A Tiszán vésztározókkal lehetett csökkenteni az árvizeket, a Dunán azonban erre nem lesz lehetőség, ott leginkább csak a gátakban bízhatnak – mondta az Indexnek Szlávik Lajos, a bajai Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének vezetője. Budapest belső részét még a legextrémebb árvíz sem veszélyezteti, mert a partfalakat már a 19. században megmagasították. A Római-part a főváros gyenge pontja. A szakember szerint van, ahol igenis jó megoldás a mobilgát, ami kisebb helyet foglal, gyorsan felépíthető, és nem is drágább a hagyományos gátnál.
Laikus ember az árvízről legfeljebb annyit tud, hogy ilyenkor erős és magas gátakra van szükség. Extrém árhullám esetén azonban lehet, hogy ez nem elég, mert a gátak magassága nem növelhető a végtelenségig. Az árvíz elleni védekezésnek azonban csak egy eleme a gát, számos más eszköz van az árhullámok kivédésre.
A feladat elméleti szinten egyszerű: a gátak magasítása helyett a folyó vízszintjét kell csökkenteni. Ezt a nem túl bonyolult összefüggést mindenki megértheti, aki homokozott már életében, és megfigyelte a víz viselkedését a kivájt medrekben és kis tavakban.
A BM Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján olvasható ismertető szerint a folyók vízszintje megelőző jelleggel a meder vagy a mellékágak kotrásával és mélyítésével csökkenthető. Ugyanezt a hatást lehet elérni a hullámtér, azaz a meder széle és a gát közötti terület kiszélesítésével, azaz az árvízvédelmi töltések távolabbra helyezésével.
Az egyik legjobb megoldás azonban a víz elvezetése szükségtározókba. A vizet a gátak megnyitásával tudják a mélyebben fekvő területekre irányítani, és ezzel apasztani a folyókat. Ezek a kijelölt földek gyakran évekig szárazon állnak és meg is művelik őket. Ha azonban jön az ár, a gazdák tudják: át kell engedniük a területet a víz levezetésére, az elpusztult vetésért pedig kártérítést kapnak.
Ezeket a területeket is gátakkal határolják körül, hogy a leengedett víz ne öntsön el településeket vagy más értékesebb földeket. A szükségtározók és a vésztározók között a különbség az, hogy míg a szükségtározókat jogi úton jelölik ki, és azokon használati korlátozások is vannak, a vésztározók elárasztása mindig egyedi döntés eredménye.
Ha egy megáradt folyó a tetőzés közelébe ér, a megfelelően megválasztott időpontban viszonylag kevés víz tározóba engedésével is jelentősen csökkenteni lehet a vízszintet és a töltésekre nehezedő nyomást. A szükségtározó innentől már egyfajta túlfolyóként működik.
A Tiszán 1998 és 2001 között négy rendkívüli árhullám vonult le, amelyek esetenként egy méterrel is meghaladták az addig mért legmagasabb vízszintet. Ezután kezdték el kiépíteni a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében az ottani szükségtározókat.
Ilyen szükségtározásra azonban nincs, vagy csak nagyon korlátozottan van lehetőség a most áradó Dunán – mondta az Indexnek Szlávik Lajos, a bajai Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének vezetője. A Duna árhullámmal érintett szakaszán így most a különböző állapotban lévő árvízvédelmi töltések szolgálják a védelmet.
Ezek azonban nincsenek a legjobb állapotban. A Napi Gazdaság ismertette a Fővárosi Csatornázási Művek 2011-es jelentését, amely szerint a fővárosi védművek egy része nem elég magas vagy széles, illetve a koránál fogva teljes felújításra szorulna.
Szlávik Lajos szerint a mostani árvíz Budapest belső részén várhatóan nem okoz gondot. Ott ugyanis már a 19. században magas partfalat építettek ki. Budán azelőtt is nagyon szűk volt az ártér a Gellérthegy és a Várhegy miatt, Pest lapályos partját azonban sokszor elöntötte a víz, főként az 1838-as nagy árvíz idején. A 19. században aztán feltöltötték, megmagasították a Duna melletti területeket, és ezekhez építették ki a magas partfalakat. Ez ma is jól látszik például a Batthyány tér egyik régi épületén, ahol az épület földszintjére egy lefelé vezető lépcsőn lehet belépni.
Az alsó rakpartokat ma is gyakran elönti a víz, de Szlávik szerint a Dunának olyan magas vízállása nem lehet, ami a felső rakpartot is eléri. Ezt megerősítik a legutolsó előrejelzések is, amelyek 880 centiméteres maximális vízállást vetítenek előre. A kőből épített rakpartok megfelelő szilárdságúak, stabilak, így az sem várható, hogy az árhullám nyomása megrongálja azokat.
Egészen más a helyzet a külső területeken, különösen a lapályos Római-parton, amelyet nem véd gát. Szlávik városrendezési és környezetvédelmi kérdésekben nem kívánt állást foglalni, de mint mondta: erre a területre igenis jó megoldás lehet a mobilgát.
Hagyományos gátat ugyanis nem lehet mindenhova építeni. Egy adott magasságú gátnak megfelelően szélesnek is kell lennie, hogy meg tudja tartani a vizet. Ha például egy 5 méter magas gátat akarunk építeni, annak a teteje (koronája) 5 méter széles, ami azt jelenti, hogy az alapjának 35 méter szélesnek kell lennie. Emiatt házakat és utcákat kellene lebontani, a telkek jelentős részét pedig ki kellene sajátítani.
A gátakba gigantikus mennyiségű földet kell beledolgozni, így Szlávik szerint sok esetben a mobilgátak árban is versenyképesek ezzel. A helytakarékosság mellett a mobilgátak mellett számos más érv szól. A várható vízállások ismeretében gyorsan felszerelhetők és megmagasíthatók.
A mostani árvíz Linzet is sújtja, ahol olyan mobilgátakat alkalmaznak, amelyeket hamarosan Szegeden is felszerelnek. Ebből a mobilgátból például egy 100 méter hosszú 2 méter magas védvonalat 5 ember 3 óra alatt készít el. Nemcsak fémelemekből készített, gyorsan bevethető mobilgátak vannak. Alkalmaznak vízzel feltöltött tömlőket és zsákokat is erre a célra.
Az erősebb mobilgátakhoz megfelelő alapozási munka is szükséges, ahogy ez Szentendrén is történt. Ha nincs szükség a gátra, az elemek leszerelhetők és raktározhatók, a gát így nyugodt időben nem zárja el az ott élők elől a folyót.