Ötszáznál több érdeklődő jelezte részvételi szándékát a Hallgatói Hálózat ELTE BTK hétfő 16 órai egyetemi fórumára. A résztvevők az egész országból érkeznek: a pécsi, debreceni, szegedi, győri és kecskeméti HaHa-sejtek delegáltjai fel is szólalnak a plénum előtt. A HaHa ELTE BTK egy tagja mellett az Oktatói Hálózat képviseletében Gács Anna beszél majd a fórum elején.
Pénteken több városban is megmozdulásokat tartottak a gimnazisták és egyetemisták. Már ekkor újabb akciót hirdettek meg Budapestre a Hallgatói Hálózat tagjai, a szénszünet után újra kinyitó ELTE BTK-n tartanak fórumot. Erre hívták meg Orbán Viktort, Balog Zoltánt és Hoffmann Rózsát.
A rendezvényre meghívott négy politikus - Orbán Viktor, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és Maruzsa Zoltán - közül eddig egyedül Maruzsától érkezett válasz. Levelében jelezte, hogy helyettes államtitkárként nem áll módjában a hivatalos tárgyalópartnereken kívül más szervezetekkel egyeztetni.
A hallgatók közleményben hangsúlyozták, hogy hétfői fórum nem állítható egyetlen szervezet mögé, az a felsőoktatás működésének folyamatos ellehetetlenítése ellen tenni kívánók független fóruma. Szerintük az érintett döntéshozóknak kötelessége lenne elfogadniuk a meghívást.