Súlyos betegséggel küzd Stohl András lánya, Luca
Freddie-nek három éve van barátnője, akivel rendszeresen együtt lépnek fel a Sztárban sztárban, Kollányi Zsuzsi pedig az ikreiről posztolt képet.
Freddie-nek három éve van barátnője, akivel rendszeresen együtt lépnek fel a Sztárban sztárban, Kollányi Zsuzsi pedig az ikreiről posztolt képet.
Luxusfeleségből még luxusabb volt feleség lesz. Ja, Kozsó bevallotta, hogy eltört a gerince, és nem ez a legizgalmasabb a mai lapszemlénkben!
Ez nem a Korhatáros szerelemben történt, hanem a való életben.
De továbbra sincs semmi köze semmilyen fogyasztószerhez.
"Ebbe bele lehet dögleni. Ezt, amíg élek, ki nem tudom fizetni! Egyszerre mindenemre rátette a kezét ez a végrehajtósdi" - mondta.
Novozánszki Fanni 2017 november 20. óta nem adott életjelet magáról.
Most jutott eszébe, hogy valami egészen más miatt csinált 60 ezres taxiszámlát Szeged és Budapest között. Lapszemle!
Koncz Zsuzsa 1962-ben úgy tolta miniben a színpadon, hogy a magyar anyák kiborultak tőle.
"A fogyással lelki gondok kerülnek elő" - mondta, de most már továbblépett, már a jelenben él, és tudja kezelni az egóját.
"Megvagyok, köszönöm!" - mondta a színész.
Ezt írta az énekesnő a könyvében. Király Tamás, Linda édesapja megerősítette a hírt, hogy valóban találtak valami ciszta jellegűt az agyában.
Fluor Tomiék nem kapnak pénzt a Rakpart után, Berényi Miklós távozhat a Barátok köztből, Ambrus Attila meg gyűlöli az anyját. Lapszemle!
Nem számított rá, hogy sokat fog sírni, hogy feszült lesz, kialvatlan, ls hogy ilyen nehezen viseli majd a bezártságot.
Luxusfeleség Farkas Rita karján cigarettákat nyomnak el, a Vad Fruttik énekese kórházban van, Kucsera Gábor meg részeg volt az esküvőjén. Lapszemle!
"Idegen vagyok a magam számára. Kulka János? Az ki?" - mondta a színész.
Nem szeretne a tévézésnek hátat fordítani, de egyelőre nincs kilátásban semmi érdemleges.
Balázs Andrea két hónap alatt 13 kilót fogyott, Curtis pedig valamit összeszorított fogakkal tűr. Lapszemle!
Zámbó K. Jimmbó nagy terveket dédelget, Puzsér polgármester akar lenni, Pásztor Annát meg nem nagyon értjük.
Szerinte épp elég neki bűnhődnie.
Ezzel kapcsolatban annyit nyilatkozott, hogy jelenleg még élő szerződése van a tévével, így üzleti ügyekben nem tud nyilatkozni.
Bódi Sylvi luxusruhákat árul, Shodeinde Dorka hazaköltözött, Oszter Sándor majdnem meghalt, Tóth Andi meg fájdalmasat tetováltatott. Lapszemle!
* pótanyuka.
De ő nem tartja magát annak, csak a közösségi oldalain keresztül megmutatja az életét, ami inspiráló más emberek számára.
Tatár Csilla pedig képet posztolt a férjéről!! Lapszemlénk következik.
Lapszemlénkben szót ejtünk még Weisz Fanni és anyukája kapcsolatáról és Liszter Krisztián válásáról is.
Komoly szívműtétje után sokáig hallgatott, de most felesége elárulta, hogy jobban van.
Sokba fog neki kerülni, de nem bánja, hogy kicsit ráfizetéses lesz. Ez az első vállalkozása.
Lapszemlénkben arról is szó lesz, hogy ki harapott bele Király Viktor barátnpjének a fenekébe. Izgalmas, nem igaz?
Olyan volt, mint valami csoda.
Egy neve elhallgatását kérő informátor erősítette meg a hírt.
Vagy ez még pont belefér? Lapszemlénkből kiderül, ahogy az is, hogy miért jelentik fel Weisz Fanni férjét a rendőrségen.
Állítólag egy negatív kritikát se kapott, sőt, a német lányok máris odáig meg vissza vannak érte.
Régi szereplő tér vissza a Barátok köztbe, Demcsák Zsuzsa napi háromszor főz, Pachmann Péter meg kénytelen újra gondoskodni magáról.
A rapper egy szlovákiai falunap színpadáról üzent.
Vagy baromi sok segítséget kap másoktól, ami félrevezeti az anyákat, akik zombi üzemmódban élik az életüket az újszülött gyerekükkel.
A rúdtáncot oktató híresség bocsánatot kért, és megmagyarázta, hogy értette azt, hogy a kövér emberek vizuális környezetszennyezést követnek el.
A műsorvezető és felesége máshogy látta a jövőt.
Fontos volt számára, hogy kisfia házasságba szülessen.
Nincs rágörcsölve a témára, de készen áll rá.
MINDEN SZÜLŐ RÉMÁLMA VÁLT VALÓRA!!!
Ezt nyilatkozta a Magyar Úszószövetségnek.
Borítóképünk még nem ezt illusztrálja. Lapszemlénkben fotót láthat arról is, ahogy Curtis megkéri a barátnője kezét.
Lakatos Márk pedig TÉNYLEG ennyiért adja a lakását!!!! Lapszemle.
A színész azért van Magyarországon, mert itt forgatják az új Terminátor-filmet.
2014 után a nyugati sajtó most is leginkább a kormányfő illiberális kiállását ragadta meg.
Az Érdi Rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Hogy ez milyen hatással lesz a most következő Európa-bajnokságon való szereplésére? Majd kiderül.
Ritkán van alkalma látni, nem igaz? Na, akkor lapszemlénkben megtekintheti, és azt is megtudhatja, mit élt át Nyári Dia szülés közben.
2015-ben az időközin lebontotta a kétharmadot, most kiszáll a politikából a volt független képviselő.
A NAV nem adja vissza a 20 milliót érő aranyát, amit elkobzott a celebtől, pedig alig van pénz a számláján. Lapszemle!
Lapszemlénkben többek között erről lesz szó, és arról, hogy ki veszi át Ördög Nóra helyt a SÉfek séfe című műsorban.
Luxus Vivienről kiderült, hogy visszafogott életet él, Oszter Sándor felesége újra vezethet, Schobert Norbert pedig remek tanácsokat ad a gyerekének.
Lapszemlénkben Rékasi Károly lánykéréséről, Demcsák Zsuzsáról és Koós János válláról is beszámolunk.
Dzsudzsák Balázs sok ismeretlen nővel bulizik, Mádai Viviennek meg eltorzult az arca. Lapszemle!
Nádai Anikó pedig "titokzatos új pasijáról beszélt". Lapszemle!
Mert az egykori lantművész nem ment el a neki szervezett kiállításra.
"ALDOTT HETET ÉS HAJNALT KIVANOK NEKED!! FANNI CSONTJAIT FOGJAK CSAK MEGTALALNI: KÜLÖNFÉLE HELYEKRE DOBALTAK EL: A VÍZBEN VAN," - olvasható az SMS-ben.