A BKV viheti végül a városnéző buszokat?
A fővárosi közgyűlés eredménytelennek nyilvánította a megmagyarázhatatlanul gyanús eredményű koncessziós pályázatot.
A fővárosi közgyűlés eredménytelennek nyilvánította a megmagyarázhatatlanul gyanús eredményű koncessziós pályázatot.
Elhalasztották a városnéző buszok koncessziós pályázatának tárgyalását.
A 20 megálló közül 18-at akadálymentesítenének. A Lánchíd felújítása szeptemberben kezdődhet.
A Mr.Nilsz Kft. és a Program Centrum együtt indul.
Újra nekifut a főváros a piac átszervezésének: kevesebb busz lesz és jöhetnek a zéró kibocsátású modellek. Az árverseny viszont megszűnik, amihez a versenyhivatalnak még lehet egy-két szava.
Megsérülhetett az ajtónyitó elektronika, ugyanis a turisták nem tudnak kiszállni.
Bár már megvolt, hogy melyik cég mutogathatta volna egyedül a várost a turistáknak, a Fővárosi Közgyűlés inkább kihátrált a dologból, legalábbis egyelőre.
Áttolták szeptemberre a határidőt, mert sok kérelem érkezett.
Lehet, hogy kitolják a határidőt. Tarlós nem látta a versenyhivatal helytelenítő levelét.
A versenyhivatal és a cégek is ki vannak akadva azon, hogy a főváros monopolizálná a budapesti városnéző buszok piacát.
Egy cég kapja meg a pesti buszok üzemeltetési jogát, a megkötések miatt 3 cég pályázhat csak.
A piaci megoldásairól ismert miniszterelnöktől a fővárosi monopóliumrendelet feloldását kérik.
A piacon szereplő cégek bíznak benne, hogy a főváros megváltoztatja a szabályozási koncepciót.
Ráijesztett a hop-on-hop-off buszos cégekre a főváros: 10 év után hipp-hopp szabályozni akarja piacot. Csak egy maradhat, legalábbis a következő 20 évben.
Húsz évre adná koncesszióba a hop on-hop off jogokat Budapest egyetlen cégnek.