Okos főváros, neoludditák, és sok ködoszlatás lesz az idei SMART konferencián
Innováció és okosítás mindenhol.
Innováció és okosítás mindenhol.
A gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Noéminek 68 milliót akarnak gyűjteni, de az első évi kezelés nálunk közel 138 millió forintba kerül.
Napi ötven kilométeres ingázásra kéne.
Aminek viszont meglepően nagy lett a hatótávja, az ára alapján pedig még népautó is lehetne.
Kétezer lóerő és 350-es végsebesség, miközben öt perc alatt 60 litert fogyaszt.
A legújabb pletyka szerint a Mercedes inkább saját márkajelzése alatt kínálna kisautókat a jövőben.
A Smartnál ezt a bölcsességet követték – íme a végeredmény.
A Smartról már tudjuk, hogy hamarosan megszabadul minden szénhidrogént égető motortól, de addig is itt egy kis bűnös élvezet.
A 2007-2008 között értékesített második generációs Smart ForTwo tulajdonosok közül 27-en jelentettek tűzesetet, így a visszahívás mellett döntöttek.
A Daimler vezére szerint 2020-ra eltűnik az utolsó, üzemanyagot égető modell is a kínálatból.
Ha nem bírod a kormot, ne kattints: 230 lóerő és tizenhárom másodperces negyed mérföld.
Fitt kutyák, okos dolgok, falra ragasztott instagramfotók a válogatásunkban.
Újabb gyár int búcsút hamarosan a belső égésű motoroknak, és megmutatja, mi a jövő városi közlekedése.
A Vision EQ kétszemélyes guruló kabint, amelyet nem kell vezetni, sőt, nem is lehet. Tényleg ez a közlekedés jövője?
Több szempontból is különleges tanulmány jön: önvezető villanyautójukra autómegosztás épülhet.
De a gyártóknak előtte kártalanítaniuk kell azokat a dízelvásárlókat, akiket becsaptak a szoftveres manipulációikkal.
Egy kulccsal vettem a Smartot, azzal is furcsán indul néha: hol kéri az immót, hol nem. Zavaró, kiiktassam?
Szoftvert kell módosítani az Opel Zafirában.
Guruló hűtők és szilikoncsőr segít abban, hogy a jövő Audija olcsóbb legyen. És rengeteg csúcstechnika.
Kisebb, de tágasabb, mint egy Smart. Három kereke van, háromszemélyes és egy hatalmas üvegbuboréknak tűnik messziről.
Egy Smart először Hűvösvölgyben tarolt le két BKV buszt, aztán Solymáron karambolozott egy Opellel.
A Smartnak hatalmas szerencséje van. Elég ideje volt arra, hogy elterjessze a mikroautó-kultuszt, ráadásul a kutya nem ismeri az IQ-t. Pedig kéne.
Németek faragtak limuzint a városi kisautóból, amely 120 lovas motort kapott.
Senki nem vállalja a védelmet arra való hivatkozással, hogy nem lezárható a motortér.
Majdnem kétszáz méterre tette le az eredeti helyétől, és ez maradt belőle.
Nevetett az ezer eurós német szervizszámlán, majd keresett egy magyart, aki ennyiért az egész autót felújítja.
Ki fogod nyitni, sőt, garantáltan is el olvasod, hiszen fentről küldték és címeres pecsét van rajta. És akkor jön valami, amire biztosan nem készültél.
A benne található – még gyári – akkumulátor lemerült, így azt kicseréltem egy újra.
Automata benzines kell. Mazda 323-at néztük, de azt mondják, rohad. Nem akarom még egy autó árát rákölteni.
Feleségemnek kell. Neki a Smart tetszik nagyon, de egy ismerős a Micrát ajánlotta.
Pokoli nehéz őszintén rajongani az új Smartért, pedig a Mercedesnél mindent megpróbáltak. Például összeálltak a Renault-val.
Bringázni stílusosan, gyorsan, izzadságcseppek nélkül. Városi élet a robogón innen, egy jobb használt autó áráért.
Nem sajnálta a Mercedes a vasat, egymásnak küldte két autóját. A legkisebbet a legnagyobbal.
Mindenki takarja el a szemét, és csak kis résen nézzen ki az ujjai között. Így is fájdalmas lesz.
Pedig már a neve is megvolt, de úgy tűnik, mégsem érné meg a németeknek.
Maguk a gyáriak forgattak filmet a Fortwo és a Forfour következő generációjáról, kémstílusban.
Nehéz elhinni, hogy a hang és a kép összetartozik, pedig úgy tűnik, mégis.
A 458 Speciale három másodperc alatt éri el a százas tempót, de ezúttal egy Smart Fortwo került az útjába. A kár jelentős.
Az első androidos okosrádió megváltoztathatja, amit az autórádióról gondoltunk eddig. És ez még csak a kezdet.
Egy Smarttal két helyet egy szegedi plázában.
Úgy ezermilliárd forint a csúcs – a Mercedes vesztett ennyit egyetlen típuson, de ott az élmezőnyben a Bugatti is.
Fourjoy néven mutatják be az újdonságot a Frankfurti Autószalonon.
Egy mondat elég volt a vezérigazgató szájából, és máris oda az izgalom.
15 ezer dollárt kóstál a hitech orgazmus. A pénzt egy nap alatt összedobta az internet népe.
Egyelőre nehéz eldönteni, hogy mi ez: médiahack, vagy a kínaiak tényleg mindent megvesznek.
A Daimler legkisebb autóiba hamarosan Romániából szállítják majd a motorokat.
A farmotoros városi törpét elsodorta a Renault európai válsága, és az új Smart is veszélybe került.
A Dakar története már sok elmeháborodottat látott, de úgy tűnik, van új a tarsolyban: egy Smarttal végigmenni.
Ha már teljesen reménytelen felhívni a figyelmet egy autóra, tegyünk rá szárnyakat.
Minden racionális érv ellene szól, mégis nekiindul, hogy meghódítsa Dél-Amerika legvadabb tájait.
Gonosz Supermario? Dr Watson? Akármelyik is, fura pofát vág.
Nemsokára megvillantják a közös munka eredményét, de nehéz megjósolni, hogy mindenki jól jár-e.
Újonnan méregdrága és ügyetlen, használtan megbízhatatlan. Szerencsére a Smartnak is van guruja.
Oké, hogy bólogat a váltója miatt, de ilyen erős motorral már ebben is lehet némi élvezet.
Kromoszómától és életkortól függetlenül imádják. Van rá okuk?
A Smart mérnökei nem viccelnek: kiszámolták.
Meglepő, de közel negyven év után leporolják az elavultnak hitt koncepciót.
A Logan nem lett olyan olcsó, mint ígérték, de most megint azt hallani, hogy jön az ötezer eurós román népautó.
Évek óta nagy a csend a Mercedes kisautó-márkája körül, de most megtették az első lépést a márka megújítása felé.