A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.
Már nemcsak telefonon, hanem online is lehet jelentkezni önkéntesnek Budapesten. Csak egy kérdőívet kell kitölteni, két perc az egész. (Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu
Az árvízi helyzetre való tekintettel elhalasztja vasárnapra tervezett kongresszusát a Fidesz, közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója. „A kormánypárt vezetése arra kér minden kongresszusi küldöttet, polgármestert, Fidesz-tagot és -aktivistát, hogy június 9-én, a tanácskozás korábban tervezett napján is vegyen részt az árvíz elleni védekezésben, illetve a munkálatok szervezésében, hogy a rekordárvíz minél kisebb károkat okozzon az országban” – mondta. A kongresszus új időpontjáról később döntenek. (MTI)
„Az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A katasztrófavédelem 51 milliárdos keretből gazdálkodik. A Belügyminisztériumnál van egy felülről nyitott keret a természeti csapások kárainak enyhítésére, de az önkormányzatok számára is rendelkezésre áll egy 8 milliárd forintos vis maior keret. Ha kell, a költségvetési tartalékokból és fejezeti összegek átcsoportosításával is előteremthető a pénz. (MTI)
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napra Árvízvédelem témában meghirdetett sajtótájékoztatónk helyszíne a Képviselői Irodaház előtti alsó rakpart
– írta Pál Gábor, a párt sajtófőnöke.
Totalbike-os kollégánk Verőcén fotózta le a vízszintet, ahol a kedd reggeli és a 2002-es csúcs között már csak hét lépcső a különbség.
Tizenhárom perce érkezett, idemásolom a lényeget:
Rendkívüli sajtótájékoztató (2013.06.05. 13.30 Kopaszi-gát, Mesterházy Attila, Harangozó Tamás)
Hol tart a felkészülés, lezárt útszakaszok a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján.
Elfogyott a szerkesztőségben a kávé. :'(
Aki felhívja az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalát, 250 forintot ad. Visegrádon, Pilismaróton, Szentendrén, Lábatlanon nemcsak a visszaduzzadó patakok, hanem a talajvíz is problémát jelent, ahonnan minél hamarabb el kellene szivattyúzni a vizet, írták.
A katasztrófavédelemre hivatkozva telefonálnak ismeretlenek, és a vagyontárgyakról érdeklődnek. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt írta, hogy semmilyen adatfelmérést nem végeznek, ráadásul ilyesmit csak személyesen intéznek.
A győri Péterfy Sándor utcában lévő Evangélikus Szeretetház konyhája, valamint a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központnak az alagsorban lévő épületrésze is veszélybe kerülhet, ha a gáton átjönne a víz. (evangelikus.hu)
Most, amikor tényleg mindenkit a magyarországi vízhelyzet érdekel, akad egy olyan tavunk, ami ebből sem tud profitálni. A Travelo szerint
a Velencei-tó nincs az öt legfontosabb belföldi turisztikai úti cél között.
Szégyen, de akinek ilyen vacak a pr-ja, az ne is csodálkozzon!
Három busz indul ma Győrbe önkéntesekkel Szombathelyről, hogy segítséget nyújtsanak az árvízi védekezésben, amelyet a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság koordinál. Az önkéntesek dolga többek között homokzsákok megtöltése, segítés a védekezésben és a közterületek felügyelése, őrzése. (frisss.hu)
A 11-es, a 2-es és a 12-es úton, valamint a Szentendrei-szigeten közlekedő Volánbuszok rövidített vagy terelőútvonalon járnak. (Volánbusz)
Mondjuk, mint a Waterworldben.
A főpolgármester utasítására a Margitszigeten is épül az ideiglenes gát, írja a Főpolgármesteri Hivatal. A munkában a Fővárosi Csatornázási Művek háromszáz dolgozója, az irányításuk alatt működő alvállalkozók, a katasztrófavédelem emberei, katonák és önkéntesek vesznek részt, utóbbiak összesen több mint félezren.
Én pontosan tudom, teljesen értelmetlen leveleket írogat a miniszterelnöknek, a minisztereknek, az MSZP elnökének, Bajnainak, hogy mindenki az árvízre koncentráljon, és ne pedig politizáljon! Ügyes!
