Nem mondhatni, hogy könnyű helyzetben lenne a 14-szeres BEK/BL-győztes Real Madrid a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, de a manchesteri helyszín miatt azért mégis lehet egy kis bizakodásra oka a rekorder labdarúgócsapatnak.
A királyi gárda története során 11 olyan párharcot vívott meg, amelyben hazai pályán döntetlennel kezdett a kieséses szakaszban – ebből pedig csupán kettőt tudott sikerrel megvívni.
A pozitív oldal? Mindkétszer Manchesterben, egyszer ráadásul az előző idényben triplázó gárda ellen...
A sorozat az 1955–1956-os idényben vette kezdetét, és ha finoman szeretnénk fogalmazni, mondhatjuk, hogy jól kezdett a Real Madrid. Ha kicsit sarkosabban, akkor úgy fogalmazhatnánk, hogy rögvest behozhatatlan előnyre tettek szert a riválisokkal szemben, hiszen az első öt kiírást egyaránt a blancók nyerték meg!
Így érkeztünk el az 1960–1961-es kiíráshoz, amikor is a címvédő csapat a spanyol bajnok Barcelonával találkozott az első fordulóban.
A házigazda már az első percben eredményes volt Enrique Mateos találatával, de erre ugyanúgy érkezett a válasz Luis Suárez (nem összetévesztendő az uruguayi csatárral) révén, mint Francisco Gento góljára, így 2:2-ről várták a barcelonai visszavágót.
Bő fél óra után Martí Vergés juttatta előnyhöz a katalánokat, a végjátékban pedig Evaristo növelte az előnyt – a Real erejéből pedig már csak kozmetikázásra futotta (a Real szempontjából 3:4 lett a vége).
A nagy rivális végül a döntőig menetelt, ott viszont 3:2-re kikapott a Guttmann Béla vezette Benficától – a vesztes gránátvörös-kékek góljait Kocsis Sándor és Czibor Zoltán szerezte.
A következő hasonló forgatókönyvre nem kellett sokáig várni, két évvel később az első fordulóban Ignacio Zoco és Gento révén az első fél óra végén már kettővel vezettek a spanyolok, de a belga Anderlecht még a szünet előtt egyenlített. A fordulást követően Alfredo Di Stéfano is betalált, a végén viszont jött Jacques Stockman, és 3:3-ra végeztek a felek.
A visszavágón sokáig egyik fél sem tudott betalálni (ami ekkor még a belgáknak továbbjutást ért volna), a 85. percben viszont végleg eldőlt a továbbjutás kérdése: Armand Jurion találatával győzött a negyeddöntőben búcsúzó házigazda (3:4).
Bő egy évtized után az elődöntőben a Bayern München ért el döntetlent a Bernabéuban az első felvonáson, Roberto Martínez korai találatára Gerd Müller felelt (1–1), két héttel később pedig az Olimpiai Stadionban duplázott a nemzeti bombázója (1–3).
A bajorok ezt követően a fináléban a Saint-Étienne-t is két vállra fektették, így sorozatban a harmadik évben ülhettek fel Európa trónjára.
Rögtön az új kiírásban jött a negyedik példánk, egy újabb belga csapat, az FC Bruges (avagy Club Brugge) képében. Itt nem esett gól a spanyol fővárosban, az Olimpiai Stadionban (ez sem összekeverendő a münchenivel), viszont Ulrik le Fevre találatát Benito Rubinán öngólja követte (0–2).
Ez azt jelenti, hogy a belgák hibátlanul állnak a madridi döntetlent követően az elitsorozatban – mivel hogy azóta nem volt ilyen.
Ugrunk 11 évet az időben, és visszatérünk a legjobb négy közé, ahol ezúttal a holland bajnok PSV volt az ellenfél. A negyeddöntőben a Bordeaux-t idegenbeli 1–1 után hazai 0–0-val legyűrő eindhoveniek úgy lehettek vele, hogy a győztes módszeren ne változtassunk: Hugo Sánchez hatodik percben értékesített büntetőjére Edward Linskens felelt a 19. percben, ezt követően pedig már senki nem tudott betalálni (1–1).
Ekkor még számított az idegenben szerzett gólok száma, így a hollandok mentek tovább, akik annyira belejöttek, hogy a stuttgarti fináléban sem kapituláltak, és mivel a büntetőpárbaj során mind a hat sorozatban eredményesek voltak a Benfica ellen, tovább nyújtották a Guttmann-átkot.
És ahogy már láthattuk, erre is egyből jött az újabb pofon!
Az 1988–1989-es idényben is a „hollandok” jelentették a végállomást, csak ekkor a Milan képében. Spanyolországban Hugo Sánchez góljára ezúttal Marco van Basten felelt, a háromszoros aranylabdás a visszavágón is eredményes volt, ahogyan honfitársai közül az 1987-es győztes Ruud Gullitt, valamint a kétszer „bronzlabdás” Frank Rijkaard, a vége pedig kiütés lett (1–6).
A korszak kiemelkedő csapataként remeklő Milan a döntőben a Steaua Bucurestinek sem kegyelmezett (4–0), egy évre rá a Benficát (1–0) is megverte, 1994-ben pedig a Barcelonát is kiütötte (4–0) két további finálé között.
