Index Vakbarát Hírportál

A labdarúgás Harry Pottere, akit képtelenség nem kedvelni

2024. május 11., szombat 06:12

Ami a futballban megnyerhető, azt megnyerte a Barcelonával és a spanyol válogatottal. Abban a korban tartották sokan a világ legjobb játékosának, amikor a csapból is kizárólag csak Lionel Messi és Cristiano Ronaldo viaskodása folyt az aktuális díjakért. Döntött el világbajnoki finálét, azon kevesek egyike volt, akit még az ősi rivális Real Madridnál is felállva tapsoltak meg, és gyakorlatilag senki egy rossz szót nem tudott rá mondani. Dicséreteknek ugyanakkor sosem volt híján, és mégis, minden idők egyik leginkább alulértékelt futballistájaként fog visszavonulni. Egyszer, merthogy a 40. születésnapját ma ünneplő Andrés Iniesta még mindig nem akasztotta szögre a stoplisát.

A futballvilág legnagyobb sztárjai is csak ámulattal beszélnek róla, legyen az korábbi edző, csapattárs vagy éppen nagy ellenfél.

Minden anya ilyen srácot szeretne a lánya párjául – még a riválisok is csodálattal beszélnek róla

„Iniesta nem festi a haját, nincsenek fülbevalói vagy tetoválásai. Talán ezek miatt nem túl vonzó a média számára, viszont ő a legjobb” – mondta róla korábbi barcelonai edzője, Josep Guardiola, márpedig neki azért volt lehetősége néhány igencsak jó futballistát trenírozni...

Hogy mást ne mondjunk, ennek a Barcelonának a legfényesebb csillaga volt Lionel Messi, de még az argentin zsenit is elvarázsolta a spanyol középpályás.

Andrés és én is sokat használjuk a testünket azért, hogy elkerüljük az ellenfeleket. Ugyanakkor van benne valami, amit mindig is csodáltam. Mindig van egy pillanat, amikor azt hiszed, hogy beéred, amikor azt gondolod, hogy el fogod venni tőle a labdát, mégsem tudod. Nem különösen fürge, de megvan az a képessége, hogy mindig meglóg előled, ami az elképesztő technikájából adódik

– vélekedett a nyolcszoros aranylabdás és világbajnok argentin.

Az egy dolog persze, hogy a vele együtt játszók méltatnak valakit, és egy egészen más szint, ha a nagy rivális Real Madrid egyik ikonja teszi meg ugyanezt.

„Iniesta az a srác, akit minden anya szeretne a lánya párjának. A karrierjével kapcsolatos számai mindennél többet elmondanak róla. Varázslatos futballista, kevés olyan játékos van a világon, aki összehasonlítható lenne vele” – dicsérte őt Sergio Ramos.

Még az ősi rivális Real Madrid szurkolói is megtapsolták az el Clásicón

Mindent megnyert, amit egy futballista megnyerhet

No de akkor nézzük is, ezeket a számokat. Az 1984. május 11-én Fuentealbillában (amelynek angol nyelvű Wikipedia-oldalán a hely fekvésén és 2009-es lakossági adatain túl összesen annyi található, hogy Iniesta itt látta meg a napvilágot) született középpályás a közeli Albaceténél kezdte labdarúgó-karrierjét, mivel hogy falujának még focicsapata sem volt, így kezdetben a futsalosok között fejlődött.

Tízévesen került az Albacete utánpótlásába, 1996-ban pedig egy tornán gyakorlatilag fél Spanyolország figyelmét felkeltette, és végül szülei egyik ismerőse, a Barcelona fiataljainál edzősködő Enrique Orizaola csábította a katalánok híres akadémiájára, a La Masiára.

A kezdet nem volt éppen könnyű, a 12 éves kissrác saját elmondása szerint egész nap sírt, amikor a szülői házat elhagyta az akadémiába költözés kedvéért, de végül igencsak jól sült el a kaland, és 22 éven át volt a klub játékosa.

