Petro Porosenko alkotmányellenesnek nevezte a döntést.
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
A közösségi médiában nyilvánult meg a miniszter.
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mi várható az Egyesült Államok és Oroszország viszonyában.
Berobbant a finomítói forgalom, miután a szankciók a nyersolajexportot célozzák.
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
A részletekről Szijjártó Péter adott tájékoztatást.
Az amerikai elnök szerint ez még csak a kezdet.
A külügyminiszter a tengerentúli kollégájával tárgyalt.
Szerinte a jogállamisági vizsgán hatalmas elégtelent kapnának a brüsszeli bürokraták.
A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.
A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.
A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.
A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.
A bejelentett intézkedés értelmében a készítmények ára 2027-től változna.
A cél nem változott.
A boszniai szerb államfőt és „pártfogóhálózatát” a béke és a jogállamiság aláásásával vádolják.
Hiába az ukrán tranzit leállítása, folyamatosan érkezik a tengeri LNG az orosz kikötőkből.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a döntés súlyos kihívásokat okoz Közép-Európa számára.
Már készülnek a jogi lépésre.
Korábban már felbukkant a miniszterelnök vejének a neve, mint lehetséges érintettje a szankcióknak.
„A kezdőjátékosok magatartása súlyosan sportszerűtlen volt, és teljes mértékben ellentétes a sport és a fair play eszméjével.”
Nemzetközi sajtószemlében mutatjuk meg, hogyan tálalták az ügyet.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke mellett többen is véleményt mondtak a történtekről.
Kocsis Máté szerint Rogán Antal szankciós listára helyezése átlátszó húzás.
Magyar Péter szerint a büntetőjogi felelősségre vonás a magyar igazságszolgáltatásra tartozik.
Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.
David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.
2024. december 22., 11:45
Teljes körű válságban vannak.
2024. december 16., 13:39
Elfogadták a 15. szankciócsomagot.
2024. december 11., 16:31
Ez már a 15. a háború kitörése óta.
2024. december 11., 06:21
Év végével még inkább felértékelődik majd a Török Áramlat szerepe.
Az új washingtoni szankciók ellehetetlenítették az utalást.
Az ország a nyugati szankciók alóli mentességért cserébe visszafogta atomprogramját.
2024. november 20., 07:27
A diplomata azt ígérte, hogy továbbítja az üzenetet Brüsszelnek.
2024. november 14., 21:29
A nemzeti konzultáció kulcsfontosságát is hangsúlyozta.
Európa aggódik, hogy milyen döntést hoz a megválasztott elnök.
A brit kormánynak is lépnie kellett ebben az ügyben.
Képmutatás, amit a nyugati országok csinálnak.
Oroszország megkerülhetetlen lenne?
Rendkívül szövevényes a rendszer.
Az Európai Unió újabb szankciói miatt háborodott fel Teherán.
Nem fizeti Brüsszel az átállást, nehéz leválni az orosz kőolajról.
Brüsszel szerint az Ukrajna elleni orosz háború súlyosbodott.
A spanyol kormány oroszbarát jelzővel támad, miközben ők is üzletelnek velük.
2024. szeptember 28., 10:04
Néhány kaukázusi állam közbeiktatásával kerülik meg a szankciókat.
2024. szeptember 17., 10:01
Találtak egy kiskaput az uniós országok.
2024. szeptember 10., 18:59
A háború tovább eszkalálódhat az amerikai külügyminiszter szerint.
2024. szeptember 8., 20:52
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
2024. szeptember 8., 06:24
Peking retteg az amerikai szankcióktól.
2024. szeptember 3., 18:27
Másokhoz képest az orosz légi személyzet alulfizetett, ezért külföldön keresi a boldogulás lehetőségét.
2024. augusztus 28., 13:35
A tárca több új részletet is elárult az esetről.
2024. augusztus 24., 06:29
Összesen több mint négyszáz vállalatot érint az intézkedés.
2024. augusztus 6., 20:05
Az úgynevezett „árnyékflotta” része, amelyet szinte lehetetlen nyomon követni.
2024. augusztus 2., 08:59
Brüsszel kemény üzenetet küldött.
Az Európai Bizottság visszaszólt Szijjártó Péter kritikája után.
Josep Borrell a saját nevében adott ki nyilatkozatot.
Szijjártó Péter szerint az Európai Bizottság elnökének azonnal színt kell vallania.
Pont kerülhet a szlovák–ukrán csörte végére.