De vissza a hullámvasútra, újabb évtizedet ugrunk előre az időben. Az 1998–1999-es kiírásban már bőven új nevén (Bajnokok Ligája) és formátumában (csoportkör után érkeztek el a kieséses szakaszhoz) futott a sorozat. A címvédő Real Madrid az Internazionale mögött legjobb csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe, ahol a Dinamo Kijev Andrij Sevcsenko góljával szerzett vezetést a Bernabéuban, erre viszont még volt válasza az előző kiírást eldöntő Predrag Mijatovicsnak – aki ezzel amúgy 32 éves böjtnek vetett véget.
Az ukrán csapat viszont a címvédési reményeknek, Kijevben ugyanis Sevcsenko az utolsó fél órában két gólt is szerzett, és továbbjuttatta az övéit (1–3).
A klasszis támadó az idény végén akkori rekordot jelentő 25 millió dollárért a Milanhoz igazolt, illusztris karrierje során pedig később Bajnokok Ligáját és Aranylabdát is nyert.
És a sormintát követve ismét egy évet lépünk előre, viszont most megszakítjuk a negatív szériát: nyolcadik nekifutásra ugyanis összejött a továbbjutás.
Pedig nem volt könnyű a feladat, hiszen az egy évvel korábban angol bajnokságot, FA-kupát és Bajnokok Ligáját is nyerő Manchester United volt a rivális.
A gól nélküli első felvonás után az Old Traffordon Roy Keane öngólja, majd Raúl duplája után gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése, bár David Beckhamék azért kozmetikázni tudtak (3–2).
A későbbiekben a Bayern Münchent, végül a Valenciát is felülmúlva lett meg az újabb BL-trófea.
Egy újabb bő évtizedes ugrást követően a 2012–2013-as idényben megint a Manchester United elleni párharc kezdődött madridi döntetlennel, Danny Welbeck találatára a „vörös ördögök” korábbi támadója, Cristiano Ronaldo felelt, az Old Traffordon pedig Sergio Ramos öngóljára Luka Modric, valamint ugyancsak Cristiano Ronaldo (3–2).
Ezúttal viszont nem jött össze a végső siker, Jürgen Klopp Dortmundja Robert Lewandowski mesternégyesével 4–1-re legyőzte José Mourinho együttesét az elődöntő első felvonásán, és bár a visszavágó hajrájában közel volt a madridi csoda (2–0), az végül elmaradt.
Ahhoz képest, hogy 2020-ig összesen kilenc párharc indult madridi döntetlennel, azóta csak egy évben nem volt erre példa! Ráadásul az első hét alkalom angolmentessége után csak a PL-csapatok jöttek sorra ellenfélül.
A United elleni két továbbjutást két kiesés követte, a Chelsea 2021-ben Christian Pulisic révén jutott előnyhöz, de erre még Karim Benzemának volt válasza – Londonban viszont Timo Werner és Mason Mount is eredményes volt (1–3), így a „kékek” kerültek a fináléba, ahol aztán meglepetésre a Manchester Cityt is legyőzték.
Tavaly viszont megtört a manchesteri széria: Vinícius Júnior gólját Kevin De Bruyne egyenlítette ki Madridban, az Etihadban viszont nem volt kegyelem: Bernardo Silva duplája után Manuel Akanji és Julián Álvarez is betalált (1–5).
Az Inter ellen Rodri góljával nyerő City angol bajnokként és FA-kupa-győztesként is zárt (az új évadban pedig európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is nyert), a mostani kiírásban pedig nyolc győzelem után várta a madridi felvonást.
A hét siker után a lipcseieket otthon döntetlennel is búcsúztató madridiak villámgyorsan hátrányba kerültek Bernardo Silva szabadrúgásgóljával, de még mindig csak az első negyedórában jártunk, amikor már a Realnál volt az előny. A második félidő derekán Phil Fodenék fordítottak percek alatt, Federico Valverde remek találata viszont 3–3-as döntetlent jelentett.
Vajon sikerül ismét megtréfálni idegenben a címvédő manchesteri trófeahalmozókat, vagy tavalyhoz hasonlóan a City otthon ezúttal is kiharcolja a továbbjutást?
| A Real Madrid BEK/BL-párharcai hazai döntetlent követően | |||||
| 1960–1961 | Barcelona | spanyol | 2:2 | 1:2 | 3:4 |
| 1962–1963 | Anderlecht | belga | 3:3 | 0:1 | 3:4 |
| 1975–1976 | Bayern München | német | 1–1 | 0–2 | 1–3 |
| 1976–1977 | FC Bruges | belga | 0–0 | 0–2 | 0–2 |
| 1987–1988 | PSV | holland | 1–1 | 0–0 | 1–1 |
| 1988–1989 | Milan | olasz | 1–1 | 0–5 | 1–6 |
| 1998–1999 | Dinamo Kijev | ukrán | 1–1 | 0–2 | 1–3 |
| 1999–2000 | Manchester United | angol | 0–0 | 3–2 | 3–2 |
| 2012–2013 | Manchester United | angol | 1–1 | 2–1 | 3–2 |
| 2020–2021 | Chelsea | angol | 1–1 | 0–2 | 1–3 |
| 2022–2023 | Manchester City | angol | 1–1 | 0–4 | 1–5 |
| 2023–2024 | Manchester City | angol | 3–3 | ? | ? |
(Borítókép: Raul, a Real Madrid játékosa ünnepli gólját a Manchester United elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóján a manchesteri Old Traffordon Fotó: Michael Steele / Allsport / Getty Images)