Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz szerint Tétényi hastáncost rendelt

2012. május 30., szerda 13:07

Tétényi Éva esztergomi polgármester két hete hastáncos nőt és pezsgőt rendelt a hivatal férfi munkatársainak, állítja a helyi Fidesz. Tétényi szerint a hastáncossal a női dolgozók akarták meglepni a férfiakat, a táncosnő pedig ingyen vállalta a fellépést.

„Érdekes ajándékkal lepte meg a Polgármesteri Hivatal férfi dolgozóit Tétényi Éva. A frakció megdöbbenve értesült arról, hogy a polgármester asszony Ivó nap alkalmából hastáncos nőt és pezsgőt rendelt a hivatal férfi munkatársainak” – olvasható az esztergomi Fidesz-frakció szerdai közleményében.

A Fidesz szerint Tétényi a férfi nap megünneplésének szánta hastáncot és a pezsgőt. „Megnyugtató számunkra, hogy ezek szerint Esztergomban minden a legnagyobb rendben van, a város ügyei jól haladnak. Ellenkező esetben a polgármester asszony nyilván nem szervezne hastáncos nőt a polgármesteri hivatalba munkaidőben” – írja a Fidesz.

A közleményhez a Fidesz csatolt egy képet is, amelyen egy kikockázott, kékbe öltözött női alak látható. A képen látható Tétényi Éva is, amint a táncoló nőt figyeli. Rajtuk kívül még egy harmadik ember bukkan fel a kép egyik sarkában, akinek az arca szintén ki van kockázva.

Tétényi az Indexnek azt mondta: a hastáncossal a női dolgozók akarták meglepni a hivatalban dolgozó férfiakat. Az egyik női munkatárs kérte meg a barátnőjét, aki ingyen vállalta a fellépést – mondta Tétányi. A polgármester hozzátette, hogy Meggyes Tamás polgármestersége idején összesen 23 milliót költött az esztergomi önkormányzat reprezentációra. A polgármester szerint a hastáncos felkéréséhez hozzájárult az is, hogy a városban lévő politikai patthelyzet miatt feszült a hangulat a városházán, a hivatali dolgozók ezt próbálták oldani.

Tétényi és a Meggyes Tamás korábbi fideszes polgármester között a 2010-es önkormányzati választások után alakult ki patthelyzet. Az MSZP, az LMP, a Jobbik által támogatott Tétényi az polgármester választáson majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint Meggyes. A Fidesz viszont tíz képviselőt juttatott a 14 fős önkormányzati testületbe. Ezt követően Tétényi és a fideszes többségű testület több lényeges kérdésben sem tudott megállapodni. Míg a polgármester a testület feloszlatásával és új választások kiírásával akarta feloldani a patthelyzetet, addig a kormánypárti városi képviselők Tétényi lemondását követelték.

A hvg.hu szerdán arról írt, hogy másfél éves háborúskodásnak vethet véget Meggyes Tamás, ha beváltja múlt heti ígéretét, és kiegyezik sokat bírált utódjával, Tétényi Évával. Meggyes a lapnak azt mondta, már nincsenek polgármesteri ambíciói, sem politikai céljai, a város érdeke szerinte az, hogy a szemben álló felek megtalálják a közös nevezőt.

Rovatok