A nyers erő mellett a vezethetőségre is nagy hangsúlyt fektet az új Tesla Model 3 Performance
Ezúttal a Tesla hivatalos brit weboldalának forráskódjában turkálva találtak érdekes információkat a kíváncsi adatbányászok.
Ezúttal a Tesla hivatalos brit weboldalának forráskódjában turkálva találtak érdekes információkat a kíváncsi adatbányászok.
Az új szolgáltatás még egy hete sem működik, de a Tesla máris árat csökkentett.
Az elmúlt napokban több Cybertruck megrendelőt is arról értesítettek, hogy autóik kiszállítása határozatlan ideig késni fog
A 700 és 900 bar közötti nyomáson tárolt levegő a megfelelő fúvókán át akár 5 000 newtonos erőt is képes kifejteni.
A döntés mintegy 14 ezer munkahelyet érint.
Arany középútként igyekszik kombinálni az alapmodell kedvező árát a kétmotoros, összkerékhajtású Long Range kivitel hatótávjával.
Kezdődik a tárgyalás.
Nem ketrecharc, de ez a verseny is érdekes.
Inkább a Cybertruckra fog hasonlítani az eddigi Model széria helyett.
Egész életében jobban kijött a galambokkal, mint az emberekkel, annak ellenére is, hogy rettegett a kórokozóktól.
Már keresik a 2-3 milliárd dolláros befektetés helyszínét, de a feltételek kemények.
Elon Musk már régen megígérte.
2020 óta nem volt példa visszaesésre.
Váratlanul népszerű az okostelefon-gyártó autója.
Bolondok napjára több gyártó is kitalált valami eszetlenséget, amit egészen hihetően adott elő.
Kiderült, mire számíthat a Tesla.
A magyarázat részben az, hogy Kínában, a világ legnagyobb autópiacán elveszett a villanyautók iránti kereslet növekedésének lendülete.
Így népszerűsítenék drága önvezető rendszerüket.
A Magyarországra érkező kínai autógyártó nem ismeri a féket.
Erre utaló bejegyzést találtak a szervizkönyvben, el is indult a találgatás.
A milliárdos szerint a jövőre piacra kerülő jármú „nem is igazán autó”, hanem inkább olyan „rakétás cucc”.
Gyorsulási verseny: a kék sarokban egy vérmesen hörgő GT-R Nismo, a piros sarokban pedig egy hangtalan, de pokoli durva, vagyis a Tesla Model X Plaid.
Letesztelték a Cybertruck, az F-150 Lightning, az R1T és a Silverado EV hatótávját. Csak az egyikük tudta, amit a gyártója ígért.
Durván veszteséges negyedévet zárt a vállalat.
Március 22 után drágulnak.
A hírességek körében igazi státuszszimbólum lett.
Elképszető, a Taycan Turbo GT mennyire stabil a kanyarokban.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
A robotpilóták nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, csak egy márkáé volt elfogadható.
2365 lóerőt vittünk versenypályára, pusztán szakmai alázatból. Sorhatos BMW, 1020 lóerős Tesla, könnyed Alpine és egy családi Kia az M-Ringen.
Van változatot kap Európa egyik legnépszerűbb autója.
Egy baloldali szélsőséges csoport már magára vállalta a felelősséget.
Kiszivárgott dokumentumok utalnak erre.
Hollywood, Cybertruck, ütközés és téves információ. Mi kell még?
Persze ez nekik jól jön.
Egyes piacokon drágulással, máshol pedig kedvezőbb árakkal találkoznak a vevők.
Bombariadó és tűz is volt az üzem környékén.
Komoly extra bevételhez juthat a Tesla.
Nem akárkit taszított le az első helyről.
A nevét még nem tudjuk, de az biztos, hogy nagyon gyors.
Skoda Octavia, Suzuki S-Cross és Vitara a sláger, de tágabb élbolyban is vannak érdekes eredmények.
Esetleg az F1 versenyautó beelőz?
Csak sok az apróbetűs rész.
Az amerikai vállalat több száz hektáros bővítést tervez, amihez rengeteg fát vágnának ki.
Az Apple végül belátta, hogy ennek így semmi értelme.
Állítja, az olcsóbb Teslák már tényleg a láthatáron vannak.
A Tesla vezér arról beszélt, hogy még magasabbra emelték a célokat.
A BYD hamarosan Magyarországon is megkezdi tevékenységét.
Ki is szúrtak egy faceliftes Model 3-at Spanyolországban, aminek a hátulján egy beszédes plakett látszott.
A szarvast csak az ütközés pillanatában vette észre a sofőr. Éppen aktív volt a Full Self Driving.
Ráadásul az ehhez való üzemmódban a gyártó garanciát sem vállal a meghibásodásra.
Egy szemléletes videó mutatja be, hogy miért nem érdemes elindulni gyalog a Gigafactory egyik végéből a másikba.
Irdatlan nagy nyomás nehezedik a hagyományos autógyártókra.
A Tesla még nem kommentálta a két esetet, de a jelek szerint felkészültek erre az esetre.
Az Afeela már mutatott egy ígéretes szedánt, hamarosan jön majd az SUV és a kompakt is.
A két autógyár versenye nyomás alá helyezi a hagyományos piaci szereplőket is.
A villanyautópiac adatok csalókák. Van növekedés, de van csökkenés is. Ráadásul az alacsonyabb árakra való várakozás is visszafogja a keresletet.
A hülyeség és a hülyéskedés között is van különbség.
A Hertz után a SAP is hátat fordít az amerikai márkának.