Index Vakbarát Hírportál

Cseppet sem szörnyű túra a Szörnyű-völgyben

2016.10.08. 10:17

A harmadik Kéktúránkra Aggtelekről indultunk, a végcél pedig Putnok volt. Gyönyörű őszi idő volt, gyors besötétedéssel, hamar az alkonyzónában találtuk magunkat. Ennek megfelelően eléggé misztikusra sikerült az erről szóló videó.

A rejtélyes putnoki farkasember nyomában

Az útvonal:  A hivatalos szakasz számozáshoz képest visszafelé megyünk a Kéktúrán, a 27. számú zempléni túraszakasztól az 1. számú, Kőszegi-hegység csúcsán végződő szakaszig. Kelet felől nyugatra haladva. Az első rész a Hollóháza - Bányi-nyereg közötti szakaszról szólt, a második részben viszont átugrottuk a Zemplén déli részét és a Cserehátot, és a Gömör-Tornai, azaz az Aggteleki-karszt lábánál, Bódvaszilasnál folytattuk a túrát.

Ez a szakasz, ami a 24-es számot viseli, Bódvaszilas és Putnok között húzódik, nagyon hosszú, több mint 60 kilométer. Ezért Aggteleknél kettévágtuk, egy Bódvaszilas-Aggtelek, és egy Aggtelek-Putnok közötti részre. Az utóbbiról szól a harmadik rész.

Adatok: Aggtelek-Putnok

A forgatás időpontja: 2015. november 14. - november 15.

Hossz, szint: 30 km, 300 m felfelé

Nehézség: nem nehéz, már egész kicsik élvezhetik, 8-10 év feletti gyerekeknek már ajánlható

Muszájmegnézni

  • Gömörszőlős, az élő skanzen
  • Kelemér, Tompa Mihály-ház
  • Mohos-tavak, Kisasszonyok fája
  • Szörnyű-völgyi horgásztó
  • Putnoki farkasember szobor

Szubjektív: A gömörszőlősi local color, az egész falu hangulata nagyon érdekes, a helyreállított, de lakatlan parasztházak, az ennek ellenére mégis éledező falu. A Mohos-tavak mellett már jártunk egyszer, és simán elmentem mellettük, holott az ország egyik legérdekesebb jelensége, még a misztikumot leszámítva is. A putnoki vasútállomáson nagyon átéreztük a Buli van, gyertek! feliratot.

Eddig megtett szakaszok: 24-es számú (60 km), 27-es számú (40 km)

Csapat: Fiantok Dániel, Papp Évi, Szabó János, Szilli Tamás, Tenczer Gábor, Tenczer Vilmos, Tenczer Olivér, Friesz Móni (szervezés), Malárik Attila (buszvezető), Varga Zsolt, Székely Attila, Tombácz Ferenc (drónos csapat).

Vendégek: Kiss István zádorfalvi lelkész, É. Kovács Judit, Gömörszőlős polgármestere, Szilágyi János, a Mohos-tavak ismerője

Nehézségek: A pajtaszállás ugyan vadromantikus volt, de a szétcsúszott bálák kicsit meggyötörték a derekunkat. Dani az avarból kikelő zombi jelenetnél fázott fel kissé. Vili pedig a Mohos-lápba lépett bele fél lábbal, ezért jó darabig cuppogott a cipője.

Szállások: 

0. nap: Szállás: Jósvafő, Dapsy Vendégház

1. nap: Gömörszőlős, pajtaszállás, a csapat másik része pedig a Kosbor Házban aludt

Alternatív szállás: Zádorfalvi parókia, 1200 Ft/fő

Fontos tudni: A Mohos-tavakat vezetővel érdemes igazán bejárni, információ a túráról ide kattintva található.

Kapcsolódó videók: A Bakancslista stáb már egyszer végigment ezen a részen a Fjallraven Vándortúra keretében:

Ismerje meg az upponyi agyagcsúszdát!


Rovatok