Önimádó, beképzelt narcisztikusok a mai fiatalok
Okostelefon, közösségi média, egoizmus és rémes önállótlanság. Ez lenne az Y generáció?
Okostelefon, közösségi média, egoizmus és rémes önállótlanság. Ez lenne az Y generáció?
Bajban is lenne, ha elvenné az ember munkáját, mert akkor nem lenne kihez igazodni.
Nem csak a pacsirtáké a reggel: az emberek nagy része ilyenkor van a topon! Állítólag.
Nem véletlen, hogy ezeken a területeken sokra vihetik.
Sportautóban krúzingoló pasikra, kényszeresen fiatalos nőkre mondják, hogy életközepi válságban szenvednek. Pedig lehet, hogy az egész nem igaz.
Elszomorítóak az adatok.
A főnököt csak a számok érdeklik? Pedig hosszú távon az egész cég rosszul jár, ha a munkatársak betegre dolgozzák magukat.
Külföldi egyetemeken tanító magyar tanárokat kérdeztünk arról, hogy mire elég a fizetésük kint és hogyan éltek itthon.
A Tesla vezére szerint a sok megbeszélés a nagyvállalatok mételye. És ezzel a tudomány sem tud vitatkozni.
Ezen a héten egészen sok időt töltöttünk a repülés és a káprázat témájával, képekben mondjuk el, hogyan.
Jobban kinyílik tőlük a bicska a zsebünkben, mint a hazugoktól. Azért olyan idegesítőek, mert mást csinálnak, mint amit mondanak? Nem teljesen.
Egy kutatás szerint a stressz csökkentése mellett még az életet is hosszabbá teszi, ha így alszol.
Jelentősen megugrott a külföldön munkát vállalók száma, az uniós polgárok közel 4%-a dolgozik az állampolgárságától eltérő országban.
Az ön szakmáját hogy ábrázolják a stockfotókon? Hát, biztos nem úgy, amilyen valójában.
„Bármilyen munkát vállalnék” - mondja az egykori ValóVilág győztes.
Lehet hibáztatni a rohanást, az elidegenedést, a körülményeket ezért, de sokszor az okok nem kívül, hanem belül vannak.
Szülőként és munkavállaló diákként is tudni kell ezeket.
Sokan nincsenek tisztában azzal, mire és mennyi adójóváírást vehetnek igénybe.
A londoni magyarokkal foglalkozó sorozatunk 2. része. Kint új életet kezdeni nem könnyű, sokan fel is adják. Kitartás kell, és vannak igencsak nehéz időszakok.
Monitor, billentyűzet, szék, asztal, testtartás – 4 tipp szakorvosoktól az irodai kényelemért.
Nem, nincs póráz vagy bármi, fura fétishez kapcsolódó dolog. Csak sima séta.
A londoni magyarokkal foglalkozó sorozatunk 2. része. Kint új életet kezdeni nem könnyű, sokan fel is adják. Kitartás kell, és vannak igencsak nehéz időszakok.
Fehér köpeny nélkül csakis áltudományról beszélhetünk. Egyáltalán: van még olyan, aki nem tükörre írja az egyenleteket?
Egyáltalán nem olyan szakmákat jelöltek meg a megkérdezettek, melyekre a legtöbben gondolnának. Ezeket a foglalkozásokat tartják a legvonzóbbnak.
A szüleidtől kaptad, mégis számos formában megkeseríti az életedet. Így küzdheted le!
A munkahelyi hiszti nem csak arra jó,hogy teljesen lefárasszuk a kollégákat. Közösségépítő ereje van!
Tévhit, hogy a legtöbben azért mondanak fel, mert nem kielégítő a fizetésük - egészen más oka is van.
A fásultság idővel megöli a lelket: fontos tudnod, hogy mikor kell munkahelyet váltanod.
Néhány szakma befolyásolhatja a viselkedést, ezáltal pedig a magánéletre is káros hatást gyakorolhat. Érdemes tudatosan figyelni erre, és tenni ellene.
