Mint a kormányfő elmondta, nem gondolta volna, hogy néhány héttel az árizi védekezés után olyan szerkezetet fognak itt ünnepelni, ami ördögien magasra juttatja a vizet. Azt sem gondolta volna, hogy annak fogunk örülni, hogy 10 méter magasan lesz a fejünk fölött a víz.
400 millió forintból újították föl a Margitsziget zenélő szökőkútját, az esemény töténelmi jellegét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maga a miniszterelnök és a főpolgármester adja azt át Budapest hálás népének. Az új kút egy Rolling Stones-dalt is játszik majd. Tudósítóink a helyszínen, percről percre közvetítünk.
Andrea Bocellivel vége a csodás zenei blokknak. Nem tudni, hogy a taps a medencének vagy a hangszóróknak szólt-e.
Orbán Viktor Tarlós Istvánhoz fordulva azt mondta:
"Engedj el, István!"
"Elengedlek" - válaszolta Tarlós.
És hazamentek a legények, de Tarlós maradt és elvonult egy közeli VIP-sátorba több vendéggel együtt.
Mi pedig búcsúzunk, helyszíni közvetítésünk ezennel véget ért! Köszönjük, hogy velünk tartottak és mielőbb látogassanak el ide, a Margitszigetre!