A katalánoknál töltött 16 profi év során 32 trófeát nyert, kilencszer lett bajnok, hétszer kupagyőztes, hat Spanyol Szuperkupa-, négy Bajnokok Ligája-, három-három klubvilágbajnoki cím és európai Szuperkupa jött még össze az Iniesta-érában.

Ehhez vehetjük a spanyol válogatott remekelését, 2001-ben az U16-osokkal lett Európa-bajnok, egy évvel később már az U19-esekkel, 2008-ban pedig – 44 éves átkot megtörve – a felnőttek is nyertek végre egy nagy tornát. 

Ezzel pedig minden idők egyik legnagyszerűbb dinasztiája indult el, hiszen a 2010-es világbajnokságot és a 2012-es Európa-bajnokságot is megnyerte a nemzeti együttes, márpedig ilyen szériára a labdarúgás történetében még senki sem volt képes.

Hja, és a 2010-es világbajnokság fináléjának egyetlen gólját a ráadásban egy bizonyos Iniesta szerezte...

Egyedül talán csak az egyéni elismerések hiánya zavarhatja.

Minden idők egyik legnagyobb rablását szenvedte el

Persze nem arról van szó, hogy ezek teljesen elmaradtak volna, hiszen volt az európai szövetségnél (UEFA) az év futballistája 2012-ben, a 2011–2012-es idényben pedig Spanyolországban is a legjobb játékosnak választották meg, ahogyan amúgy 2009-ben ugyancsak.

Bekerült a 2008-as és 2012-es Eb álomcsapatába (utóbbin az egész torna legjobbjának is megválasztották), és természetesen a 2010-es világbajnokágéban is ott volt a helye.

Nevezték őt a liga legjobb középpályásának rekordot jelentő öt alkalommal (a 2008–2009-es idénytől kezdve a 2015–2016-osig adták át ezeket a díjakat), sorozatban nyolc évben volt benne a nemzetközi szövetségnél (FIFA) az év álomcsapatában, hatszor az UEFA-éban is.

Érdemeit napestig sorolhatnánk, de az Aranylabda végül sosem jött össze: 2012-ben harmadik lett, 2010-ben pedig minden idők egyik legérthetetlenebb döntése kapcsán nem ő nyert, hanem az abban az évben konkrétan egy darab bajnoki címet (amúgy Iniestával) nyerő Messi.

Sokan a 2021-es díj kapcsán háborodtak fel, pedig az tényleg papírforma volt, pláne a 2010-eshez képest.

Ő a labdarúgás Harry Pottere

Aranylabda tehát végül nem lett, a társak elismerése viszont ennek ellenére sem fogyott vele kapcsolatban.

„A sajtó gyakran kérdez arról, hogy Messi vagy Ronaldo-e a legjobb, de számomra nagyon tiszta a kép: Andrés Iniesta az első számú. Képes arra, hogy a pályán még náluk is nehezebb dolgokat mutasson be. Varázsló a labdával, és elképesztő hatása van a játékra” – magasztalta válogatottbeli csapattársát az ugyancsak kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok David Silva.

De nem csak a Manchester Citynél klublegenda státuszba kerülő spanyol középpályás hozta szóba a mágiát Iniesta kapcsán:

Iniesta a spanyol futball jelenének legtalálékonyabb játékosa. Olyan ő, mint Harry Potter. Egy, kettő, három – és huss, mert el is tűnt az embere mellől. Olyan, mintha varázspálcája lenne

– mondta róla a katalán csapat edzőjeként 2014 és 2017 között kilenc trófeát nyerő Luis Enrique.

Állandó barcelonai és válogatottbeli poszttársa, Xavi nemes egyszerűséggel csak annyit mondott róla, hogy Iniesta Spanyolország legkomplettebb játékosa, akiben minden megvan, és aki mellett borzasztó könnyű játszani.

