Index Vakbarát Hírportál

Fontosabb részletek
  • A Fidesz kétharmados többséget szerzett.
  • Lendvai Ildikó és az MSZP elnöksége lemondott.
  • Orbán Viktor a régi rezsim békés megdöntéséről beszélt.
  • A második fordulóban a nem fideszes jelöltek közül csak Tóth József (MSZP) és Molnár Oszkár (független) nyert, Szanyi Tibor (MSZP) vezet.
  • Május 14-re tervezi összehívni Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A művelődési házban, a vesztes Daher Pierre rendezvényén megjelentek négyötöde roma volt. Ahogy jöttek az eredmények, úgy lett egyre szomorúbb a hangulat. A körzetben a szavazatok eloszlása elég pontosan leképezte az etnikai törésvonalakat: a roma többségű falvakban mindenhol a libanoni származású fideszes orvos, Daher Pierre nyert. A teljes választókerületben azonban a romák népességaránya csak harminc-negyven százalék, és Molnár Oszkár ennek megfelelően végül megnyerte a második fordulót.

    Daher Pierre Molnár irodájában pezsgőspoharak pukkannak „megcsináltuk”, kiabálják a szimpatizánsok, de az utcán a hazaárulók, kommunisták, cigányok és fideszesek elegye képezi a gúny tárgyává tett ellenséget. Daher Pierre hiába ígérte, hogy veresége ellenére segít kormányzati forrásokat juttatni Edelénybe, ezzel kevés embert sikerült megvigasztalnia.

  • A feldolgozottság még csak 97,67 százalékos, de biztosra vehető, hogy a szocialista Tóth József megnyerte a második fordulót. A 13. kerület polgármestere a szavazatok 54,11 százalékát kapta, Spaller Endre (Fidesz–KDNP) 41,74 százalékot, az LMP-s Vári György 4,15 százalékot kapott.

  • Mesterházy szerint az MSZP-nek először értékelnie kell a történteket, ezután pedig meg kell kezdeni a párt újjászervezését, hiszen a jövőben nyitott, demokratikus néppártként kell működniük. „Ez természetesen egy folyamat, senki nem gondolhatja, hogy ezt gyorsan véghez lehet vinni. Az én feladatom az, hogy az újjászervezésben részt vegyek.” (RTL Klub)

  • A körzetet Demeter Zoltán (51%) Bencs Gábor (27%) előtt nyerte, harmadik az MSZP-s Varga László (21%). A választókerületben 1994 óta mindig az MSZP nyert, most a választásra jogosultak alig több, mint 42%-a ment szavazni.

  • Borbély Lénárd 54,4 százalékkal nyerte a választást. Podolák György (MSZP) 35,34 százalékot kapott a 21. kerületben, Nagy Ferenc (Jobbik) 10,26 százalékot.

  • A Fidesz jelöltje nem szerezte meg a szavazatok felét, csak 49.95 százalékot. Viszont még így is magasan vezet Boldvai László (33,08%) előtt, és lemosta a jobbikos Bagó Lászlót (16,97%). A feldolgozottság 98,3 százalékos.

  • Ugyan az LMP listavezetője, Schiffer András is forradalomról beszél, de újságírói kérdésre elmondja, hogy a szót nem úgy használta, mint Orbán Viktor. Véleménye szerinr már húsz éve jól működő parlamenti demokrácia van, így a forradalom szükségtelen. Emellett az LMP ki fog állni minden olyan törekvéssel szemben, amely ezeket a demokratikus értékeket próbálja támadni.

  • Tarnai Richárd (Fidesz–KDNP) nyerte a választást 55,46 százalékkal, a második Burány Sándor lett 37,26 százalékkal. A Jobbikos Pőzse Lajos 7,27 százalékot kapott. A feldolgozottság 96,55 százalékos.

