A luxusmárkák sem akarnak kimaradni a karácsonyi lakomából és süteményekből
Meg kell fizetni a logót egy ugyanolyan ízű panettonén.
Meg kell fizetni a logót egy ugyanolyan ízű panettonén.
Íme egy összeállítás a bemutató leglátványosabb szettjeiből.
Színes, modern és stílusos ruhadarabok alkotják az olasz divatház téli összeállítását. A modellek forró hangulatot teremtenek a téli szettekben.
Másfél évet kellett rá várni, öt nap alatt 65 kifutót lepnek el a modellek.
Szeptemberben jön az American Crime Story új évadja.
Ezek a cégek nem árusítanak bútort, úgyhogy a négymillió forint értékű székeket-asztalokat a NAV lefoglalta. Ez az asztal most BMW vagy Versace akar lenni?
Az első változat mellkidobós volt, a második már alig takart bármit is, a harmadikban ehhez képest edzeni mennénk.
A kollekció másik arca Jennifer Lopez, és persze ő is villant valamicskét.
Elton John annak idején Madonnát és Janet Jacksont is kiosztotta, 1997-ben durván visszaszólt Tina Turnernek is. Most írta meg memoárjait.
Jennifer Lopez 50 évesen új, még szexibb verziót kapott a ruhából, ami 30 évesen szupersztárt csinált belőle. Plusz egy utcai változat is készült.
Bella Hadid munka (=modellkedés), Emily Ratajkowski kutyasétáltatás közben viselte ezt a trendet. Ön szerint kinek áll a legjobban?
Nem dolgoznak olyan márkával, ami nem ismeri el, hogy Hongkong Kína része.
Liz Hurley 25 évvel ezelőtt robbantott ezzel az ultraszexi estélyivel. 17 éves fia, Damian Hurley most tisztelgett egyet anyja teljesítménye előtt.
Még most is jó rá az a ruha, amit 25 éve viselt a Négy esküvő, egy temetés című film bemutatóján.
Egy újabb magyar modell a világ legrangosabb kifutóin, egy visszatérő nagy öreg és néhány üdítően modellszerűtlen modell. Lapozza végig!
A Michael Kors és az olasz luxusmárka kedden nyilvánosságra hozta az alku részleteit. A Michael Kors nevet is vált.
A nagyrészt családi tulajdonú luxusmárka amerikai kézbe kerül.
Rita Ora is nagyon belebámult a rappernő dekoltázsába. Ha szeretné látni, milyen látványban volt része, klikkelje végig ezt!
Így nézett ki az utcáról beesve. Nézze meg, hogyan alakította át őt a Versace szakértői szépségcsapata! (Spoiler: szinte sehogy.)
Gondoltad volna, hogy a luxusmárka tervezője már 62 éves?
Egy Versace-ruhában fotózták a Vörös veréb alkotóival a hidegben, de azt nyilatkozta, hogy ha meg akar fázni, az is az ő döntése lesz.
Bő húsz éve fél Amerika egy ámokfutót keresett, mégis meg tudta ölni ötödik áldozatát, a világhírű divattervezőt is. Titkos szerető bosszúja? Szociopata vérengzés? Na és miért nem kapták el előbb?
Már az ötven közelében vannak ezek a nők, és még mindig vibrál a levegő, ha összejönnek. Cindy, Claudia, Helena, Naomi, ájuljunk el!
A Pretty Little Things piacra dobta a híressé vált trópusi mintás Versace ruha olcsósított mását.
Az énekesnő és a modell is rajong a nagy mintáért és mély dekoltázsért. Szerinted melyiküknek áll jobban? Szavazz!
A háttérben állók csak bambán néztek a milánói férfidivathét modellfelhozatala láttán. Úgynevezett „priceless” fotó!
Az olasz miniszterelnököt és a feleségét fogadta egy bronzszínű Versace ruhában.
Beszabadult egy fotós az afterpartira Milánóban, plusz más érdekességek, 30 képben.
Már ami a közösségi médiás aktivitást vagy a Google-kereséseket illeti. A Marchesának azért megérte a kölcsönruha.
A következő ősz-télen sem lesz kötelező a melltartó – sugallják Milánó és Párizs legmerészebb divatbemutatói.
Összesen kilenc celebnőt öltöztetett. Dobogós lett még a Versace és az Armani is.
A nyilvánvaló hasznán felül tudta, hogy egy szeméremdombig kivágott ruhának köszönhetjük a Google képkeresőt?
Az énekesnő a vörös szőnyegessel együtt 10 összeállítást villantott az este során. Utánanéztünk, melyiket ki tervezte.
Tökéletes testű, aligruhás topmodellek között támadt az az ötlete, hogy segget villant Párizsban. Megrázó galéria.
A Los Angeles-i művész, KESH beperli az olasz divatházat.
A színésznő rafinált szabású piros ruhája alatt nagy valószínűséggel nincs semmi.
Botondba, Kolosba és Alfredba egyre többször futhatunk bele, ha a divathetek fotóit nézegetjük. Ugyanitt: a Versace csipkébe, a Dolce matadornak öltöztetné a pasiját.