16 találat az Indexről, és a környékéről.
A hegyekben a 85 centimétert is eléri a hóréteg vastagsága.
Az utóbbi két alkalommal összesen kilenc gép hibásodott meg.
Kezdődnek a budapesti útfelújítások.
Délutánra elvonult a havazás, nyugaton már a nap is kisütött.
A közutak kétharmada a tűrhetőnél rosszabb, a németek pénze nélkül hamar újra lóra ülhetnénk.
2918 kilométernyi autópályát és főutat soroltak öt kategóriába baleseti és forgalmi szempontból.
Nem biztos, hogy jár pénz, ha a településen túl is takarították az utat a márciusi hóhelyzetben.
2012. augusztus 4., 13:30
Az augusztus eleji szaporodási időszakban nappal is az utakra tévedhetnek az állatok.
Sok út járhatatlan, narancssárga figyelmeztetés van.
Az elmúlt huszonnégy óra mérlege: négy halott, hat súlyos sérült. A hétvégén is nagy forgalom lesz.
Ebben a szezonban már százezer tonnát szórt ki a társaság, miközben egy átlagos télen hetvenezer tonnát szoktak felhasználni.
Hóátfúvások miatt nem lehet közlekedni Abaújszántó és Fony térségében.
Rendbe teszik például a Németvölgyi utat, az Etele utat és a Nagy Lajos király útját.
A féléves baleseti statisztika szerint folytatódott a kedvező tendencia, de lassabb a javulás.
Az ország nyugati részén legalább tizenöt, keleten mintegy hét centiméter hó hullhat.