Index Vakbarát Hírportál

Intenzív sanyargatásba kezd a kormány

2011. október 24., hétfő 08:13

A költségvetési törvény meghozta a képviselők munkakedvét, a parlament a matematika törvényszerűségeire rácáfolva nyolcnapos munkahetet tart. De nem csak emiatt változhat meg mindaz, amit a matematikáról gondolunk,a költségvetési javaslat is kétségbe vonja az ismert szabályokat. Tárgyalják az adótörvényeket, az alkotmánybíróságról és a népi kezdeményezésről szóló sarkalatos törvényeket, a büntetőtörvénykönyv szigorítását és a magyar film finanszírozását is.

Addig-addig korholtuk a képviselőket a beígért rohamtörvénykezés hiánya miatt, mígnem a jövő héten ötnapos, majd a négynapos hétvége után háromnapos üléssel matematikai paradoxonként meg nem alkották a nyolcnapos üléshetet. A hirtelen munkakedvet a jövő évi költségvetés beterjesztése hozta meg, amit a jövő héten egyrészt megalapoznak, tárgyalnak és adótörvények módosításával életképessé tesznek. A hosszú hetet Orbán Viktor napirend előtti felszólalása indítja majd. A leghosszabb héthez illő gigantikus előzetesünket szokás szerint azoknak a törvényeknek a felsorolásával kezdjük, amiket el is fogadnak.

Beszámolók, egyezmények, közalkalmazottak

Hétfőn három beszámolót is elfogadnak, a nemzeti kisebbségek és az agrárgazdaság helyzetéről, illetve az ORTT és utódja, az NMHH 2010. évi gazdálkodásáról szólót. Ugyancsak hétfőn szavazzák meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítását, amely tisztázná, hogy az oktató-nevelő munkát végző, egyben magasabb vezetői beosztásban dolgozó közalkalmazottakat csak az egyik pótszabadság illetné meg.

Határozatban hirdetik ki az Egyesült Királysággal és Mexikóval a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket, ahogy a kínzás tilalmáról szóló egyezmény fakultatív jegyzőkönyvét is. Döntenek az adónyomozók jogkörét bővítő törvénymódosításhoz, az állatvédelmi törvény módosításához és az örökségvédelmi törvény módosításához benyújtott módosító javaslatokról is.

Módosítanak még egy utolsót az alkotmányon

Hétfőn folytatják le három törvényjavaslat részletes vitáját: a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló javaslatét és ehhez kapcsolódóan az alkotmányt módosító javaslatét, amely lehetővé tenné, hogy törvény rendelkezzen az önkormányzati vagyon átadásáról, illetve a hajléktalanok üldözését országos szintre emelő szabálysértésitörvény-módosításét.

Az őrült tempó tehát nem a határozathozatalokban fog megnyilvánulni, hanem a vitára bocsátott javaslatokban, melyek közé a Jobbik hétfőn újra megpróbálja felvetetni saját javaslatát a pártállami nyugdíjak megvonásáról – ezt a héten elutasította a parlament, és mivel a Fidesz saját javaslatot nyújtott be az ügyben, kevés az esély rá, hogy most megmásítsa a döntését. Ugyanennyire valószínűtlen Gaudi-Nagy Tamás javaslatának napirendre vétele, amelyben a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében való részvételt bűntettből vétséggé minősítené vissza, amit három év helyett legfeljebb egyéves börtönbüntetéssel büntetne. Az LMP a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló javaslatát venné napirendre, kevés eséllyel.

Fájni fog

Biztosan megkezdik viszont az új adórendszer vitáját, mégpedig kedden, összesen hat órás időkeretben. Előzetesünkben csak vázlatosan, a főbb pontokat érintve mutatnánk be a tervezetet. Mindenkinek fájni fog. Talán a leglényegesebb, hogy hiába állítja a kormány, nem lesz egykulcsos a személyi jövedelemadó, a havi 202 ezer forintos jövedelem felett marad a félszuperbruttó, tehát lényegében két kulcs, egy 20,32 százalékos és egy 16 százalékos lesz. Adókötelessé tennék a reprezentációs költségeket és az üzleti ajándékokat, emelik a járművásárlási illetékeket, bővítik a chipsadó alá tartozó termékek körét és emelik a tételeket is. Az áfát 25-ről 27 százalékra emelik.

