Index Vakbarát Hírportál

Négy Dortmund-játékos is befért a BL-döntő álomcsapatába

2024. június 1., szombat 06:02

Szombaton 21 órakor kezdetét veszi az európai labdarúgás klubidényének legfontosabb mérkőzése, a 2023–2024-es Bajnokok Ligája-kiírás döntője. Ezúttal a két finalista, a Real Madrid és a Dortmund kombinált álomcsapatát állítottuk össze.

A minap már felelevenítettük a felek útját a döntőig vezető szezon során, valamint kitértünk finálébeli és edzői rutinkülönbségeikre, ahogyan a kereteket is összevetettük egymással. 

Ezek után aligha meglepő, hogy egyrészt összességében a Real Madridot tartjuk a finálé favoritjának, másrészt hogy a két csapat kombinált álomcsapatában nem sok dortmundi kapna helyet.

A játékosok idénybeli teljesítményének értékelésekor kiemelt szerepet kap a BL-ben nyújtott produkciójuk, a leíró statisztikákon túl pedig a whoscored.com osztályzatait is figyelembe vettük a posztoknál.

No de, minden további szószaporítás nélkül, nézzük a BL-döntős álomcsapatunkat!

Kapus: Thibaut Courtois (Real Madrid)

Rögvest itt egy nehéz kérdés, akárcsak Carlo Ancelottinál. Hiszen egyik oldalon ott van a Bundesliga harmadik legjobb értékelésével záró Gregor Kobel (6,84), akinél a BL-ben (7,24) csak Nick Pope (7,25) bír egy picivel jobb osztályzattal, miközben 14 alkalommal húzta le a rolót.

Aztán ott van a spanyol ligában legjobb Andrij Lunyin (6,94), aki a nemzetközi kupasorozatban is remekül áll, egészen pontosan a negyedik helyen (7,17).

No de Thibaut Courtois mégis csak a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, aki súlyos és hosszan tartó sérüléséből felépülve négy meccsen lépett pályára az idény hajrájában, és még egy gólt sem engedett be, miközben egészen döbbenetes, 7,82-es értékelést kapott. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, hogy mely esetben lennénk a legnyugodtabbak, nem kérdés, hogy a belga klasszist kell választanunk a kapuba.

Védelem: Dani Carvajal (Real Madrid), Mats Hummels (Dortmund), Nico Schlotterbeck (Dortmund), Ian Maatsen (Dortmund)

Hol van már az az idő, amikor Dani Carvajal játékát az jellemezte, hogy minden második mozdulatával az előző hibáját igyekszik kijavítani? A 32 éves jobbhátvéd – aki 2002-től íródó madridi időszakát egy idényre megszakítva a 2012–2013-as szezonban Németországban, a Leverkusenben légióskodott – a vehemens természetét nem vetkőzte le az idő múlásával, a hibák számát viszont csökkentette, és a támadójátékból is hatékonyan vette ki részét: ebben az idényben tíz gólban vállalt szerepet (5 gól+5 gólpassz). A spanyol ligában (7,1) a legjobb volt, és a BL-ben is kimagaslóan teljesített (6,85), így övé a poszt.

Amire elsőre nem feltétlenül gondolna az ember, hogy ezzel a védelemre el is fogyott a királyi gárda!

Ahogyan említettük a minap,  az idény során a Real belső védőinek helyzete nem volt ideális a rengeteg sérülés miatt, de nem csak ezért nem került ide madridi. Mats Hummels 35 évesen az egész BL-idény legjobb teljesítményét hozta (7,26), és a Milan elleni csoportmeccs mellett a PSG elleni elődöntő mindkét(!) felvonásán ő lett a meccs embere. Nem kérdés, hogy helye van a Dortmunddal már 2013-ban is döntőző hátvédnek.

Antonio Rüdiger kétségtelenül jól őrizte Madridban Erling Haalandot, de az egész idényt tekintve hiába volt stabil pont a Real védelmében, Nico Schlotterbeck a bajnokságban (7,00) és a BL-ben (6,89) is magasabb szinten teljesített, és még egy gólpasszt is jegyzett a PSG elleni elődöntőben.

A balhátvéd posztjára Ferland Mendy (6,69 és 6,53) lehetne az egyik opció, viszont a Chelsea-től a télen kölcsönvett Ian Maatsen 22 éves korát meghazudtoló módon éretten játszva robbant be a dortmundi védelembe, és mind a bajnokság (7,07), mind a BL (6,90) mezőnyében a legjobbak közé emelkedett a remekül passzoló holland.

