Az országban a novemberi újvidéki tragédia óta folyamatosak a tiltakozások.
Fontosnak tartotta a részvételt.
Március 31-re általános sztrájkot hirdettek az országban.
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
Hamarosan tüntetni is fognak.
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
A demonstrálók szerint az új belga kormány iparpolitikája aggodalomra ad okot
A publicista szerint egy kormánypárti személy perét elfogultan kezelné egy demonstráló bíró.
Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.
A szervezők szerint a hasonló beruházásokat lakossági szavazásnak kellene megelőznie.
A vajdasági független sajtó szerint voltak, akik napidíjat kaptak ezért.
Miközben több százezren követelik a lemondását, koalíciós partnerei épp egymást próbálják megbuktatni.
„Elég volt Ficóból!” – skandálták a tüntetők.
Az önkormányzat szerint a tüntetők fenyegetőznek.
A rendőrök elfogták az elkövetőt.
Kórházba került a volt miniszterelnök.
Egy felmérés szerint a lakosság jelentős része támogathatja Alekszandar Vucsics lemondását.
Az Országos Taxis Szövetség vezetője állítja, nincs közük a kezdeményezéshez.
Megérkezett a kérés.
„Valaki ugyanis egy nagyon súlyos ügyben nem mond igazat” – írta.
A tiltakozók 15 percben emlékeztek meg az újvidéki tragédia áldozatairól.
A miniszterelnök szerint semmilyen tragédiát nem lehet erőszakkal legitimmé tenni.
Rogán Antal lemondását követelték a résztvevők.
Az egész ország tömegközlekedésében zavarok várhatók.
A demonstrálók blokád alá vonták az egyik holland autópályát.
Ezért szervez tüntetést a Második Reformkor.
A hivatalos közlemény szerint a diák kiesett a kollégium ablakán.
Feljelentést tettek, vasárnapra pedig tüntetést szerveznek.
2024. december 29., 12:50
A demonstrálók az előző államfőt tartják legitimnek.
2024. december 23., 06:12
A hetek óta tartó tiltakozás miatt a téli iskolai szünetet is meghosszabbították.
2024. december 14., 21:42
Az olasz kormány biztonsági törvénycsomagja ellen demonstráltak.
2024. december 14., 06:17
Olyan üzenetek is akadnak, amelyek szerint a tüntetőkre fognak lőni.
2024. december 12., 10:20
Véget szeretne vetni a több mint 40 napja tartó kormányellenes tiltakozásoknak.
A brit külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők elleni erőszakot.
Elszabadultak az indulatok.
Közben Washington is megszüntette a stratégiai partnerséget az országgal.
A volt orosz elnök szerint könnyen Ukrajna sorsára juthatnak.
Ezrek sereglettek össze új választások kiírását követelve.
Szalome Zurabisvili szerint a parlamentnek nincs joga megválasztani az ő utódját.
2024. november 30., 16:01
Komoly összecsapások voltak a rendőrök és a demonstrálók között.
2024. november 29., 17:34
Az ország kormánypártja közölte, hogy 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.
2024. november 28., 19:17
Bukaresten, Temesváron és Kolozsváron is szerveztek demonstrációkat.
2024. november 26., 10:52
A Tisza Párt alelnöke maga ismerte be, hogy nem voltak rendben a pénzügyek.
2024. november 19., 11:11
A tüntetést egy 9 napos menetelés (maori nyelven hikoi) előzte meg.
2024. november 18., 16:29
Nem érzik a demokráciát az országban.
2024. november 16., 17:09
A szóvivője viszont azt állítja, hogy csak hazalátogatott a szülőfalujába.
2024. november 15., 19:00
Az ellenzék az Oroszországgal kötött megállapodás aznapra kitűzött ratifikációja ellen tiltakozott.
2024. november 12., 17:52
Több területet kockázati zónává nyilvánítottak, minden tüntetést betiltottak a városban.
2024. november 11., 15:34
Nem az volt a kérdés, leomlik-e, hanem mikor, és hány embert öl meg a tetőszerkezet. Az ellenzék Belgrádban a kormányfő távozását követeli délután.
2024. november 10., 12:29
A közrend megzavarására hivatkozva vették őket őrizetbe.
2024. november 10., 09:11
Több mint 220-an vesztették életüket az országot sújtó áradásokban.
Eddig tizennégy embert tartóztattak le, igaz, nem a baleset felelőseit.
„Addig harcolunk, amíg nem teljesítik követeléseinket” – mondta egy képviselő.
A demonstrálók árulónak nevezték a miniszterelnököt.
A vasútállomás leomlott előtetője alatt tizennégyen haltak meg, a több tucat sérült közül három állapota életveszélyes.