Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben
Az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok miatt született meg a döntés.
Az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok miatt született meg a döntés.
Nemzetközi tüntetést is tartanak a sztrájkkal együtt.
A miniszterelnök több politikussal is tárgyal ottléte alatt.
Külön biztonsági intézkedéseket vezettek be.
Az egyház „elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte a döntést.
Van élet Budapesten és a Balatonon túl is.
Két népszerűbb város van csak Európában, de nem érik be ennyivel.
Szerencsére Ferihegyen már most is tilos.
Mutatjuk, mennyibe kerül.
Elindultak a találgatások, egy robbantási ügy húzódhat meg a kapcsolat romlása mögött.
11 napos körúton vesz részt az egyházfő.
Közel egy tonna humanitárius segélyt és játékokat adott át az ott élő híveknek és misszionáriusoknak.
Prémiumlokáció, mégis jó ár-érték arány? Úgy tűnik, lehetséges.
A katolikus egyházfő délkelet-ázsiai és óceániai körútján mintegy 30 ezer kilométert tesz meg repülővel.
Már be is jelentkezett a miniszter.
A road tripek rendkívül népszerűek, ám korántsem kockázatmentesek.
Egyre több a rendbontó utas a járatokon.
Már jövőre életbe lép az intézkedés.
Ez az első ilyen típusú program Európában.
A készlet erejéig és mindaddig, amíg a hőségriasztás ezt szükségessé teszi.
A Közlekedő Tömeg Egyesület társadalmi egyeztetést akar a menetrend átalakításáról.
Azt is elárulta, hány napig tartott az út, és összesen mennyit fizetett.
A repülőjegy foglalások alapján jóval több külföldi érkezik idén a Sziget Fesztiválra, mint tavaly.
Dől a dominó, nem biztos, hogy az augusztus lesz a diszkont-légitársaság kedvenc hónapja.
Ezt nem teszik zsebre, a légitársaság több ponton is megtévesztette az utasait.
Szakértő mondta el, mire érdemes odafigyelni, mielőtt útnak indulnánk.
Ubert rendel az utas, de Főtaxi jön érte, mi folyik itt? Körkép a személyszállítási piacról.
Egyre nehezebben lehet eljutni nyaralni.
A 17-re bővülő budapesti gépparkkal idén 7 millió utast szállíthatnak.
A mozdonyok megbízhatósága jóval meghaladja a jelenlegi állományét.
Egyesek a strandolás helyett csak egy pihe-puha ágyra vágynak.
A korábban népszerű Spanyolország és Olaszország iránti érdeklődés a meleg miatt megcsappant.
Fontos találkozóra készül a miniszterelnök.
Sokaknak hónapokon keresztül kellene spórolniuk egy utazáshoz.
A műsorvezető szerint ez már több, mint gusztustalan.
Hat év után talán tényleg változtat a cég.
A készlet erejéig, és mindaddig, amíg a hőségriasztás ezt szükségessé teszi.
Több utasra és nagy melegre számítanak, közben szigorú fellépésre utasították a fogyasztóvédelmet.
A tavalyihoz képest a vendégek és az ott töltött éjszakák száma is nőtt az első fél évben.
Az Index úgy tudja, a Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is a címzettek között van.
Az utazók tejben-vajban igen, vízben azonban nem fürödhetnek.
A repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania.
Néhol 120 percet is várniuk kellett az utasoknak.
Az ügyben kerestük a helyi repteret.
A repülőtér mindent megtesz azért, hogy az utasokat ebben a nehéz helyzetben is támogassák.
Orbán Viktor elvárásainak tesznek eleget.