Középpálya: Federico Valverde (Real Madrid), Toni Kroos (Real Madrid), Julian Brandt (Dortmund)

Itt jött az első kérdés, ugyanis a Dortmund 4–2–3–1-es és 4–3–2–1-es felállásait kellene kombinálni a Real Madrid alapvetően 4–3–3-as, ebben az idényben viszont inkább 4–3–1–2-es felállásával. Ezen a ponton maradtunk a három belső középpályásnál.

No aki emlékszik még a két évvel ezelőtti álomcsapatunkra, már a Liverpoollal szemben is ez döntött a királyi gárda javára, mivel annyira masszív volt az akkor még Modric, Casemiro, Kroos felállású hármas. Közben lezajlott egy generációváltás, és most azt látjuk, hogy a spanyol liga nyolc legjobb tengelyjátékosából öt a Realnál van! Hogy is lehetne így beférni ide? Megoldjuk…

A Dortmundból ugyanis valahol mindenképpen illik helyet szorítani Julian Brandtnak (7,11+7,31), aki tíz góllal és 16 gólpasszal vette ki a részét a menetelésből, és védekező középpályástól kezdve balszélsőig játszott nagyjából mindenhol.

Így még nehezebb kérdés volt, hogy ki maradjon ki a Real középpályájáról, végül a Bayern ellen káprázatos gólpasszal (összesen kilenc volt neki az idényben) jelentkező Toni Kroos (7,34+6,99) és a királyi gárda messze legtöbbet foglalkoztatott futballistája, a nyolc találatot előkészítő Federico Valverde (7,22+7,03) fért be, de nagyon rossz érzések mellett maradt ki Eduardo Camavinga, és sok csapatban még most is fix alapember lenne Luka Modric is, ahogyan a túloldalon is jól teljesített Emre Can és Marcel Sabitzer.

Támadósor: Rodrygo (Real Madrid), Jude Bellingham (Real Madrid) Vinícius Júnior (Real Madrid)

Az az egy teljesen biztos volt, hogy Jude Bellingham valahol bent lesz, a bajnokságban és a BL-ben is ő volt az idény legjobb játékosa (7,86+7,87), Brandthoz hasonlóan gyakorlatilag bárhol bevethető, sőt ő egészen konkrétan még előretolt ékként is szerepelt, és mindenhol remekelt.

A 20 éves angol futballista 23 góljával és 12 gólpasszával is a Real legjobbjának számít, őt az álomcsapatban is a két 23 éves brazil szélső, a 23+11-gyel álló Vinícius Júnior (7,41+7,74), valamint a 17+9-nél tartó Rodrygo (7,14+7,28) egészíti ki.

A túloldalon meg lehet még említeni az ugyancsak télen kölcsönvett Jadon Sanchót (7,05+7,24) vagy a 15+10-zel álló Niclas Füllkrugot, aki a kilences posztját elvinné Joseluval szemben, ha mindenképpen be akarnánk erőltetni egy csatárt, de mivel nem akarunk, így marad a padon.

A BL-döntősök kombinált álomcsapata

Thibaut Courtois (Real Madrid) – Dani Carvajal (Real Madrid), Mats Hummels (Dortmund), Nico Schlotterbeck (Dortmund), Ian Maatsen (Dortmund) – Federico Valverde (Real Madrid), Toni Kroos (Real Madrid), Julian Brandt (Dortmund) – Jude Bellingham (Real Madrid) – Rodrygo (Real Madrid), Vinícius Júnior (Real Madrid)

Bajnokok Ligája 2023–2024, döntő

Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol) – élőben az Indexen!

London, Wembley Stadion. 21 óra. TV: M4 Sport). V: Slavko Vincic (szlovén)

A várható kezdőcsapatok

Dortmund: Kobel – Ryerson, Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Can– Sancho, Brandt, Adeyemi – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde, Kroos, Camavinga – Bellingham – Rodygo, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Melyik csapat nyeri meg a BL-döntőt?

  • 8315
    Real Madrid
  • 5647
    Dortmund

(Borítókép: Mats Hummels (balra) és Nico Schlotterbeck (jobbra) is befért az álomcsapatunkba. Fotó: Markus Gilliar – GES Sportfoto/Getty Images) 

Rovatok