Krimit ír a helyszínelő rendőrnő
Meg akarja mutatni, milyen érzés ténylegesen látni, nem csak elképzelni a hideg valóságot.
Meg akarja mutatni, milyen érzés ténylegesen látni, nem csak elképzelni a hideg valóságot.
A feleség lélekjelenlétének köszönhető, hogy a rendőrök gyorsan közbe tudtak lépni.
A legtöbb bántalmazó kapcsolat úgy indul, mint egy tündérmese. Hol vannak a jelek, amik figyelmeztethetnének? Pszichológus szakértőink mondják meg.
Édesanyja szerint a kisfiú csak hülyéskedett. Most 48 órát pihennie kell.
Az elérhetetlen partner olyan feszültségben tart, amit tévesen szerelemnek hiszel, de nem tesz jót neked.
Halász Rita első regénye, a Mély levegő a kortárs irodalom igazi gyöngyszeme.
Több világsztár is megúszta már a zaklatási botrányát, de Esmé Bianco vallomása után a zenésznek erre nem sok esélye van.
A botrány törvénymódosítást hozhat magával, ez pedig Paris érdeme lesz.
Elmondása szerint verbálisan, mentálisan és fizikálisan is bántalmazták, a fürdőszobák pedig be voltak kamerázva, végig figyelték, ahogy zuhanyzik.
Újabb bántalmazási botrány. A célkeresztben Marilyn Manson.
Rablótámadás áldozataként vitte végül kórházba, de a rendőrök gyanút fogtak, és végül az elkövető garzonjában kezdtek vizsgálódni.
A traumák tanítanak, csak legyen, aki tanul belőlük.
Hét év tíz hónap fegyház első fokon.
A fiatal lány ma már hatalmas sikereivel és gyönyörű képeivel vág vissza zaklatóinak.
Az eset óta eltelt 14 hónap, de most újabb plasztikai beavatkozáson esett át Orosz Bernadett.
A világ máig egyik legjövedelmezőbb üzleteként 150 milliárd dolláros hasznot hajt a bűnözőknek.
Egy Facebook-csoport segít a verbális és/vagy fizikai bántalmazott nőknek és férfiaknak, hogy lépni tudjanak.
A színésznő tavaly nyáron kezdeményezte hivatalosan a válást, de most távoltartási végzéssel is eltiltották tőle James Heerdegent.
Hónapokig bántalmazta, életveszélyesen megsebesítette a nőt.
Egy férfi éveken keresztül fizikailag és lelkileg is bántalmazta feleségét és fiát.
A kapcsolati erőszak nem magánügy, mindannyiunk ügye. Igen, a tiéd is!
Négyen, botokkal és vascsővel támadtak rá a két fiúra Létavértesen.
Varga Judit mutatta be a Hétköznapi történetek folytatását, az első részt már negyedmillióan nézték meg.
Az ismerősség érzése abból adódhat, hogy hasonló sérüléseitek vannak.
Egy férfit olyan súlyosan bántalmaztak Budapest XI. kerületében, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Egy 32 éves somogyi férfi többször bántalmazta élettársa másfél éves gyermekét; a nő az orvos előtt is elhallgatta a bűncselekményeket.
A súlyosan bántalmazott nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Az elkövetőről a térfigyelő kamera felvételt készített, a rendőrség nyomravezetőt keres.
A feltételezett elkövetőről a biztonsági kamera felvételt készített. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a tettes előkerítésében.
Meseország, Epipó, Sztárban sztár. Elgondolkodtunk, felháborodtunk, megírtuk.
Mély levegő című első regényéről beszélgettünk Halász Ritával.
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a 32 éves férfit, aki fia testnevelő tanárát arcon ütötte és leköpte.
Új sorozatunkban felnőtt örökbefogadottak mondják el történetüket, véleményüket.
Új sorozatunkban felnőtt örökbefogadottak mondják el történetüket, véleményüket.
A túlkapás miatt ismét fellángolt a közéleti vita a rendőri erőszakról és a rasszizmusról Franciaországban.
Igen, az interneten sértegetni is bántalmazás – segítünk, hogy felismerd!
November 25-e a nők elleni erőszak világnapja, aminek alkalmából szívbe markolóan hiteles írás készült. Hiszen megváltoztatni azt tudjuk, aminek a létezését elfogadjuk.
Vannak bizonyos tényezők, amik növelik a családon belüli erőszak előfordulási gyakoriságát a karácsonyi időszakban.
Ha ezeket időben kiszúrod, megúszhatod a komolyabb sérüléseket.
Csak akkor tudsz másokkal is őszinte lenni, ha magaddal is az vagy.
Az iskolában gyakori a dulakodás.
Amíg csak a saját életünkért tartozunk felelősséggel, akár el is boldogulunk a gyerekkori traumáinkkal. Aztán jön a gyerek.
Dallamos és angolul van, mégis rohadtul káros a Blurred Lines. Vélemény.
Kik és miért hiszik azt, hogy a helyzetük megváltoztatása reménytelen? És hogyan tudnának mégis felülkerekedni a tehetetlenségen?
Szakjogász az Indexnek a munkahelyi zaklatásról.
A gyerek megütése nemcsak törvénybe ütközik, de sosem múló, mély lelki sebeket is okozhat benne.
Megütött egy férfit és követ dobott egy babakocsival sétáló nő felé.
Első fokon 3 és fél évre ítélte a 27 éves kaposvári remetét a bíróság.
Mérgező szülők gyermekei hajlamosak újra és újra bevonzani és megvalósítani azokat a mintákat életükben, amikben felnőni kényszerültek.
A bántalmazót a rendőrök még keresik. Segíteni lehet.
Mi fán terem a megoldásfókuszú iskola, és tényleg megold-e mindent?
Az az erőszak, ami miatt az elkövetőnek nem kell felelősséget vállalnia, a legtöbb esetben megismétlődik.
Kat Von D Went szerint az itteni élményei tették alkohol- és drogfüggővé.
Pszichológus szakértőinket kérdeztük, hogy mi a teendő.
Az apa azt mondja, a felvételt ő készítette nevelési célzattal, hogy megmutassa az anyának.
Seprűvel, nadrágszíjjal és puszta kézzel verték a kiskorú gyerekeket.