Novák Katalin gyerekeknek tartott sajtótájékoztatót a koronavírusról
Az Emmi államtitkárát norvég mintára online kérdezhették a vírussal kapcsolatban.
Az Emmi államtitkárát norvég mintára online kérdezhették a vírussal kapcsolatban.
Hogyan lehet segíteni? Interjú a Patent Egyesület munkatársaival.
Az államtitkár a Blikkben válaszol.
3 eszközük van az élmények feldolgozására és a belső feszültségek oldására.
Nem kell hogy a tanulásban egyedül maradjanak a súlyos betegségből gyógyuló gyerekek
Évi több száz nyomozás folyik olyan szexuális bűncselekmények miatt, amelyeket gyerekek ellen követtek el. A pedofília létező jelenség Magyarországon is, de kihez fordulhat, aki rájön, hogy beteg? Gyerektestű gumibabák, "forró szék", terápiás csoportok a rácsok mögött és a kinti életben.
A színésznő elérzékenyült, és a pillanatról érzelmes bejegyzésben számolt be.
Magyarország jövőbarát, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit keresik
A nőt letartóztatták, a gyerekek otthonba kerültek.
Hiába tűnik úgy, hogy egyesek csak lányt vagy fiút tudnak nemzeni, valójában ez a véletlen műve.
A RTL Híradó úgy tudja, a rendőrök még nem tudták kihallgatni. A nő anyja szerint veje nem állt pszichiátriai kezelés alatt, és csak a családjának élt.
Az, hogy hogyan fog kinézni a gyerek, genetikailag meghatározott. Hogyan működik a dolog pontosabban?
A gyerekek kreativitása vitathatatlan, ezt pedig még jobban alátámasztják azok a fotók, amiket a meglepett szülők készítettek.
A gyerekek ebben látják a jövőt: sok pénzt keresni kevés munkával.
A menetrend szerinti busz a fagyos útburkolat miatt lecsúszott az útról egy kanyarban.
A sofőr szintén megsérült, sokkos állapotba került.
De a minisztérium szerint a nekik megítélt pénz nem segítség.
Másfél év felfüggesztettre ítélték a szülőket, a gyerekek fertőzésveszélynek voltak kitéve.
Közel hatvan ember, köztük sok gyerek került kórházba Kaliforniában az eset miatt.
Az Alice Csodaországban egy ártatlan gyerekmesének tűnik, de ha megismered a hátterét, mást fogsz gondolni róla.
A 14 és 12 éves fiúk hátba rúgtak egy 67 éves férfit, akitől elvették a táskáját. A nagykátai rendőrök elfogták őket.
Nagyszerű, ha egy gyerek tehetséges, de sok fejtörést is okoz: segíteni kell, vagy hagyni, hadd fejlődjön magától?
Ezek a fotók azokon a teleken készültek, amikor a nagyszüleink gyerekek voltak.
Szerkesztőségközeli gyerekek és tinik mondják el, mi lenne számukra az ideális program.
Egy 18. századi orosz parasztasszony szinte felfoghatatlan számú gyermeknek adott életet.
Nem lehetetlen lefoglalni a legvirgoncabb gyereket sem.
Kihasználják a gyerekek hiszékenységét, és rémisztő kitalációkkal zaklatják őket a neten.
A hajhullás egészségügyi problémát és hiánybetegséget is jelezhet.
Katalin hercegné rászoruló gyerekekkel töltött el egy vidám délutánt.
A gyerekek tényleg akárhol képesek elaldudni.
Legalább huszonnégy áldozata is lehetett a hétfői támadásoknak Szíriában.
Érdemes a saját szemszögükből is megközelíteni a magyar gyerekek helyzetét.
Először biztos, hogy nem volt természetes a mosolya.
Kis híján megerőszakolta egy férfi, mikor egyedül futott az erdőben.
Megelőznék a nyári hőségben gépkocsiban hagyott gyermekek halálát.
Strandszezonban különösen könnyen előfordulhat.
A több képernyőt néző gyerekeknek egy új vizsgálat szerint kevésbé fejlett a fehérállományuk.
Öt hasznos tipp, hogy biztonságban tudd gyermeked az interneten.
Sok szülő számára okoz fejtörést, vigye-e a gyerekét temetőbe vagy sem, és mit mondjon a halálról.
A gyerekek félelmeit nem szabad félvállról venni.
Volt, akinek kitört a foga, másnak a sípcsontja törött el a XVI. kerültben átadott játszótéren.
Valószínűleg elállt a szülő szava, amikor öt perc csend után belépett.
Gyerekekkel adott át egy fél éve kész futópályát, elmarasztalta az Ítélőtábla. Ezt a polgármester megtámadta, sikertelenül.
Az egészségessége a sportnak csak az egyik pozitív velejárója: észrevehető pozitív hatása lehet a gyerek személyiségére is.
Mitől válik valaki könyvmollyá? Hogyan szerettetheted meg gyermekeddel az olvasást?
A zárt kapus meccsen lehetnek gyerekek, de ők se cigányozzanak, ha van rá mód.
Egy háromszintes lakóház két földszinti lakásában keletkezett tűz.
A net könnyű hozzáférhetőségének rengeteg előnye van. De vajon melyek a hátrányai?
A hatból öt gyereke kísérte el a vörös szőnyegre.
A német állam már küldött nekik felszólító levelet, hogy hagyják el az albérletet, apjuk tartozása miatt.
Ha nem akarod, hogy egy életre elégedetlen legyen a külsejével, túlsúlyos gyereknek ezeket soha ne mondd.
Tízezer eurós tartozás, vita a hatóságokkal, ráadásul több mint, 1 millió forint kellene a hazaszállításhoz.
A régi fotók mindegyikének története van.
A kiskorút veréssel, megöléssel fenyegette, és azzal, hogy lebuktatja a szülei előtt, hogy cigizik.
Egy svájci barát segítené Danit és Fannit.
Milyen a normális vizelet gyerekek esetében? Cukorbaj és májbetegség jele is észrevehető, ha ettől eltér.
A bullying magában foglalja a megfélemlítést, a terrorizálást, az erőszakoskodást, az elnyomást, a fenyegetést, a kényszerítést és a zaklatást.
Valamiért a környék összes gyereke kíváncsi volt a jeles eseményre.
Sokak szerint egyáltalán nem is kellene házival terhelni a gyerekeket.
Sajnálattal és együttérzéssel vannak mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el.