  • Lendvai Ildikó a pártelnökségről való lemondását kommentálva azt mondta, hogy a demokráciában kötelező konzekvenciát neki is le kell vonnia. Sajnálja, és bocsánatot kért azoktól a szavazóktól akik elvesztették a bizodalmukat az MSZP-ben. Azt, hogy kié a felelősség, nem szűkítette le személyekre vagy csoportokra, de szerinte biztosan nem Mesterházyé. A lecserélődő pártvezetés Lendvai szerint utat adhat a megtisztulásnak. Nem nevezett meg leendő pártelnököt, illetve nem közölte, ő kit látna szívesen utódjaként, mivel neki ezt nem illik megtennie.

  • A város 3. számú választókörzetében az MSZP-s Botka László (43%) simán kikapott a fideszes Bohács Zsolt Józseftől (50%), a jobbikos Molnár Áron hat százalékot kapott. Botka László Szeged polgármestere, 1994-ben 21 évesen választották először országgyűlésii képviselővé, ezzel ő volt az 1990 utáni legfiatalabb parlamenti képviselő.

  • Kulcsár József Ferenc 53,44 százalékkal nyerte a választást. A szocialista Tóth Csaba 34,3 százalékot kapott, az LMP-s Hámori Zsolt 12,26 százalékot.

  • A szavazatok többségét a Fidesz–KDNP vitte Boldog Istvánnal (56,48%), a második helyet pedig Csányi Tamás, a Jobbik jelöltje szerezte meg 24,65 százalékkal. Itt nem volt különösebben éles verseny, az MSZP-s Rózsa Endre 18,87 százalékot szerzett.

  • Schiffer András, az LMP országos listavezetője a párt választási központjában gratulált az LMP talpon maradt képviselőjelöltjeinek. Az LMP konstruktív, határozott, de következetes ellenzéki politikát akar folytatni. Az LMP szerint le kell rázni országos és hely szinten is az oligarchák hatalmát, és ehhez a párt be is nyújtja antikorrupciós törvényét. Schiffer András szerint emellett azokról kell gyorsan gondoskodni, akiknek veszélybe került a lakhatása a gazdasági válság miatt.

  • Sólyom László köztársasági elnök azt mondta, hogy a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az új Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Ez azonban attól is függ, lesznek-e jogorvoslatok, és így mikorra lesz meg a jogerős eredmény. „Az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány.” Azt várja, hogy használják ki a megteremtett lehetőséget. (MTI)

  • A Fidesz–KDNP jelöltje, Papcsák Ferenc 60,24 százalékot kapott, az LMP-s Várnai László Sándor 39,76 százalékot. Itt is csak két jelölt indult, az MSZP-s visszalépett az első forduló után.

  • A Jobbik elnökét kézről kézre adják a tévéstábok, most éppen a Tabu tv riporterének nyilatkozik, meglehetősen hosszan. Az Európa Kongresszusi Központban negyed tízkor már csomagolnak a sajtó képviselői, a politikusok közül is többen hazamentek, például Morvai Krisztina is.

     

     

  • Tamás Barnabás (43%) az MSZP-s Szitka Péter (31%) és Endrésik Zsolt (Jobbik, 26%) előtt nyert. A körzetben 1994 óta mindig az MSZP nyert, a 2006-os győztes Gyárfás Ildikó visszavonult a politikától.

  • Az LMP-s Schiffer András a második fordulót értékelve azt mondta, hogy az elmúlt két hétben mindenki ízelítőt kapott abból, hogy hova süllyedt a politika. „Mi nem lövészárok politikát akarunk folytatni, hanem konstruktív ellenzéki politikát. Azért megyünk a parlamentbe, hogy a magyar politikai stílus megváltozzon, ne a rágalmak és összeesküvés-elméletek vezessék.” A párt listavezetője azt mondta, kissé félve tekintenek a Fidesz kétharmadára, mert nem tudják, milyen lépésekre számíthatnak tőlük. Azonban ha kell, készek az együttműködésre a kormánypárttal és a többi párttal is.

