56 évvel ezelőtt meghalt egy repülőbalesetben, most találták meg a holttestét
A 102 utas közül eddig csak 13 ember maradványai kerültek elő.
A 102 utas közül eddig csak 13 ember maradványai kerültek elő.
A légitársaság bocsánatot kért.
Kényszerleszállást hajtott végre az egyik fapados légitársaság repülőgépe.
A hírt a helyi lap főszerkesztője is megerősítette.
Egymásra mutogat a légitársaság és a repülőtér.
Órákig nem tudták az utasok, hogy merre járhat a repülőgépük.
Kétszáz utas tartózkodott a fedélzeten.
Négy kerék egyszerre hibásodott meg a Ryanair gépén.
Románia is kap belőlük.
Hiába a sztrájk, a szakszervezet továbbra sem tud megállapodni a vállalattal.
Hajnal helyett késő délután indultak útnak.
25 százalékos béremelést kínáltak nekik, mégis elutasították.
Az esetet vizsgálják a hatóságok.
Büntetőeljárás indult.
A megállapodás mérföldkőnek számít.
A fenyegetések egy Iszlám Államhoz kötődő csoporttól érkeztek.
A Budapest Airport is megszólalt az ügyben az Indexnek.
Egyéves büntetést kapott.
„Nem fogunk kiengedni, amíg nem hagyod abba a sírást!” – mondta egyikük.
Több gép is átstartolt.
Egyre több a rendbontó utas a járatokon.
Nem csak a Közel-Keleten és Ukrajnában akadnak problémák.
Egy 180 ember szállítására alkalmas A320-as repülőgépről van szó.
Órákon át csak a képernyőt bámulja.
A nagyhatalom nem ismeri el a szigetország függetlenségét.
Az esetről hangfelvétel is készült.
A vulkáni füstben lévő hamu veszélyt jelent a repülőgépekre, mert beszívódik a motorokba.
Ez lesz a világ legnagyobb üzemben lévő két hajtóműves repülőgépe.
A támadója aztán ököllel kapott egyet az arcára.
Ketten tartózkodtak a fedélzeten.
A héten ez már a második ilyen baleset volt az országban.
Nőként 36 bevetésen harcolt a Nagy Honvédő Háború alatt a szovjet légierő akkori büszkeségein.
A norvég férfi kétszer is túljárt a biztonsági személyzet eszén.
Gyurcsány Ferenc szerint „méltatlan” az, amit a Fidesz EP-képviselője csinált.
A 2010-ben épült gép állítólag jó állapotban volt.
Lehetetlenné válhat a rögzített adatokhoz való hozzáférés.
Hatvankét személy utazott a gépen.
Hét gyerek is Magyarországra érkezik.
Több járat indulását is felfüggesztették.
Több száz ilyen eset történt egy amerikai légitársaság gépein idén nyáron.
A nem mindennapi esetet a ház biztonsági kamerái rögzítették.
Csaknem öt órát várakoztak Ferihegyen.
Egyre nehezebben lehet eljutni nyaralni.
A 17-re bővülő budapesti gépparkkal idén 7 millió utast szállíthatnak.
Még a jelző feliratok sem működtek.
Volt járat, amit inkább töröltek.
Van olyan gép, ami két órával később indul a tervezettnél, de az érkezőknél is csúszás várható.
Otthagyott utasok, törölt járatok, félnapos késések. Mi történt az európai légi közlekedéssel?
Augusztusban ünnepelte volna 92. születésnapját.
A repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania.
A döntést Matteo Salvini jelentette be.
Ezúttal a rendőri intézkedés okozott késést.
A pilóta túlélte a balesetet.
Több napos csúszással érkezett meg a Wizz Air járata Cataniából Budapestre.
Szakértővel néztük meg az összetett helyzetet.
A pilóta nem élte túl a balesetet.
A Wizz Air elmagyarázta.
A repülőgépet London irányában érte el a vihar.
Még mindig a szombati gép indulására várnak.
A repülőn 67 utas és hatfős személyzet tartózkodott, az esetről felvétel készült.