Zinédine Zidane-t nemcsak kora, hanem a labdarúgás történetében is az egyik, ha nem a legcsodálatosabb középpályásának tartották, a világ- és Európa-bajnok franciát saját magára emlékeztette a spanyol játéka, ami finoman szólva sem egy rossz bók. Ezt a párhuzamot hozta Yaya Touré is: „Iniesta csapata Zidane-ja, mert bármit meg tud csinálni a labdával, amit akar”. Egy másik labdazsonglőr, Ronaldinho is önmagát látta meg barcelonai klubtársában, ennél nagyobb elismerést sem nagyon remélhet egy labdarúgó...

Ami Iniestának nem jött össze, az 2018-ban Luka Modricnak igen. A vb-ezüstérmes aranylabdás számára megtiszteltetés, amikor a Barca-ikonhoz hasonlítják.

Iniesta remek játékos. Amikor az emberek hozzá hasonlítanak, az büszkeséggel tölt el. A labdarúgás történetének egyik legjobb középpályása. Szeretek ellene játszani, csodálom őt játékosként és sportolóként is

– mondta róla anno a Real Madrid horvát labdaművésze.

A spanyol válogatott történetének harmadik legeredményesebb játékosa, Fernando Torres sem aprózta el:

„Amikor nála van a labda, olyan, mintha minden más megállna. Olyan, mint amikor a kamera lassított felvételen mutatja az eseményeket.”

Óriási űrt hagyott maga mögött Ázsiába távozva

A klub kötelékében lejátszott 674 tétmeccse az örökrangsor negyedik helyére jó, 57 gól mellett pedig 136-ot elő is készített.

A 2017–2018-as idény végén bajnok és kupagyőztes játékosként távozott a japán Vissel Kobéhoz, ahol az évek során bajnoki címet, kupát és Szuperkupát is nyert, mielőtt tavaly augusztusban az Egyesült Arab Emírségek élvonalában szereplő Emirateshez igazolt volna.

Egy évre írt alá, de opcióval egy második idényre, amennyiben a felek nyitottak a folytatásra. Mert Iniesta a 40-hez érve sem lassít, csapatkapitánya és alapembere az Emiratesnek, az elmúlt időszakban pedig két gólt is szerzett, így már négynél jár az idényben.

A Barcelona a távozását követően még megnyerte a Szuperkupát, majd az évad végén a bajnoki címet is, azután viszont az előző kiírásig egyetlen Király-kupa került három év alatt a vitrinbe. Bár a 2022–2023-as idényben a bajnoki cím és a Szuperkupa is összejött, a mostani kiírásban ismét visszaesett a gárda, amely így az Iniesta utáni korszakban hat év alatt öt trófeát szerzett – összesen.

Alaposan gondoskodik az utánpótlásról

Már a sajátjáról, természetesen. Párjával, Anna Ortizzal 2008-ban kezdtek el randizni, és 2012. július 8-án mondták ki a boldogító igent.

Addigra már megszületett első lányuk, akit további két kislány (2017 és 2023) és két fiú (2015 és 2019) követett – előttük 2014-ben Annának volt egy elveszített babája is.

Nem feledkezett meg a gyökereiről, 2011-ben 420 ezer eurót fektetett gyerekkori klubjába, az Albacetébe, ahol ezáltal többségi tulajdonossá vált. Két évvel később, amikor a csapatot a negyedosztályba való száműzetés fenyegette, további 240 ezer eurót kölcsönzött a klubnak, hogy az ki tudja egyenlíteni az elmaradt fizetéseket.

Nem csak nevelőklubja köszönhet sokat neki, 2018-ban Lukas Podolskival közösen szerveztek gyűjtést a Hokkaidóban pusztító földrengés károsultjainak megsegítésére. Természetesen maga is adakozott.

(Borítókép: Andrés Iniesta a 2015 novemberi el Clásicón gólt szerzett a Bernabéuban aratott 4–0-s Barcelona-siker során, lecserélésekor a madridi publikum is megtapsolta – Denis Doyle/Getty Images)

Rovatok