Érezted már úgy, hogy minél közelebb jutsz a munka végéhez, annál lassabban telik az idő? Nem vagy vele egyedül!
Több százezer magyar él és dolgozik Európában. A kivándorlást mi nem menekülésnek, hanem bátor emberek bátor vállalkozásának fogjuk fel. Róluk és nekik szól ez a blog.
Megnéztük, hogy mik a hiányszakmák az EU-ban, és kiegészítettük néhány személyes tapasztalattal.
Volt, akinek egyetlen posztja több százezer forintot ért. Kik azok az influencerek és vajon hogyan csinálják? Utánajártunk.
A kisgyerekes anyák jó része dolgozna, ha tudná hova tenni a gyerekét. Kevés a rugalmas megoldás, pedig van pár ütős érv, amiért megéri felvenni őket.
Sajnos manapság kisgyermekes anyaként nem könnyű visszatérni a munka világába, de van egy szakterület, amire ez nem igaz.
Az ideális munkahelyen a dolgozó segítő kezekre - és fülekre - talál a magánéleti problémáival is.
Van, amelyiket gyerekbántalmazással vádoltak, más szimplán bunkóskodott vagy lazsált.
És hogy kell megenni? Mi történik egy belga csokoládémester konyhájában? Balogh Boglárka utazó újságíró vendégposztja.
Értesz a borokhoz? Jó a kézügyességed? Ha első osztályú légiutas-kísérő szeretnél lenni, rengeteg dologhoz kell értened.
A Nagy Lépés Futárszolgálat futárjai imádják, hogy végre van felelősségteljes munkájuk.
Szeretnél eljutni Balira vagy Londonba? Mit szólnál, ha még fizetnének is érte? Egy jól sikerült Instagram-poszttal szó szerint tied lehet a világ.
Ashley Maxwell-Lam egyébként nem akar nőként öltözni és nemet sem szeretne váltani, de a tűsarkú cipőitől már soha nem szeretne megválni.
Vajon hogyan alakulhatott ki ez a hozzáállás, és mióta alkotunk a smink alapján véleményt?
A gyerekei szupersztárok, ő pedig mindjárt 70 éves, de a modellkarrierje csúcsán van. Rengeteget dolgozik, és ha kell, tíz unokája egyikére is vigyáz.
Ezen a főnököknek is érdemes elgondolkodni.
Egy részük mondjuk inkább egy teljes étkezésre hajaz, de ez ne gátoljon meg.
Rettegnek a munkaadók a Z-generációtól: van, ahol már négynapos a munkahét.
Férfias szakmának tartják a borászatot, pedig van, ami a nőknek jobban megy.
A nők és a férfiak fizetése között még mindig jelentős különbség van, és egyes helyeken ez még emelkedett is.
Íme 7 technika, amit a Kis seggfejkalauz szerzője szerint hiába vetsz be a bántalmazók ellen.
Csak nehogy többet keress a kelleténél!
Óriási különbségek vannak a minimálbérek között az Európai Unió országaiban egy friss jelentés szerint.
Megéri tanulni: az OKJ-t választók 70%-a egy éven belül eléri a célját, ami a legtöbbször az állásával kapcsolatos.
A 2017-es átlagkeresetről és a tavaly decemberi adatokról számolt be a statisztikai hivatal.
Sokszor nem könnyű a főnökkel, de hiába tűnik úgy, nem vagy tehetetlen. Tippek a nehéz főnök kezelésére.
Nincs több zsírszagú munka, mert ezt is elveszik tőlünk a gépek.
Már lehet jelentkezni az Adecco Csoport CEO for One Month rendhagyó gyakornoki programjára.
2010-ben tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért a kormány, ebből 7 év után megvan 700 ezer. De tényleg megcsinálta a kormány ezt a gazdasági csodát? És ha igen, hogyan?
Megragadnak egy szinten és a fizetésük is befagy. Az apákat viszont szinte egyáltalán nem érinti ez.
Jogos lehet a kérdés: mi lesz így velük a Brexit után?