Kiderült, mennyiért vásárolnak ingatlant a magyarok
A nyugdíjasok 96,3 százaléka készpénzzel vásárol ingatlant, a fiatalok már közel sem állnak ilyen jól.
A nyugdíjasok 96,3 százaléka készpénzzel vásárol ingatlant, a fiatalok már közel sem állnak ilyen jól.
Az erről szóló jogszabálytervezet már korábban megjelent.
Elérte a házgyári lakásokat a lakáspiaci fellendülés.
Magyarországon az ingatlan egyértelműen érzelmi ügy, ugyanakkor a lakosság nagy része anyagi nehézségek miatt nem kezdene felújításba, mások viszont megbízható szakértői segítséggel belefognának a tatarozásba. Vannak ugyan pályázatok, de van-e, aki segíti a magánvásárlókat a megfelelő termékek kiválasztásában?
Több ezren búcsúztatták őket.
Öt érv, hogy sosem lesz saját otthonod, és öt, hogy lesz – Sebestyén Géza írása.
Hétfő óta a csónakházát már elárasztotta a víz a Római-parton, de sokkal bizakodóbb, mint korábban.
Rengetegen halnak meg az otthonaikban.
Lehet, hogy lesznek olyanok, akik meglepődnek.
Mentők vitték kórházba a riportert.
A fő célokra és a leggyakoribb munkálatokra is fény derült.
A dupláját kell költeni nyaralókra a magyar tengernél, mint 2018-ban.
Egy innovatív, mégis egyszerű megoldás akár 6 Celsius-fokkal hűvösebb tetőteret varázsolhat.
Magunkat látjuk benne, de nem bennünk van a hiba.
Alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a legendás énekes volt házában szeretne élni.
Rengeteg időt töltünk a négy fal között.
Kiegyensúlyozottságunkban otthonunk is szerepet játszik.