Százezres tömeg tüntetett a kormány mellett Budapesten, miközben a Várban néhány százan tüntettek ellene.
Kormánypárti tüntetés: Bár a Parlament felé tartó menet még csak a Bajcsy-Zsilinszky úton halad, több tízezren várnak a Kossuth téren is. Ha odeér a menet, nem fog elférni a sok ember a Parlamentnél.
Dísz tér: A tér hamar kiürült, és már a Sándor-palota előtt is csend honol, úgyhogy búcsúzom én is. További kellemes hétvégét kívánok a tüntetőknek, az ellentüntetőknek, és azoknak, akik otthon maradtak ebben a farkasordító hidegben!
Kormánypárti tüntetés: A Bajcsy-Zsilnszky úton, az LMP pártközpont erkélyére az Új ellenállás és az LMP transzparenseit, valamint egy magyar zászlót raktak ki. Az utcán elhaladó menet tagjai közül néhányan felkiabáltak az erkélyen állóknak.
Kormánypárti tüntetés: Bayer Zsolt, a tüntetés egyik szervezője az Index videónak bevallotta, hogy először félt attól, mennyien jönnek el a felvonulásra, de ez a létszám minden képzeletét felülmúlja.
Kormánypárti tüntetés: "Van olyan idő, amikor a hatalom mellett kell kiállni" - mondta az Index videónak Kerényi Imre, az utóbbi időben főként alkotmányillusztrációkkal foglalkozó miniszterelnöki megbízott.
A kormány mellett tüntető menet eleje megérkezett a Kossuth térre.A menet hosszát mutatja, hogy a vége valahol az Oktogonnál lehet. Nagyon sokan vannak.
Az utv felvételei szerint az Oktogonnál már nem vonulnak a kormánypárti tüntetők, de a forgalom még nem indult meg a Nagykörúton és az Andrássy úton.
A közszolgálati tévében azt mondták be, hogy egymillióan vagyunk, mondta be a hangosbeszélőn a Kossuth téren Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője. (A hirado.hu több tízezer emberről beszél, az mno.hu százezrekről, a magyarhirlap.hu több mint ötszázezerről.) A tömeg ovációval fogadta a bejelentést. Bevárják, míg mindenki odaér, utána eléneklik a Himnuszt.
Bayer Zsolt is csak röviden szólt a Kossuth téren gyülekező tömeghez. A publicista ritkán hatódik meg, de ez most nagyszerű pillanat. A kormánynak azt üzenik, hogy nincs egyedül, Európának pedig azt, hogy nem leszünk gyarmat.
A Kossuth tér 80 százaléka tele van, ide érkeznek folyamatosan a demonstrálók a Hősök tere felől. A tömeg a Kossuth tértől visszafelé haladva az Alkotmány úton, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton elér egészen a Hajós utca kereszteződéséig.
A teljesség igénye nélkül:
- 1956+56=2012
- A meleg beteg, gyógyítani kell
- A liberálbolsevik Klubrádió szennycsatorna
- Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok (legalább 10 négyzetméter)
és rengeteg helységnévtábla.
A Kossuth téren álló tömeg elénekelte a Szózatot. Ezután a hangosbeszélőn arra kértek mindenkit, hogy induljon haza, különben a menet vége nem fog beférni a térre.
Átláthatatlanul sokan vagyunk, mondta az Indexnek a Kossuth téren Kerényi Imre. Tiszteljük Európát és Amerikát, de elvárjuk, hogy ők is tiszteljenek bennünket". A miniszterelnöki megbízott szerint minden félnek tiszteletben kell tartania azt is, hogy most ilyen sokan jöttek el demonstrálni a kormány mellett. Kerényi még annyit kért, hogy mielőtt mások bírálják az új alkotmány szövegét, előtte szíveskedjenek is elolvasni. Ő január elsején végigolvasta az új alaptörvényt, és csak kevés olyan dolgot talált benne, ami zavarhat másokat. Az Index kérdésére, hogy akkor mégiscsak van benne olyan, ami zavaró, Kerényi azt válaszolta: lehet, hogy a nemzeti hitvallás egyes részei nem mindenkinek tetszenek, de erre Pilinszkyt idézte: "Múltunk a mi legfőbb reményünk. Mivel paradox módon igazában csak az megváltható, ami megváltozhatatlan". A kormányfő megbízottja szerint a világ is rá fog jönni, hogy ezzel az alaptörvénnyel nincsen semmi baj.
Galambok szálltak el a Parlament fölött, mire Bencsik András ezt mondta az egybegyűlteknek: "A Jóisten küldött nekünk jó időt és arany galambokat". Bencsik sose látott még ennyi szép arcú embert, mint itt, és azt mondta a kormány mellett kiálló embereknek, hogy ma történelmet írtak és hőstettet hajtottak végre.
Fura körforgás alakult ki: az Alkotmány utcán még érkeznek a kormány mellett tüntetők a Kossuth térre, de közben a Báthory utcán, ha nem is ugyanolyan tömött sorokban, de elindultak hazafelé. Valószínűleg program híján, beszédet ugyanis senki nem mond.
A Kossuth térről a tüntetők nagy része hazaindult, bár még mindig vannak, akik csak most érkeznek a Parlamenthez. Búcsúzóul hadd idézzek egy transzparenst, itt van épp előttem:
Amerika, Brüsszel, Páris
Libatolvajt fényez máris.
És egy Bajnai-fotó.
Viszontlátásra!
Miután a Békemenet csak egy séta volt, aminek nincs porgramja, nehéz eldönteni, hogy véget ért-e a demonstráció. Sokan hazaindultak, de a menet vége csak most ér a Kossuth térre. Az érkezőknek Bencsik András köszöni meg a részvételt, többen azt kiabálják: Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok.
A kormány mellett demonstráló menet vége is elért a Kossuth térre. Ők egy Siófok táblát tartanak.
Mindenkinek eredményekben gazdag szombat estét kívánunk.