  • A 11. kerületben Simicskó István a szavazatok 50,82 százalékát szerezte meg. A második a szocialista Molnár Gyula lett 44,55 százalékkal, harmadik az LMP-s Diószegi Ernő Endre 4,63 százalékkal.

  • Az ötös választókörzetet Riz Gábor csaknem 49%-kal nyerte, mögötte a jobbikos Kisgergely András (34%) és az MSZP-s Tóth István (17%) végzett. Kisgergely András aktív résztvevője volt az MTV-székház elleni ostromnak, a Jobbik a 2009-es EP-választáson is megelőzte az MSZP-t (33:23). A körzetben 1994 óta mindig az MSZP nyert.

  • Balczó Zoltánt, a Jobbik EP-képviselőjét Vona beszéde után arról kérdeztük, hogy pártja eredeti, ötvenmandátumos céljához képest hogyan értékeli a megszerzett negyvenhét mandátumot. „Az ötven mandátumnak azért lett volna jelentősége, hogy a Jobbik-frakció egyedül jelölhesse Morvai Krisztinát köztársasági elnöknek, azonban a negyvenhetes létszám sem csalódás, fajsúlyosságban az MSZP-vel vagyunk egyenértékűek.”

    Molnár Oszkárral kapcsolatban azt mondta: „Nem lehet tudni, mit hoz a jövő a parlamenti munka során, egyelőre semmilyen megállapodást nem kötöttünk, és nem is vártuk el a frakciótagságot. Méltó jelöltnek tartottuk, és a szimpatizánsaink is.” Arról is kérdeztük, hogy a párt átlagánál jobban szereplő vidéki képviselőik nem érezték-e problémának, hogy nem jutnak a Parlamentbe. (Helyettük az átlagos eredménynél sokkal gyengébb százalékokat elérő fővárosi jelöltek ülnek majd listás helyezéssel az országgyűlésbe.) „Ezt a kérdést megvitattuk és tisztáztuk az egyéni jelöltekkel a két forduló közötti választmányi ülésen. Az ő munkájuk is nagyon fontos, nélkülük pártlistára sem szavazhattak volna a választók.”

  • Nagy ováció fogadta Orbán Viktor beszédét a Vörösmarty téren, ami után a színpadon megjelenő fideszes politikusok levonultak a térre, és egy kordonnal elzárt területen elkezdtek ünnepelni. Tudósítónk éppen Nagy Gábor Tamást, az I. kerületi polgármestert látja, amint pezsgőt durrant, és töltögeti a társaságának.

  • A Fidesz–KDNP-t képviselő Fejér Andor 58,52 százalékot szerzett, kétszer többet, mint a jobbikos Nagy Levente (26,94%). Az MSZP 14,54 százalékkal harmadik.

  • Orbán Viktor győzelmi beszédekor a Fidesz elnökéhez legközelebb Kósa Lajos, valamint Semjén Zsolt, Martonyi János és Balogh Zoltán állt a Vörösmarty téren felállított színpadon. Ebből mindenki levonhatja a megfelelő következtetést.

  • Az MSZP XIII. kerületi irodájától pár méterre van a Fidesz kerületi központja, ahol a Tóth József polgármester ellen alul maradó Spaller Endre csapatával várja az eredményeket. Tudósítónk érdeklődését udvariasan elutasította, azt mondta, hogy most pezsgőzik, hosszú volt a kampány, majd holnap nyilatkozik a sajtónak.

  • Sági István 58,79 százalékkal majdnem háromszor több szavazatot szerzett, mint az MSZP-s Tokajiné Demecs Katalin (21,54%). Itt a Jobbikkal szoros a küzdelem, Soós Antal 19,67 százalékon áll, és a feldolgozottság még csak 97,91%-os.

  • Csöbör Katalin (1. vk., 55%), Zsiga Marcell (2. vk., 52%), Nagy Kálmán (3. vk., 48%), Sebestyén László (4. vk., 48%) is győzött. Káli Sándor, a város MSZP-s polgármestere a 3. körzetben második lett (32%).

Rovatok