Tisza Párt elnökének válasza.
A Tisza Párt elnöke egyelőre nem közölte, hogy elfogadta-e a meghívást.
Orbán Balázs mindent elárult.
Donald Trump egykori kihívója a magyar demokrácia halálát is ismertette.
A miniszterelnök politikai igazgatója a BBC műsorának volt a vendége.
Nagy port kavartak a „migránsszállító” buszok.
Exkluzív interjúnk a miniszterelnök politikai igazgatójával.
Orbán Viktor politikai igazgatója úgy látja, a nyugati országok vezetései robotpilóta-üzemmódban vannak.
Emellett pedig meg kell őriznie szuverenitását.
Lecsapta a magas labdát a miniszterelnök politikai igazgatója.
A miniszterelnök politikai igazgatója reagált a brüsszeli polgármester levelére.
Orbán Viktort kivéve.
A látottak nem mindenkinek nyerték el a tetszését.
Az új EP-frakcióról, az amerikai választásokról és a Trump elleni merényletről is kérdeztük a miniszterelnök politikai igazgatóját Tusványoson.
Orbán Balázs megvilágította a döntésük hátterét.
„Szomorú nap ez Európa számára” – fogalmazott az írást megosztó Orbán Balázs.
A miniszterelnök politikai igazgatója a Trumpot ért támadásról is beszélt.
János vitézként járja a világot a miniszterelnök.
A politikai igazgató abban hisz, hogy a konfliktus mindig tárgyalásos úton rendeződik.
Orbán Balázs politikai igazgató szerint Magyarország a közép-európaiság-tudat meghatározó állama.
Szerinte a nagykövet be akar avatkozni a magyar politikába.
A politikai igazgató nagy lehetőséget lát a feladatban.
Kemény szócsata alakult ki a két fél között.
Orbán Viktor politikai igazgatója szerint a nagykövet „minden szégyenérzet nélkül” hazudik.
A kormánypárti európai parlamenti képviselőket „tizenegy téglának” nevezte.
A közösségi médiában nyilvánultak meg, több kormánypárti politikushoz hasonlóan.
Veszíteni viszont annál könnyebb.
Orbán Viktor politikai igazgatója egy podcastban beszélt erről.
„Ez a konfliktus nem a magyarok háborúja” – mondta a kormányfő politikai igazgatója.
Egy bejegyzés után indult minden.
Kommentben estek egymásnak.
A miniszterelnök politikai igazgatóját a kínai államfő budapesti látogatását követően kérdeztük.