Az Erzsébet híd budai hídfőjénél, az I. kerületi Döbrentei téren körülbelül háromezer homokzsákra lesz szükség, hogy megakadályozzák a Duna betörését. A szakemberek délutánra végeznek az ideiglenes gát megépítésével.
A Turul mentőcsoport tagjai reggel hatkor megérkeztek a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelmi igazgatóságra. Dunaalmáson fognak dolgozni több váltásban.
akik tudnak élni, és tudnak bánni a habokkal, azok megtalálják a vízben is a szépséget és a szórakozást
– írja kollégánk a hírről, miszerint a pénzügyi szektor közel 600 képviselője mintegy 60 hajón bont vitorlát a hétvégén Balatonkenesén, a XVII. Generali Bankár Kupán, valamint az ahhoz kapcsolódó XIII. Generali Biztosítási Kupán és a IV. Volvo Lízing Kupán.
Az 1-es főút Komárom és Győr közti szakaszát ma délután lezárják, erről a megyei védelmi bizottság döntött. A terelőút a következő: Komárom – 131-es főút – 13-as főút – M1-es autópálya – M19-es autóút – Győr.
A Királyok útja, Mátyás Király út sarkához közeli buszmegállónál katonák segítenek a homokzsákpakolásban.
Vízmércék | Aktuális vízállások | Tetőzés | Tetőzés várható időpontja | Eddigi legnagyobb vízszint | Időpontja |
Nagybajcs | 716 cm | 890 + - 20 | 2013. 06. 08. | 875 | 2002 |
Komárom | 642 cm | 820 + - 25 | 2013. 06. 08-09. | 802 | 2002 |
Esztergom | 599 cm | 785 + - 25 | 2013. 06.09. | 771 | 2002 |
Nagymaros | 532 cm | 730 + - 30 | 2013. 06. 09. | 714 | 2006 |
Budapest | 671 cm | 875 + - 30 | 2013. 06.09-10. | 860 | 2006 |
(forrás: Országos Műszaki Irányító Törzs)
Árvíz van, mindenki a gátakra. Mi is megyünk, most vannak egyeztetés alatt a helyszínek, ahol valóban szükség van a segítségünkre. De nem álltam meg, hogy gyorsan ne írjam le, mit gondolok a tegnapi MSZP-s, a miniszterelnök jelölt személyét illető szivárogtatásról...
– írja a Facebookon Szabó Rebeka, a Bajnai Gordon mögé felsorakozó Párbeszéd Magyarországért politikusa, aki szerint nem szép dolog, hogy Mesterházy is miniszterelnök-jelölt akar lenni. A PM-esek is kivonulnak tehát a gátra, és bár úriember biztosra nem fogad, van egy olyan sejtésünk, hogy maga Bajnai is. Viszont innen üzenjük a kedves politikusoknak, hogy ne egyszerre tegye mindenki, mert ennyi fotós a világon nincs!
Lehet egykerekezni is a biciklin több méterrel a vízfelszín alatt, de sajnos a kunsztok közel sem tűnnek olyan elengánsnak, mint szárazföldön. De hogy meg lehet csinálni, arra itt a bizonyíték. A Kerékagy posztja.
A kormany.hu folyamatos tudósítása gyakorlatilag leállt, és mivel elfogyott a kávé az Index szerkesztőségben, utánpótlás pedig (friss, megerősített információ!) csak holnap érkezik, jó eséllyel mi is erre a sorsra fogunk jutni. Addig is köszönjük mindenkinek, aki velünk tart – még bírjuk, de ki tudja, meddig.
Egy holttestet találtak a bősi vízierőmű egyik csatornájában a hulladék és az uszadékfa között. Egyelőre nem tudni, hogy férfi vagy nő. (Új Szó Online)
Péntektől az áradás levonulásáig Bács-Kiskun megye Duna-parti településeinek egyes részein szünetelhet az áramszolgáltatás. Itt: Harta (Duna-szigeti ingatlanok); Foktő-Meszes; Sükösd-Ósükösd; Érsekcsanád (Révcsárda és a Duna menti ingatlanok a töltés és a vízpart között); Baja (Méhész-fok, Dunafürdő, Nagy-Pandúr-sziget, Petőfi-sziget); Szeremle (Vadászház); Dunafalva (a Duna menti ingatlanok, zártkertek); Újmohács (a Duna-parti ingatlanok). (MTI)