Elindult Szentkirályi Alexandra új rendezvénysorozata a Millenárison
A program célja, hogy közös gondolkodással még élhetőbbé tegyék a fővárost.
A program célja, hogy közös gondolkodással még élhetőbbé tegyék a fővárost.
A vállalatoknál óvatos nyitás kezdődött, az óvodák és iskolák kevésbé óvakodnak.
Bajban lesz a vendéglátó- és a szállodaipar is.
Lassan visszarendeződik a hazai rendezvénypiac
A magyar gazdaság és a rendezvényszervező szektor talpra állításáról egyeztettek.
Váratlan felajánlás és komplett javaslatcsomag is érkezett, mutatjuk a részleteket.
Ezermilliárd forintos iparágról beszélünk, amiben százezer ember dolgozik.
Nem élhetünk élő rendezvények nélkül.
Az EMMI szigorú szabályokat fogalmazott meg a szervezőknek és a résztvevőknek.
Számos iparágat gyakorlatilag hetek alatt lenulláztak a mostani körülmények, még a 2008-as válság sem okozott akkora kiesést, mint ami most jöhet. Rengeteg állás forog veszélyben, minden azon múlik, meddig tart a rendkívüli állapot.
Török Zsolt pár napja még a baloldali összefogást hibáztatta azért, mert kiesett a parlamentből. Az PM-es vezetésű önkormányzat most segített rajta.
December 23-án kerestek meg egy profi ruhatáros céget. Még nem lett volna késő, a szervezők mégis visszatáncoltak. Borítékolható volt a káosz.