Kevesebb bevételt hoz a közúti kamerahálózat
Az első hat hónapban összesen 4,365 milliárd forintra rúgott a kiszabott bírságok összege.
Az első hat hónapban összesen 4,365 milliárd forintra rúgott a kiszabott bírságok összege.
Harap a Véda? Dehogy! Sokan mégis úgy tesznek, mintha az életük múlna a rajta.
73-szor hajtott át a traffipax alatt túl gyorsan. Több notórius gyorshajtó is lebukott.
Vajon milyen eséllyel követnénk a csökkentett sebességkorlátozást? Fotocellás kapukkal megnéztük, ma mennyivel megyünk a 30-ban.
Pedig ez Budapest egyik legveszélyesebb útszakasza az önjelölt fittipaldik miatt.
És el is indult a forgalommal szemben visszafelé a háromsávos úton.
Korábban élesben még nem működött ez a funkció, most már alkalmazzák a rendőrök.
És hibázott a rendőrség is, amikor kétszer helyben hagyták a VÉDA téves mérésére alapozott 300 ezer forintos bírságot. Hogy nézhették be, hogy a Skoda Octavia 50 helyett 167 km/órával száguldott? A skodás családnak nem kell fizetnie, de nem lehetünk nyugodtak.
300 ezer forintot fizettetnének az öreg Octavia vezetőjével, bár VÉDA három fotóból egyet elrontott és az autós szerint a mérés is fals.
Majdnem másfél éve működik a Véda.
Megelégelték az illegális gyorsulási versenyeket, már a legvalószínűbb helyszín is megvan.
Van-e értelme a lesből mérésnek?Mitől véd a VÉDA, ha a személyi sérülések nem fogynak? Kálmán Olga Bazsó Gáborral beszélget.
A polgármester pénzt is szánna a fejlesztésre, ami fővárosi és országos feladatkörbe tartozik.
Kevesebb a gyorshajtó, 13 milliárd bírság folyt be.
Házi barkács a VÉDA ellen, tűzoltó Ponton és repülő csomagok a mai Hidegindítóban.
Túlnyomórészt gyorshajtás miatt. Cserébe kevesebb a baleset és haláleset.
A rendőrség szupermodern számítóközpontjában jártunk, ahová múlt kedd óta folyamatosan ömlenek a szabálytalan autósokról készített felvételek és egy gép ontja magából a bírságcsekkeket, óránként akár négyezret.
A rendőrség szupermodern számítóközpontjába múlt kedd óta folyamatosan ömlenek a szabálytalan autósokról készített felvételek, és egy gép ontja magából a bírságcsekkeket, óránként akár 4000-et.
Megmutatjuk, pontosan mit lát, és a gyorshajtókon kívül még kikre vadászik a rendőrség új csodafegyvere, amellyel reggel óta több száz autóst büntettek már meg.
Megmutatjuk, pontosan mit lát, és a gyorshajtókon kívül még kikre vadászik a rendőrség új csodafegyvere, amellyel reggel óta több száz autóst büntettek már meg.
Reggel nyolctól élesben figyel és bírságol az új traffipaxhálózat az ország 134 pontján 365 kamerával. Megmutatjuk, hol vannak és mit tudnak ezek a kamerák, amiktől a halálos közúti balesetek számának csökkenését remélhetjük.
A tavaly óta használt, kicsit megbízhatatlan mobil kamerák még mindig csak egyfunkciósak, de hamarosan élesítik a fix ellenőrzőkapukat. Elmondjuk, mire figyeljen, ha nem akar bírságot.
Térképen is megnézheti, hol mérnek.
Egyenesen a rendőrség honlapjáról a megyék és települések nevével, hogy mindenki felkészüljön a magyar autózás új korszakára.
Facebookon osztotta meg követőivel a bánatát. Jön ugyanis a VÉDA, nincs több be nem tartott záróvonal.
Még csak a gyorshajtást veszik észre, de ősztől már azt is, ha nincs bekötve a biztonsági öv.
Nem csak sebességet mér, de kiszűri a kézből telefonálókat és az öv nélkül autózókat is. Ez még csak a tesztidőszak, júniustól mindent tud majd.
Százhatvan gépet helyeznek ki, a biztonsági övet, és a tilos sávváltást is látja.