Húsz évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra annak a bizonyítékait, hogy az állambiztonság még a köztársaság kikiáltása után is megfigyelt ellenzéki politikusokat, illetve hogy a hivatalban tömeges iratmegsemmisítés zajlik. A Duna-gate ügy eredményeként megszűnt a III/III-as ügyosztály, mindent az NBH-ba mentettek át, de érdemi előrelépés az 1944 és 1990 között létrejött iratok tartalmának megismerésében nem történt. 18 mágnesszalag még mindig az NBH-nál van, februárig döntenek titkosításukról.
Húsz évvel ezelőtt ezekben a napokban jelentette be a Fidesz és az SZDSZ: bizonyítékaik vannak, hogy a Belügyminisztérium (BM) állambiztonsági szervezete adatokat gyűjt ellenzéki politikusokról, illetve iratokat semmisít meg. A köztársaság kikiáltásakor életbe lépett alkotmánymódosítás ezt tiltotta.
A rendszerváltás kellős közepén kirobbant Duna-gate ügy a törvényellenes megfigyelések leleplezésével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a néhány hónappal később tartott szabad választások előtt a még pártállami vezetés ne szerezhessen jogellenesen információt az ellenzéki pártokról.
Két héttel később hozták nyilvánosságra, hogy ki áll az ügy hátterében: Végvári József, a BM belső biztonsági szolgálatának őrnagya december 25-én csempészte be az állambiztonság székházába a Fekete Doboz két filmesét vidéki rokonoknak álcázva. Kamerájukkal rögzítettek titkos iratokat, amelyeken jól láthatóak a dátumok, és a zúzott iratokkal megtömött zsákokat, amelyek megsemmisítésre vártak.
Még január második felében lemondott Horváth István belügyminiszter és Pallagi Ferenc miniszterhelyettes, az állambiztonság vezetője. Február végén a katonai ügyészség döntést hozott ügyükben, mindkettő ügyészi megrovást kapott, akárcsak Végvári József.
A leleplezéshez hatalmas kockázatot vállaló Végvári Józsefet azóta sem rehabilitálták, megbélyegzettként, minimálnyugdíjból él, tettéért elismerést soha nem kapott.
Február 14-ei hatállyal a kormány megszüntette a BM III/III-as, belső reakció elleni ügyosztályát, ami idővel azt is jelentette, hogy az ott kezelt állambiztonsági iratok és adatok átkerültek az új nemzetbiztonsági szervekhez, így a kémelhárításhoz, a III/II-es ügyosztály jogutódjához, a mai Nemzetbiztonsági Hivatalhoz (NBH) is. Ezek között volt az a 18 mágnesszalag, amelyet – a III/I-es (hírszerzési csoportfőnökségen) kívül - a III. főcsoportfőnökség alá tartozó többi ügyosztályon keletkezett.
Németh Miklós miniszterelnök 1990. január 21-én minisztertanácsi határozattal rendelkezett a nemzetbiztonsági feladatokat ellátó szervezeti keretek kialakításáról, miután már 1989. november 22-én elrendelte, hogy az állambiztonsági iratokat közgyűjteményekben helyezzék el kutatások számára, bár az akkori levéltári törvény leghosszabb titkosítási idejével. A közgyűjtemények helyett azonban ebben a három hónapos időszakban a biztonságosnak tűnő NBH-ba mentették át az iratok nagyobb részét.
Közben az 1989. szeptemberében kezdődött, majd a Fekete Doboz által is dokumentált iratmegsemmisítés folytatódott, sőt, egyre nagyobb mértékben, egészen 1995 elejéig. 2003-ban fogadták csak el a történelmi múlt megismerésének elsődleges forrásául szolgáló köziratok részleges nyilvánosságáról és védelméről szóló törvényt.
Mára gyakorlatilag visszajutottunk oda, ahol húsz évvel ezelőtt voltunk. Tavaly februárban Szilvásy György akkori titokminiszter megbízott egy Kenedi János történész vezette civil történész testületet azzal, hogy felügyeljék a titkosszolgolátok 1944-1990 közti anyagait tartalmazó 18 mágnesszalag adatainak feldolgozását és archiválást.
Az archiválást előkészítő informatikai bizottság tavaly decemberben fejezte be munkáját, azonban az erről szóló jelentést úgy adták át a miniszterelnöknek, hogy nem tájékoztatták Kenedi Jánost. A mágnesszalagok tartalmát februárig az NBH vizsgálja, ekkor döntenek a korábban 2060-ig elrendelt titkosítás feloldásáról, míg egy kormányrendelet értelmében a civileket is be kéne vonni a munkába.
