Túlfutott a Norwegian járata, vészcsúszdákon hagyták el az utasok a fedélzetet
A norvég hatóság vizsgálja az esetet.
A norvég hatóság vizsgálja az esetet.
Több mint tíz éve történt a szerencsétlenség.
A Fidesz frakcióvezetője szerint „fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon”.
Percekig világították a Spanyolországba tartó repülőgépet.
A kalocsai repülőtéren hagyták, a pilótának a levegőben kellett döntenie, hogy mit tegyen.
Már tudják, hogyan jussanak haza, de nem lesz egyszerű.
Frissítették a tiltólistát.
Egy nő a mosdóban akarta kihúzni a hétórás utat.
A német külügyminiszter orosz szabotázsakcióra gyanakszik.
A balesetben többen is megsérültek.
Az FBI őrizetbe vette a zavart férfit.
Olvasónk szerint áldatlan állapotok uralkodtak, megszólalt a légitársaság is.
Kiderült, hogyan érinti a probléma a magyarországi reptereket a jövőben.
Keresik az elkövetőt.
Digitális átállást hajtanak végre a költségcsökkentés érdekében.
A légitársaság szerint a nő „rendbontó magatartást tanúsított”, és alkoholt is ivott.
Példamutatóan viselkedett a kiváló középpályás.
A gép kényszerleszállást hajtott végre.
A megrongálódott gépről számos felvétel terjed a közösségi médiában.
Korábban számos konteó látott napvilágot a titokzatos esetről.
Az elítélt és ügyvédje is megszólalt az üggyel kapcsolatban.
A dolgozók akár már szerdán visszatérhetnek a munkahelyükre.
Az orr-részt „Fehér Háznak” hívják, ahol az elnöki lakosztály is található.
Már ha minden olyan jól megy, mint a próbarepüléskor.
Épp ejtőernyősökről készített fényképeket, mikor megtörtént a tragédia.
Túlnyomó többségében magyarok szerettek volna hazajutni az olasz szigetről.
„Következményekkel jár, ha egy vállalat évről évre rosszul bánik a dolgozóival.”
Információk szerint minden utas életét vesztette.
Több napon át tartó kemény munka vár rájuk.
Az érintett ügyfelek teljes visszatérítést is kaphatnak.
A 102 utas közül eddig csak 13 ember maradványai kerültek elő.
A légitársaság bocsánatot kért.
Kényszerleszállást hajtott végre az egyik fapados légitársaság repülőgépe.
A hírt a helyi lap főszerkesztője is megerősítette.
Egymásra mutogat a légitársaság és a repülőtér.
Órákig nem tudták az utasok, hogy merre járhat a repülőgépük.
Kétszáz utas tartózkodott a fedélzeten.
Négy kerék egyszerre hibásodott meg a Ryanair gépén.
Románia is kap belőlük.
Hiába a sztrájk, a szakszervezet továbbra sem tud megállapodni a vállalattal.
Hajnal helyett késő délután indultak útnak.
25 százalékos béremelést kínáltak nekik, mégis elutasították.
Az esetet vizsgálják a hatóságok.
Büntetőeljárás indult.
A megállapodás mérföldkőnek számít.
A fenyegetések egy Iszlám Államhoz kötődő csoporttól érkeztek.
A Budapest Airport is megszólalt az ügyben az Indexnek.
Egyéves büntetést kapott.
„Nem fogunk kiengedni, amíg nem hagyod abba a sírást!” – mondta egyikük.
Több gép is átstartolt.
Egyre több a rendbontó utas a járatokon.
Nem csak a Közel-Keleten és Ukrajnában akadnak problémák.
Egy 180 ember szállítására alkalmas A320-as repülőgépről van szó.
Órákon át csak a képernyőt bámulja.
A nagyhatalom nem ismeri el a szigetország függetlenségét.
Az esetről hangfelvétel is készült.
A vulkáni füstben lévő hamu veszélyt jelent a repülőgépekre, mert beszívódik a motorokba.
Ez lesz a világ legnagyobb üzemben lévő két hajtóműves repülőgépe.
A támadója aztán ököllel kapott egyet az arcára.