Index Vakbarát Hírportál

A patkány egyik szeme a Fidesz, a másik az MSZP

2011. december 1., csütörtök 20:14

A politika fertője címmel írt könyvet Debreczeni József arról, ami a magyar politikában folyik, és amire a korrupció már nem is elég jó kifejezés. Azért lett ilyen vékony, mert kimaradtak belőle az SZDSZ ügyei. Ezzel persze csak viccelt, úgyhogy Kuncze Gábor is örült a könyvnek, Gyurcsány Ferencről nem is beszélve.

Egy patkány tolja elő félelmetes orrát jellegzetes szimatoló mozdulattal a sötétből, egyik szemében narancs, a másikban szegfű villan. Gyurcsány Ferenc közben a közönség soraiban, Kuncze Gábor pedig a színpadon mosolyog. Ez itt a politika fertőjének világa Debreczeni József szerint, aki ezzel a címmel mutatta be legújabb könyvét a magyar politika korrupcióval terhes rendszeréről a Pallas Páholyban. Pontosabban valami annál is rosszabbról, mert szerinte a korrupció már nem is elég jó kifejezés arra, ami az országban folyik.

Szétfeszítette a kereteket

Debreczeni saját bevallása szerint ilyen gyorsan még sosem írt meg könyvet. Eleinte tanulmányt tervezett, de ahogy jobban beleásta magát a témába, rájött, hogy az még egy kétrészes nagy cikk kereteit is szétfeszíti, ezért megírt egy könyvet.

Túlbonyolítani azért mégsem akarta a dolgot, legalábbis a könyv ajánlójában maga ismeri be: „Nem vesztem el a részletekben. nem bogozom vég nélkül a szövevényes ügyek szálait, nem válik követhetetlenné az olvasó számára a sok cég- és személynév.”

Patkány a pult alól

Ez a megközelítés legalábbis szokatlannak tűnik egy ilyen összetett téma esetében, teljesen azért mégsem hiányoznak a személynevek: az Orbán-család meggazdagodása például külön fejezetet kapott.

Cserébe a borító valóban párját ritkítóan ütős: ilyen patkányszimbólumokat leginkább olyan könyvek szerzői szoktak bevállalni, amiket aztán a pult alól árulnak a legendás Moszkva téri nemzeti könyvesstandon.

A magyar politikai korrupció vizsgálatának kiindulópontjai a könyvben a 2006-os választások kampányköltései: a kampánypénzek 90 százaléka akkor illegális lehetett. A téma valóban a magyar közélet egyik leginkább égető, megoldatlan kérdése, de a bizalmunk abban, hogy most közelebb kerülünk a megoldáshoz, azért nem korlátlan: az akkori kampányban végül kormányra kerülő két párt vezetői közül éppen kettő volt jelen a bemutatón. Gyurcsány Ferenc csak nézőként, Kuncze beszédet is mondott. Sőt, még viccelődtek is ezzel: Debreczeni szerint azért lett ilyen vékony a könyv, mert Kuncze ügyeit kihagyták belőle. Bár a könyvet még nem olvastuk, első átfutás alapján a Strabag-ügyről például nem találtunk utalást.

Súlyos érzés

Kuncze azt mondta, a könyv olvasása közben meghatározhatatlan súlyos érzés nehezedett rá, és szerinte így fogja érezni bárki, aki olvassa.
Kende Péter a bemutatón Debreczenit dícsérte, aki szerinte az egyik legbátrabb ember a közéletben, és az ő érdeme, hogy elsőként hívta fel a figyelmet arra, milyen veszélyei vannak Orbán hatalmának.

A korrupció történetét vizsgálva Debreczeni egyébként arra jutott, hogy korrupció mindig is volt, fontos fejlemény azonban, hogy korábban a kormányfők mindig tiszták maradtak. Ez a hagyomány aztán Horn Gyula villaépítésével tört meg. Azóta pedig már a miniszterelnökökre is fröccsen a sár. Főleg pedig a Fideszre, ami a megjelentek szerint a legszorosabban kötődik ehhez a jelenséghez.

A fertő lecsapolása

Debreczeni úgy érzi, mostanra kicsit talán jobban látja a magyar demokrácia feltámasztásának esélyeit. Nem szeretnénk spoilerezni, de a könyv utolsó bekezdésében a szerző azt írja: „a magyar demokrácia újbóli felépítését csak a régi fertő lecsapolása után lehet megkezdeni."

Addigra azonban, mire ez szóba került a bemutatón, Gyurcsány Ferencnek el kellett sietnie.

Rovatok