Index Vakbarát Hírportál

Nem mer dönteni az egyetem Schmitt ügyében

2012. március 27., kedd 12:58 | aznap frissítve

A SOTE tényfeltáró bizottsága a nemzetierőforrás-minisztériumra mutogat, miközben magának az egyetemnek kellene határoznia, hogy Schmitt elnök megtarthatja-e doktori fokozatát. A rektort egyelőre nem tudtuk elérni.

"A jelentés az egyetem kérdéseire ad választ, az egyetem elvárásainak felel meg, az egyetem az, amelyik ezek után levonhatja ebből a megfelelő következtetéseket" - mondta Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TSK) dékánja 2012 januárjában, a tényfeltáró bizottság megalakulásakor. (Nézze meg az eseményről készül videót!)

Világos szavak, ehhez képest március 27-én, a bizottsági jelentés összefoglalójához mellékelt közleményben azt írják, hogy a dokumentumot "tájékoztatásul valamint állásfoglalás végett a nemzetierőforrás-miniszter részére megküldtem". A szöveget maga a rektor, Tulassay Tivadar írta alá.

Az Index megpróbálta megkérdezni a változásról Tulassay Tivadart, de a telefonját nem ő, hanem egy munkatársa vette fel, aki közölte, hogy a rektor éppen egy megbeszélésen van, és interjút csak a sajtóosztályon keresztül lehetséges tőle kérni. Benyújtottuk interjúkérelmünket a sajtóosztályhoz.

Bazsa György, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) előző, február végén távozott elnöke az Index kérdésére közölte, hogy az akkor hatályos, 1983-as miniszteri rendelet szerint Schmitt Pál doktori fokozatát az a testület vonhatja vissza, amelyik azt odaítélte.

Mivel annak idején Schmitt a Testnevelési Főiskolán szerezte a kisdoktori címét, a visszavonásról is csak annak jogutóda, a SOTE határozhat, azt pedig az egyetemnek kell eldöntenie, hogy ez az egyetemi vagy a kari doktori tanács feladata-e. Bazsa szerint a Nefmi csak jogsértés esetén avatkozhat be az ügybe, és mint mondta, nem tud arra példát, hogy valaha bárkinek is a minisztérium vonta volna vissza a tudományos fokozatát.

Maga a jelentés is ezt mondja

A tényfeltáró bizottság jelentésének összefoglalója rögzítette azt is, hogy Schmitt kisdoktorijának idején, 1992-ben  a kisdoktori megszerzésének szabályait az 1985-ös oktatási törvény, valamint a Magyar Testnevelési Főiskola doktori szabályzata rendezte. Az összefoglaló idézi a doktori szabályzatnak ezt a paragrafusát is: "Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi".

Kormánypárti források az Indexnek azt állították, az elnök ügye azért nem kavar nagyobb vihart a Fideszen belül, mert Schmitt Pál ügyében úgyis Orbán Viktor miniszterelnök fog dönteni.

A Nefmi sajtóosztálya lapunkkal egyidőben értesült arról, hogy a SOTE rektora a minisztertől kért állásfoglalást, a megkeresésre később reagálnak.

Rovatok