A 4iG Csoport 60 millió forint értékű digitális fejlesztéssel támogatja a gyógyításban részt vevők munkáját
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájával hosszú távú partneri kapcsolat épül ki.
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájával hosszú távú partneri kapcsolat épül ki.
Nádas Péter aukciót indít a Jelenkor folyóirat megsegítéséért.
A város közgyűlése ezért keddi ülésén módosította a költségvetést.
Magyarország emellett két héten belül végleg eleshet több száz milliárd forint támogatástól is.
A nyertesek egy részének már el is utaltak 14,5 milliárd forintot.
Nulla, azaz nulla forinttal sem támogatja működésüket.
Joe Biden jelentette be a hírt.
A világ leggazdagabb embere fontos szerepet fog kapni a kormányban.
A nyertesek mintegy negyedének már el is utaltak összesen 13,5 milliárd forintot.
Beruházásélénkítő programot hirdetett a kormány.
Az erről szóló jogszabálytervezet már korábban megjelent.
A januári támogatásokat is még karácsony előtt megkapják a családok.
Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság.
Vannak viták Brüsszellel, de ez nem egyenlő az EU-s források hiányával.
Több újdonságot is bejelentett a kormány az utóbbi időben.
2025. január 1. a hatálybalépés dátuma.
A GDP 0,25 százalékának megfelelő katonai támogatást várnak a tagállamoktól.
A műsorvezető fontos problémára hívta fel a figyelmet.
Átadták az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló okleveleket.
Utóbb bocsánatot kért.
A tündérgyógyítás, szellemi csontkovácsolás és a kristálygyógyászat sem marad el.
A miniszter szerint a források néhány héten belül megérkeznek.
Így juthatnak csaknem 2 millió forinthoz a 35 év alattiak.
Összefogtak, hogy megmentsék.
A miniszterelnök szerint ez a háború gazdasági szempontból „egy istencsapása”.
Több mint 300 ember marad munka nélkül.
Euróban is 10 számjegyű tételről beszélünk.
A Post már kétszázezer előfizetőt vesztett az üggyel.
Az egyik vidéki kórháznak vittek adományt.
Szerinte az Egyesült Államoknak tovább kell lépnie.
70 millió forintos támogatást nyújtott a Pro Filii Alapítvány.
A lap volt és jelenlegi újságírói temetik a demokráciát.
Megnéztük, mennyi pénzből kampányolnak az elnökjelöltek, a kongresszusi képviselők és a szenátorok.
Közeleg a bejelentés pillanata.
Kemény viták jönnek az Európai Parlamentben, több ezer milliárd forintos agrártámogatás a tét.
Január elsején indul a kormány új területfejlesztési programja.
Kutyák, cicák és nyuszik is elvihetők, ha van bennünk elég szeretet, mert bennük van, az biztos.
A miniszter szerint jó ötlet Debrecenbe költöztetni a Természettudományi Múzeum.
Egy hét alatt százezer ember részesül belőle.
Nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket.
A DK vizsgálja a büntetőfeljelentés lehetőségét.
Brüsszel szerint az Ukrajna elleni orosz háború súlyosbodott.
Öntik a pénzt a turizmusra.
Nem igaz, hogy a kkv-k céljai helyett az állami feladatok ellátására mehetnek az uniós források.
Olyan pályázat jelent meg, amely nagy lehetőségeket tartogat.
Ez fokozhatja a helyzetet a térségben.
Megpróbálják ezzel a direkt módszerrel élénkíteni a gazdaságot.
Október 1-től jönnek az újabb szabályok.
Bank Tamás szerint a jómódú emberek nem gondolkoznak kultúrában.
Öt érv, hogy sosem lesz saját otthonod, és öt, hogy lesz – Sebestyén Géza írása.
Pedig ösztönzés nélkül is zajlik már a kivándorlás.
A szolgáltatók is csatlakoztak a példátlan összefogáshoz.
Megszűnhet a 70 éves örökség.
Az ország kétharmadát szeretnék lefedni.
Nagy bejelentést tett Nagy Márton, Orbán Viktor már meg is tette az első lépést.
A külügyminiszter további számos támogatást jelentett be az afrikai országnak.