A kórház csodájának tartják a csecsemőt: édesanyja a szüléskor halt meg ebolában
Ebolával született a pici baba: csoda kellett hozzá, hogy túlélje az első napokat.
Ebolával született a pici baba: csoda kellett hozzá, hogy túlélje az első napokat.
Az esetenként egyszerűen megfázásnak titulált kórság több halálos áldozatot szed, mint gondolnád.
Íme, néhány érv a dohányzásról való leszokáshoz.
A halálos inszomnia ritka, de gyógyíthatatlan. Az agy apró, de igen fontos részét támadja.
Halálba vitte kiváltságuk a magas rangú kínaiakat: végzetes volt belekortyolni az örök élet elixírjébe.
Biztos halál várt arra, aki megkapta: a leghalálosabb járványok a világtörténelmet is átírták.
A patkányok voltak a fő gyanúsítottak. Aztán a mongol futóegerek. Mostanra az ember lett az.
Autóval ütközött egy busz, a karambolban egy ember meghalt, négy megsérült Bicsérdnél.
A másik gyalogosnak sikerült időben elugrania az autó elől.
Az ügyészség szerint nem tartották be a biztonsági intézkedéseket a tolatásnál, két nő meghalt miattuk.
Egy teherautó és egy személyautó ütközött Törökbálintnál, egy ember meghalt.
Mutatjuk, mire figyelj különösen.
A 19 éves sofőrnek nem volt jogosítványa. Ő túlélte.
Egy személyautó ismeretlen okból egy személyvonat elé hajtott, a kocsi utasa a helyszínen meghalt.
A magány előrejelzés.
Nem is gondolnád, milyen veszélyei vannak a hajmosásnak!
Egyiküket annyira megverte, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe.
Kedd hajnalban ütött el egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az áldozat a helyszínen meghalt.
Az egyik áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen éltét vesztette.
Két autó ütközött, négy súlyos sérültet a tűzoltók vágtak ki. Egyikük a kórházban belehalt sérüléseibe.
Egyelőre ismeretlen körülmények között történt a baleset, a nő a helyszínen életét vesztette.
A sofőr autójával Ács belterületén egy villanyoszlopnak csapódott, az utasa a helyszínen éltét vesztette.
A Viola Beach mind a négy tagja, és menedzserük is életét vesztette egy stockholmi balesetben.
A baleset körülményei egyelőre ismeretlenek, a holttestet tűzoltók vágták ki a kocsiból.
Személygépkocsi gázolt el egy gyalogost a 10-es főúton, az áldozat a helyszínen meghalt.
Ócsa külterületén történt a baleset, az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Egyelőre ismeretlen körülmények között történt a baleset, a vonaton senki nem sérült meg.
Az utánfutós személyautó sofőrje megállás nélkül továbbhajtott.
Szénsavas üdítő és metanolos üzemanyag keverékét itták meg, hogy olcsón berúgjanak.
A nyílt pályán gázolt egy személyvonat, az érintett szakaszon pótlóbuszok járnak.
Személyvonat ütközött egy autóval, a kocsi sofőrje életét vesztette a helyszínen.
A baleset következtében ketten is beszorultak egy autóba, egyikük a helyszínen meghalt.
A biciklis a helyszínen meghalt, az autó vezetőjét nagy erőkkel keresik a rendőrök.
Három férfit már őrizetbe vett a rendőrség, ők elismerték a bántalmazást.
Személyautó ütközött egy teherautóval, sofőrje a helyszínen életét vesztette.
Két autó ütközött, egy ember a helyszínen éltét vesztette.
Személyautóval ütközött a motoros, a helyszínen életét vesztette.
Az áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A mentőautó megkülönböztető jelzést használt, a kocsi mégis elé kanyarodott.
A 26 éves, volt szépségkirálynő, Ena Kadic kocogás közben zuhant le egy szikláról Innsbruck közelében.
Egy ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.
Két autó ütközött össze egymással.
Egy autó szalagkorlátnak ütközött Siófok közelében, egy utas a helyszínen meghalt.
Annyit fogytak és híztak egy-egy szerepért, hogy az egészségük is ráment, és néha még az életüket is kockáztatták.
Egy autó árokba csapódott, a sofőr a helyszínen éltét vesztette.
Egy tehergépkocsi hajtott az árokba, a sofőr a helyszínen életét vesztette.
A balesetben egy fiatalember vesztette életét, ketten súlyosan megsérültek.
A motor egy árokba csapódott, a vezető meghalt, utasa megsérült.
Három autó ütközött, ekkor ütött el az egyik egy férfit, aki belehalt sérüléseibe a helyszínen.
Motor és személygépkocsi ütközött, a 27 éves motoros a helyszínen meghalt.
Egy 22 éves férfi fának ütközött autójával, a helyszínen életét vesztette.
Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött az M15-ös autópályán.
Egy 80 éves férfival végzett a kór. A járványnak már 87 betege és 6 halottja van, ellenszere nincs.
Ketten is meghaltak, amikor egy teherautó rohant az énekes autójába, majd egy másik járműbe csapódott.
Áprilisban egy 21 éves lány égett el belülről a szer hatására, de nem ő az egyetlen áldozat.
Két autó ütközött, többen is megsérültek, egy ember meghalt. Az egyik kocsiban a görög válogatott tagjai ültek.