Még 2027 előtt érkezik az Audi A3 elektromos utódja
Teljesítményorientált változatok is várhatóak.
Teljesítményorientált változatok is várhatóak.
Amikor jó az autó, mégis zsebbe nyúlós a végeredmény: Beni Audija esetében bő félmilliót ért volna az igazolt szervizelőélet.
A márka vezetője is megerősítette: igazán kis Audik nem készülnek a közeljövőben.
Először lett a cím dél-koreai autóé.
A hősies előzést követően aztán a körforgalomba éppen behajtó autóval is majdnem találkozott.
Leginkább színeiben hasonlít a két autó, amelyeket száz év választ el egymástól.
A TCR szabályok szerint épített gép továbbra is a szedán karosszériára épül, és még az idén rajthoz állhat.
Egyelőre ez a leggyorsabb A3 változat, 310 lóerős kétliteres turbómotorral és összkerék-hajtással.
Csak egy keveset nő a második generáció, viszont a forma az ötajtóséhoz hasonlóan érdekesebb lesz.
Bár a sablonok betartása alól nem mentesültek a tervezők, úgy néz ki, megtalálták a kitörési pontot.
Bár magát az autót még nem mutatták meg, az üléshuzatát már láthatjuk.
Az Audi ismét beveti az okos lány trükkjét: mutat is valamit, meg nem is.
100 ezer kilométerrel egy ilyen autó még tulajdonképpen új. Nehéz is neki ellenállni.
Leverkusennél törtek ki egy legelőről és jutottak fel a pályára, végül nyugtatólövedékeket kaptak.
Városi használat mellett azért jár és járni is fog autópályán az autó. Megéri egyáltalán ilyen cserében gondolkodni?
Egy TT RS lett az egymilliomodik autó, emellett harmincmillió motoron is túl vannak.
A Q4 hobbiterepjáró és a következő A3-as is csúszhat, most más a fontos a németeknek.
A Vahana projekt célja olyan önvezető jármű kialakítása, amely egyszerűen átugorja a forgalmi dugót.
Az autó külsején kívül a motorválasztékot is módosították: az Audinál is felbukkan az ezres turbómotor.
Az ülésfűtés és a rosszul szabott huzat miatt is előfordulhat, hogy nem nyílnak ki a légzsákok.
Voltak olyanok is akik azt mondták h egy ilyen idős autónál már inkább a 10w-40-es előnyösebb.
Az érdekelne, hogy a motor nincs-e tiltólistán?
Egyenruhás Audikat, Skodákat és Mercedes furgonokat látni tömegével a budapesti kereskedések udvarain.
Nem, ez nem az, aminek látszik. Ez valójában egy tízpontos találat, vény nélkül kapható tapasz, fájdalommentes műtét a modern kor egyszerű emberének.
Kívülről egy átlagos A3. Pedig ha kell, nem fogyaszt üzemanyagot, ha pedig menni kell letépi a fejed.
A békés A3 szedánból különösebb erőlködés nélkül faragtak veszélyes sportszedánt a gyáriak.
Hamarosan eljuthatunk oda, hogy a negyedik henger már a prémium-kategóriában is luxus lesz.
Meg tudják-e ismételni a nagy modellek sikerét kicsiben is? Mit tud az Audi, amit más nem?
Normál méretű középkategóriás modell, de 3,2 liter üzemanyaggal elmegy száz kilométert. És ez még csak az első.
Erősebb lett, és kevesebbet fogyaszt a németek kétliterese - az A3-asokba szánják.
Az Audi nem csinál Thaliát; az A3 első szedán változata elég jól sikerült. A beltér néhány pontján azért éreztetik a vevővel, hogy ez csak a kezdet.
Vakon is fel lehet ismerni egy autót? Meg lehet mondani, hogy drága-e, vagy olcsó? Irány a reptér, ahol kipróbálhattuk vakon a vezetést is.
Egyfolytában azt hajtogatják az A3 Limousine-ról, Magyarország következő komoly exportcikkéről, hogy rettentő sportos.