„Megbocsáthatatlan bűn és helyrehozhatatlan vétek" volna ezeknek a történeti értékű iratoknak a titokminősítését napi politikai feladatok ellátásával megbízott titkosszolgálatokra bízni, fogalmazott akkor Kenedi János.
Szollár Domokos kormányszóvivő szerint a titokgazda az NBH főigazgatója, így a titkosítás esetleges feloldásáról csak a hivatal dönthet.
Ungváry Krisztián történész kérdésünkre azt mondta, azzal, hogy az NBH-ra bízták a mágnesszalagokról kimentett iratok minősítését, a kecskére bízták a káposztát. Aggasztónak tartja a Magyarországon alkalmazott gyakorlatot, ami egyáltalán nem szolgálja az átláthatóságot.
Azt mondta, hogy a Kenedi-bizottság megbízatásának lejártával a civileknek nincs eszközük arra, hogy jogilag számon kérjék ezt a kormányon, csak morális érveket lehet felhozni. Hangsúlyozta, hogy az iratok nyilvánosságra hozatala nemcsak a besúgókról tárna fel további részleteket, hanem az áldozatok is további ismereteket kaphatnának megfigyelésükről.
A témának külön aktualitást ad, hogy az utóbbi hónapokban gyakran merül fel az NBH átpolitizáltságának kérdése, tavaly rövid időn belül történt csere a titokminiszteri poszton, valamint az NBH és Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élén.
Ficsor Ádám titokminiszter augusztus elején bejelentett távozása után a kormány csak a mandátum szeptember 15-i lejárta előtt néhány nappal nevezte meg a helyére kiszemelt jelöltjét, Juhász Gábort. Az új miniszter személye azt jelenti, hogy az MSZP továbbra is szoros felügyelet alatt tarthatja a titkosszolgálatokat, mivel a párt régi kádereivel, leginkább Kiss Péterrel együtt mozgó politikust neveztek ki a szolgálatok felügyeletére.
Laborc Sándor szeptember elején távozott az NBH éléről, helyére Balajti Lászlót, a szakszolgálatok főigazgatóját nevezték ki. A kormány akkor nem tartotta fontosnak a bizottsági meghallgatását, vagyis hogy többpárti támogatással kerüljön a posztra, ezzel is megerősítve az NBH depolitizált működését. Döntésüket azzal indokolták, hogy Balajtit ideiglenes főigazgatóként a következő kormány le is válthatja, a keze nem lesz megkötve. Akkor az sem volt egyértelmű, hogy ő vezeti-e majd a szakszolgálatokat is.
December közepére a kormány mégis meggondolta magát, és a nemzetbiztonsági bizottság elé vitte Balajti Lászlót, illetve Dobokay Gábort, akit közben a szakszolgálat élére szemeltek ki. A testület ellenszavazat nélkül támogatta a jelölteket.
Ungváry Krisztián beszélt arról is, hogy a Kenedi-jelentés (pdf) a most emlegetett 18 mágnesszalag helyett 19-ről ír. Az az egy, amelyik nem az NBH-nál van, az Információs Hivatalnál található, mivel ez hírszerzési adatokat tartalmaz, a hivatal azonban nem volt birtokában olyan eszköznek, amivel ezeket meg lehetne ismerni. Ennek azért nagy a jelentősége, mert civil kontroll hiányában itt tömeges mennyiségben semmisítettek meg iratokat, amelyek másolata feltehetően erről a mágneses adathordozóról elérhető.
Gulyás József független képviselő december 29-én levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, amelyben felidézi, hogy a kormány többször, határidő megjelölésével ígéretet tett arra, hogy megalkotja a rendszerváltás előtt készült állambiztonsági iratok kezeléséről szóló dossziétörvényt, ez azonban még mindig nem történt meg.
A levélben 18 kérdést intéz Bajnaihoz, arra is választ vár, hogy a mágnesszalagok archiválása miért nem terjedt ki a 19. adathordozóra, ami az Információs Hivatal birtokában van. Felveti a civil kontroll érvényesülésének kérdését, illetve az iratok esetleges titkosítása szempontjainak nyilvánosságát.
Kérdésesnek tartja azt is, hogy a kormány hozzáállásának ismeretében elvárható az NBH-tól a választások kiírása utáni időpontban, a kampány közepén, pár hónappal az új kormány felállása előtt, nyilvánosságpárti döntéseket hozzon a mágnesszalagokon található köziratok sorsáról. Bajnai Gordonnak két hét áll a rendelkezésére, hogy reagáljon Gulyás kérdéseire.