Szexuális visszaéléssel gyanúsítják a balatonfüredi bencés gimnázium volt apácáját
Beszámolók szerint az egyik diákjával még közös tetoválásuk is lett.
Beszámolók szerint az egyik diákjával még közös tetoválásuk is lett.
A pannonhalmi főapát is kiállt azokért, akiket bántalmazás ért.
Turistából zarándokká válhatunk a XIX. Arcus Temporum Művészeti Fesztiválon.
Örömmel emlékezik budapesti látogatására.
Megnyitott Pannonhalmán a Főapátság sörfőzdéje, mi pedig megnéztük, milyen sört fognak főzni a leghíresebb magyar kolostorban.
Ritka, hogy egy fotográfus a saját családjáról készít sorozatot. Ajpek Orsi, az Index fotósa ezt teszi. Budapesti családi házukat és a házban élő négy generáció tagjait örökíti meg: a netező nagypapától a féléves kisbabáig mindenkinek a hétköznapjait a közös térben.
Valószínűleg elfogultságot jelentett be a Győr megyei kapitányság a kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított szerzetes ügyében.
Tudja, hogy vizsgálat indult ellene, de nem ismeri el a vádakat. A rendet viszont elhagyta.
Hónapok óta megpróbáltuk kideríteni, mi történt Pannonhalmán, mit tett a meggyanúsított tanár-szerzetes a diákjaival, és hogyan zajlott a vizsgálat. Ismerősök, volt tanítványok, sőt az eljárásban vallomást is tevő egykori diákok is megszólalnak. Elmesélik, mit éltek át, és hogy ez a történet nem arról szól, mint elsőre gondolnánk.