Felszámolják az országon belüli „offshore” lehetőségét, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítása szerint a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművet, autóbuszt üzemeltető tulajdonos székhelyként, telephelyként csak olyan címet adhat meg, ahol a gépjárműveket ténylegesen tárolják. A biztosítók a baleseti adó miatt aggódhatnak, amit lehet, hogy megnyugtatásukra maximálni fognak.

Matolcsy számol

Szerdán pedig megkezdik az év talán legjelentősebb törvényének megalkotását, Magyarország 2012. évi költségvetésének tárgyalását, három teljes és egy fél napot szánva az általános vitára. Ha az adótörvényekről azt írtuk, hogy mindenkinek fájni fognak, hát a költségvetés még jobban fog fájni, de ezen talán csak azok lepődnek meg, akik még nem értesültek az Európai Uniót fenyegető totális összeomlásról.

A közgazdaságról tankönyvekben nem taglalt elméletekben gondolkodó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terve úgy számol ezermilliárdos vágással, hogy a terveit megalapozó számok – amelyek, mint tudjuk, nem zavarják –, hogy is mondjuk, meglehetősen nem orthodoxak. Saját sikerpropagandájától megittasulva a kormány úgy számol, hogy az év végén az államadósság a GDP-nek már csak a 73 százaléka lesz, pedig az épp most emelkedett rekordra.

Külön aggodalomra okot tényező, hogy a költségvetést 268 forintos euróárfolyammal számolták, és bár készült terv 280, sőt, 300 forintos árfolyamra is, a kormány végtörlesztéssel kapcsolatos tervei, és az emiatt fenyegető leminősítés ennél gyengébb árfolyamot is eredményezhet - ráadásul a lakosság devizaadósságának felszámolása szabadabb árfolyampolitikára is lehetőséget ad a kormánynak, ami amúgy az export növekedésétől remél pluszbevételeket. Emiatt a forint elinflálása is reális lehetőségnek tűnik, Matolcsy mégis optimistán 4,2 százalékos inflációval számolt. A 2,5 százalékos hiány az MNB szerint tűnik tarthatatlannak. Ehhez képest a remélt 1,5 százalékos növekedés már-már realista becslésnek tűnik, de nem az.

A költségvetés minőségéről mindennél jobban árulkodik, hogy az Állami Számvevőszék élére kinevezett volt fideszes képviselő, Domokos László a költségvetési tanács tagjaként ugyan még támogatta a tervezetet, a számvevőszéki véleményben már megalapozatlannak nevezte azt, például azért, mert semmilyen háttérszámítás és bevételi előirányzat nem támasztja alá. Az MNB összességében „kockázatosnak” nevezte a tervet, ami sok mindenen bukhat.

Fúrják a pornóadót

A költségvetés tárgyalása közben más törvények megvitatására is időt szakítanak, szerdán a filmtörvény és a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítását tárgyalják. Az előbbi a hatos lottó játékadójának 80 százalékából finanszírozná Andy Vajna filmalapját és a Nemzet Színésze mintájára megalkotnák a Nemzet Filmművésze címet. Az NKA-ról szóló törvény módosításának legérdekesebb pontja a pornóadó tervezett bevezetése, amely alapján eredetileg a netes pornót is megadóztatták volna, de ettől magyar gazdasági érdekekre tekintettel végül eltekinthetnek.

Csütörtökön lefolytatják az alkotmánybíróságról szóló törvény részletes vitáját, a javaslat szerint megszűnik az alkotmánybírák újraválaszthatósága és az actio popularis, azaz a jövőben akárki nem fordulhat majd beadvánnyal a testülethez. A büntető tárgyú törvények módosításáról is vitáznak majd, ez alapján a jövőben akár a tanú védőjét is kizárhatják a kiemelt ügyek vizsgálatából, az emberölés minősített esetei pedig nem évülnének el.

A költségvetés vitája a négynapos hétvége után szerdán folytatódik, bár formailag aznap már új ülés kezdődik a parlamentben, így a reggeli kezdés után délután kettőkor lesznek interpellációk, azonnali kérdések és kérdések, hogy aztán a népszavazási kezdeményezésről szóló törvényjavaslat tárgyalásával egy sarkalatos törvénnyel folytassák az erőltetett menetet, de erről és a nyolcnapos munkahét utolsó három napjáról bővebben majd a jövő heti előzetesünkben olvashatnak.

Rovatok