698 találat az Indexről, és a környékéről.
A vállalat szerint ezzel nagyobb befogadást és tiszteletet tanúsíthatnak az eltérő hátterű emberek iránt.
Előtte arról fantáziáltak, hogy lefejezik az áldozatukat.
Montenegró legyűrte Lengyelországot.
Az olimpiai negyedik azonban váratlan pofonba szaladt bele
A franciák bár küzdelmesen, de legyőzték a mieink vasárnapi ellenfelét.
Berobbant a szűk élmezőnybe a 26 éves játékos.
A hatóságok szabotázsakcióra gyanakodnak.
Több mint tízezer vállalkozás húzhatja le a rolót.
A Bolygó közösségi tér aktivistáival a magyar és svéd mozgalmakról és a jövőről is beszélgetett.
Debrecen nagyon tud valamit – éltette a hazai közönséget Füzi-Tóvizi Petra.
Volt olyan pillanata a találkozónak, amikor Klujber Katrinék 12 találattal mentek az olimpiai negyedik ellen.
A színész a kórházi ágyából üzent.
Véletlenül leengedett horgonnyal közlekedtek.
Ötödjére rendezünk világversenyt, negyedjére állhatunk dobogóra.
Több millió családot figyelmeztettek a lehetséges vészhelyzetre.
Szerinte ez „a világ legőrültebb fóbiája”.
Jávorszarvas-teszt, máshogy.
Ítéletnap ide, apokalipszis oda.
Mert zavarták volna az Oroszország felé néző NATO-haditechnikát.
A morbid név mögött valójában egy hasznos és jó szándékú törekvés áll.
Ha gondjaid vannak az elalvással, próbálj ki egyet a világ népeinek trükkjei közül.
Ulf Kristersson úgy véli, a kormányfő nem Európa hangja, hanem Oroszországé.
A skandináv ország kormányfője Orbán Viktor georgiai látogatását bírálta.
Eddig egyedül Finnországban létesült hasonló tároló.
Kiadták a figyelmeztetést.
A honvédelmi miniszter jelentette be a hírt.
Svéd sajtóhírek szerint nemi erőszak miatt zajlik nyomozás a világbajnok csatárral szemben.
Számos fontos kétoldalú kérdésen dolgozik együtt a két ország a jövőben.
Talán kevesen tudják, de a világhírű ex-Beatle ma már nemcsak zenél, hanem társadalmi ügyekbe is beleállt. Napjainkban talán némi joggal érezhetjük, hogy a "jó ügyekért", a zöld gondolatért vagy az egészségért küzdőknek hatalmas elvárásaik vannak felénk. Sir McCartney látja ezt a problémát, és nincs egyedül a társadalmi célú kampányok szervezői között.
A hegy mellett működő hightech hulladékfeldolgozó vezetője szerint a nyáron bevezetett betétdíj varázsütésre évtizedes problémákat oldott meg.
Az intézmények jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért kapták.
A svéd tudósnak nem minden ötlete aratott osztatlan sikert.
Göteborgban a World of Volvo múzeumot és a töréstesztes labort is meglátogattuk.
Kína rendíthetetlenül előretör.
Tovább folytatódnak az erőszakos bűncselekmények a skandináv országban.
Életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.
A jelenség miatt egyre több a bűncselekmény az országban.
Pedig ösztönzés nélkül is zajlik már a kivándorlás.
Mély nyomot hagyott Európa kulturális életében a az északi ország királynője, aki több tulajdonsága miatt is különös uralkodónak számított.
Rengetegen rótták le kegyeletüket a 76 évesen meghalt szakember tiszteletére.
Öt éven keresztül mérgezte a skandináv ország területét.
A gyanúsítottat őrizetbe vették.
A természetvédők szerint nyugtalanító a kiadott engedélyek száma.
Egy nappal azt követően, hogy a WHO egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a vírus terjedése miatt, európai megbetegedést is igazoltak.
Ez az első eset, amit Afrikán kívül diagnosztizáltak
A norvég férfi kétszer is túljárt a biztonsági személyzet eszén.
Dánia hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a megelőzés érdekében
Ötven év után először fordul elő ilyen.
Olyan helyen járt, amit az ember még nem derített fel a Földön.
14 másodpercen múlt, hogy tizenhat év után ismét olimpiai döntőért küzdhessenek a mieink.
Rendkívül közel volt a bravúr.
Egyelőre rejtély, miért gyanítanak idegenkezűséget az esettel kapcsolatban.
A medencébe fulladt a kisfiú.
Veszélyes statisztikai adatok is napvilágot láttak a skandináv országból.
A skandináv országok csatlakozásával át kell strukturálni a hatásköröket.
Nagy meglepetésre Szlovénia megverte Horvátországot.
100 milliárdos szélcsatorna, friss akkulabor, Volvókkal és Polestarokkal tömött utcák. Göteborgban és Torslandában jártunk.
I. Miklós orosz cár asztalára kerülhetett volna.
Lehetséges, hogy tűzzel próbáltak megszabadulni a testektől.