Gabriela Spanic a szombati adás után tudta meg, hogy meghalt az édesanyja
A színésznő édesanyja évek óta küzdött a rákkal. Szombaton hunyt el.
A színésznő édesanyja évek óta küzdött a rákkal. Szombaton hunyt el.
A színésszel édesanyja telefonon közölte a hírt: a valahai McConaughey szívinfarktust kapott szex közben.
Benedek Miklós Rónai Egon műsorában beszélt a történtekről. A 74 éves színészben unokái tartják a lelket ebben a nehéz időszakban.
A vízilabda BENU Magyar Kupa döntője előtt emlékeztek a háromszoros olimpiai bajnok legendára.
Jackie Stallone 98 éves volt, és önerőből is méltán híres, hiába ismerik a legtöbben ma a fia miatt. Testépítő volt, cirkuszi akrobata, asztrológus és szórakoztató személyiség is.
Ethan Peters akkor nyúlt a kábítószerekhez, amikor az Instagramon híres lett. Ez egy éven belül a halálához vezetett.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja volt.
Végre magyarul is olvasható Marilynne Robinson Háztartás című könyve.
A hegyeshalmi határátkelőnél emiatt több kilométeres a dugó.
A 65-ös főúton történt a tragédia.
A Fekete párduc sztárja 43 éves volt.
A színésznél négy éve diagnosztizáltak vastagbélrákot. Bosemant nemrég legyőzte a betegség. 43 éves volt.
1969-ben indult útjára az azóta kultstátuszba kerülő történet. Csak tévéepizódból 350 készült belőle, de legalább 40 filmben is láthattuk.
Az ötvenes években szökött nyugatra, New Yorkban futott be karriert feleségével együtt.
Ifjabb Cseh László édesapja 68 éves volt.
Évek óta küzdött a szklerodermával, de tüdőgyulladás vitte el. Egy hónapon belül két világhírű drag queent vesztett el a szórakoztatóipar.
Erre van leginkább szüksége egy vetélésen átesett nőnek.
16 szezont húzott le a ligában. 57 éves volt, rákkal küzdött.
Farkas Imre 2002-ben változtatta Kassai-Farkas Andrásra a nevét, 85 évet élt.
A hatóságok feltételezése szerint egy hóhíd omlott össze alatta, holttestét egyelőre nem találták meg.
Az akadémikus a mai magyar szláv nyelvészet vezető alakja, az ELTE Szláv Nyelvtudományi Doktori Programjának alapítója volt.
A Paprika Latino Studio televíziós gyártócég alapítója és tulajdonosa 47 éves volt.
A 27 éves Michael Ojóval szívroham végzett.
„Ma 10 éve szombat volt... a legboldogabb, legörökebb feleség lettem, és semmi nem választ el!” – írja Epres Panni egy megható képhez.
A szembesítés néha többet árt, mint használ. De akkor mit lehet tenni?
Benedek Tibor özvegye egy Shakespeare-nek tulajdonított idézetet posztolt, most másodszor emlékezik meg nyilvános posztban júniusban elhunyt férjéről.
Wilford Brimley 85 éves volt.
A helikopterbalesetben meghalt sztárkosaras képét plakátolták ki az edzőközpontjukban.
A szülői szeretet stabil alapot nyújt a kamasznak akkor is, ha ezt soha nem ismerné be.
A Dull Szabolcs menesztésére adott magyarázat nem áll meg. Az Index független működésének két feltétele van, az egyik most súlyosan sérült.
A RomNET közölte a tragikus körülmények között meghalt polgármester búcsúztatásának részleteit.
Jekatyerina Alekszandrovszkaja Moszkvában született, ausztrál színekben indult olimpián.
Bálint György kertészmérnök százévesen halt meg. Kedden végső búcsút vettek tőle a Fiumei úti sírkertben, a búcsúbeszédet Iványi Gábor lelkész mondta.
A 33 éves színésznő július 9-én tűnt el. A rendőrség tegnap este megerősítette, hogy megtalálták.
Benjamin Keough 27 éves volt.
Kelly Preston két éven át küzdött a mellrákkal, múlt vasárnap azonban legyőzte őt a betegség. A színésznő 57 éves volt.
Ma lett volna 48 éves a sportlegenda.
Vannak helyzetek, amikor talán magad is csodálkozol a gyászon, amit érzel.
Két napja keresik, de hiába. A helyi seriff szerint baleset lehet a háttérben.
Koncz Ferenc péntek reggel ütközött össze egy autóval Bekecsen.
Charles Csang tavaly vette át a cég irányítását.
Én, Ennio Morricone, meghaltam. Közlöm ezt minden barátommal, írta a zeneszerző.
Hétfő hajnalban hunyt el minden idők egyik legismertebb filmes zeneszerzője.
1979 óta foglalkozott fotózással, tagja volt a Sajtófotó Pályázat zsűrijének is.
A Farkasréti temető Makovecz-termében vesznek végső búcsút a nemzet sportolójától. A temetés nyilvános.
A korábbi kapitány szerint Benedek Tibor egyszerre volt csillag, csapatember és csapatkapitány.
Ő énekelte a világháború talán leghíresebb brit hazafias dalát. II. Erzsébet is idézett a járvány miatt egy dalából. Még százévesen is toplistás volt.
21 órától nyilvános, gyertyás, csendes megemlékezést tartanak a Hajós Alfréd uszodánál.
A 47 évesen elhunyt vízilabdázóra emlékezik többek között Gundel Takács Gábor, a Tóth-nővérek, a Schobert-házaspár, Shane Tusup, Demcsák Zsuzsa és Csisztu Zsuzsa.
A világ egyik legjobb vízilabdázója 47 évet élt.
85. születésnapja előtt távozott a sportág egyik legnagyobb alakja.
A 90 éves Földessy Ödön 1954-ben Európa-bajnok volt.
A 18 éves P. Richárd azt mondta otthon, hogy egy barátját megy meglátogatni.
Gém Zoltán 12 évig volt a BVSC játékosa, majd 28 éven keresztül irányította a zuglói vízilabdázást.