330 találat az Indexről, és a környékéről.
A szlovák ukránellenes retorika célja a hatalom megszerzése és megtartása volt.
„Ez a törvény a kemény totalitarizmus időszakába való” – mondta egy ellenzéki párt vezetője.
A szlovák miniszterelnök szerint a „legérzékenyebb kérdésekben” hoztak önkényes döntéseket.
Kicsoda Peter Pellegrini, Szlovákia leendő államfője?
Orbán Viktor szövetségese, Peter Pellegrini lesz az elnök.
A két jelölt szerint a tét, hogy belesodródnak-e az ukrajnai háborúba, vagy megmarad-e a jogállamiság.
Hegyi Gyula írása.
Orbán Viktor szövetségese a második fordulóban javíthat.
Túl sok a hasonlóság Szlovákis és Magyarország helyzete között.
Prágában tartott megbeszélést a négy miniszterelnök.
Nagyon elmérgesedhetett a megbeszélés.
Robert Fico szerint akkut hiány van szakképzett munkaerőből az országban.
Egy év után találkoztak újra a V4-es kormányfők.
Azt is elárulta, miért.
„Menjenek oda, vegyék vállukra a géppisztolyokat, és harcoljanak.”
Ukrajna jövőbeni támogatása a tét.
Az uniós csúcson viszont igyekszik ott lenni.
Megegyeztek született egy törvényről is.
A jövő heti EU-csúcson ennek látszata is lehet.
Szerinte meg kell állítani a jelenlegi kormányt, ahol tudás helyett a dilettantizmus dominál.
A hivataláról egy ciklus után lemondó Zuzana Caputova helyéért újabb személy jelentkezett be.
A képviselő kemény szavakkal illette a kormányfőt.
A magyar kormányfő erről a Robert Fico szlovák miniszterelnökkel közösen tartott tájékoztatóján beszélt Budapesten.
Nem akármilyen díszkíséretet kapott.
Az elmúlt 15 évben sokat változott a magyar–szlovák viszony.
A tárcavezető szerint minden csak akarat kérdése.
Robert Fico szerint ez egy hétköznapi eset, ami bárkivel megtörténhet.
Robert Fico először látogat Magyarországra azóta, hogy tavaly visszakerült a hatalomba.
2023. december 22., 11:21
Egy oknyomozó portál szerint Szlovákiában egyszerre két pártnak is adhattak tanácsokat.
Volt, aki még tippelni sem tudott.
A szlovák kormány a különleges ügyészség felszámolását tervezi.
Villámgyorsan jóváhagyták a korruptakat védő módosítási javaslatokat.
Szijjártó Péter jelentette be.
2023. november 20., 15:14
Állítása szerint nem valósághűen és sokoldalúan tájékoztatják a nyilvánosságot.
2023. november 18., 17:47
A legnagyobb arányban a Smer szavazói várnak hatékonyabb vezetést.
2023. november 13., 18:08
Már ezen a héten a törvényhozás elé terjeszthetik a dokumentumot bizalmi szavazásra.
A valaha volt legjobb együttműködésre készül a miniszter.
A belügyminiszter szerint az előző kormány figyelmen kívül hagyta a problémát.
Grendel: Az új kormánykoalíció nem kifejezetten magyarbarát, de nem is ellenséges.
Alig egy napig tartott a migráció elleni művelet.
Erődemonstrációra készül Szlovákia, a határra vezénylik a katonákat is.
Az ország elnöke és belügyminisztere jelentették be.
Lengyelországban az Orbán-kormánnyal eddigi baráti viszonyt ápoló vezetőt egy Orbánnal régóta rossz kapcsolatot ápoló miniszterelnök követheti.
Az elmúlt években a szlovák miniszterelnök azért sok mindenben megváltozott.
2016 után ismét Robert Fico vezeti Szlovákiát, karrierje során már negyedjére.
Megalázva érezte magát az akkori miniszterelnök.
Robert Fico nem enged, elutasította a köztársasági elnök érveit.
Az új kormány még nem találta ki, hogy ki vegye át a tárca irányítását.
Elosztották a tárcákat.
Ukrajna nem fog örülni a fejleményeknek.
Váratlan bejelentést tett az egyik párt elnöke.
A közgyűlés nem tudja „kitalálni” Budapestet.
Pozsony a magyar határ lezárásában látja a migrációs kérdés rövid és hosszú távú megoldását.
Hatalmas összeggel növeli védelmi kiadásait Oroszország.
Az Európai Szocialisták Pártja a Smer kizárásával fenyegetőzött.
Nemcsak pártja jó szereplésének, hanem a kormányalakítást megkönnyítő parlamenti összetételnek is örülhet.
Nem lehet mindent Orbán Viktoron keresztül nézni – szögezte le.
A volt miniszterelnök békepárti, azonnali tárgyalásokat akar Ukrajnában.
A külügyminiszter szerint egyértelmű döntést hoztak a szlovákok.
Orbán Viktor az elsők között gratulált Robert Ficónak.